A családtámogatások kevesek, egyetlen eszköz van a demográfiai trendek megfordítására: állami janicsárképzőket kell felállítani!
Nemrég hatalmas botrány lett belőle, hogy a Magyar Posta átadta új ecseri logisztikai központját, és úgy felhalmozódtak a csomagok, hogy volt amelyik több hónapig nem került kikézbesítésre. Az alapvető problémát az okozta, hogy a csomagszortírozó futószalagnak, amelyet műszakilag eleve nem postai csomagok, hanem bőröndök repülőtéri szállítására terveztek, a vonalkód felismerő szoftvere a címirat-vonalkódok felét nem ismeri fel, így ezeket a csomagokat a futószalag-rendszer félredobja az elutasított csomagok közé.
A posta végül úgy orvosolta a kialakult helyzetet, hogy a megnyitás előtt bezárt ferencvárosi logisztikai központot újranyitották, illetve a bezárásra tervezett fótit is meghagyták. Vagyis most több ember három helyen végzi ugyanazt a mennyiségű munkát, amit eddig két helyen kevesebb emberrel végeztek. Az utólag feleslegesnek bizonyuló beruházást egy Tiborcz érdekeltségbe tartozó cég végezte, a futószalag problémás szoftverét egy olasz alvállalkozó produktuma. Nagyon szeretjük az olaszokat, de a műszaki dolgok terén nem ők jutnának elsőre eszünkmbe egy feladat elvégzésére.
Nade lehetne itt nyílván egy jót tiborczozni meg orbánozni, a kialakult helyzetért a megrendelői oldal, vagyis a Magyar Posta az elsődleges felelős. A Posta vezetésén belül már a 90-es években módszeresen kiirtották a hozzáértő elhivatott embereket, az egész vállalatot középvezetői szinttől lefelé a güriző melósok vitték a hátukon, úgy ahogy. A posta vezetésén belül a rendszerváltást követő évek óta sem a szakmai tudásnak, sem a feladatoknak, sem a felelősségnek nincs gazdája, csak a lenyúlható pénzeknek. A korrupció és a hozzá nem értés közös eredője lett a vadonatúj logisztikai központ is a bonyolult futószalag-rendszerével, ami lényegében semmi másra nem jó, csakhogy kilowattokban zabálja az áramot.
A Magyar Posta esete nem kirívó, hanem az állatorvosi ló tipikus esete, amit rá lehet húzni a komplett magyar állami szférára, pártoktól, kormányoktól és kurzusoktól függetlenül. Ezért nem jó, ha egy népet megosztanak a nemzeti önbecsülésétől, mert ez ide vezet.
Régen a Horthy-korszakban minden szakmának volt becsülete és hivatástudata: a postásnak, a vasutasnak, a gyári munkásnak stb. Mindenki a saját szakmáján belül egy kis sejtenek érezte magát a Nagy Haza gépezetén belül, melynek egyetlen célja van, Nagy-Magyarország visszaszerzése és felvirágoztatása. Ez a hivatástudat pártoktól ideológiáktól és rendszertől független volt, ezt jól mutatja, hogy az illegális kommunista mozgalmi dalnak, a "Vörös Csepel indulónak" a még üldözött Nagy Feró által is kikarikírozott sora "Az országnak harmada éhen gebed...", eredetileg így hangzott: "Egyharmad országban éhen gebedsz...". Tehát az irredentizmus nem pusztán a Horthy-korszak ideológiája volt, hanem társadalmi közmegegyezés tárgyát képezte. Emiatt a szellem miatt lehetett 1945 után olyan iramban újjáépteni az országot, és ezért tudott a magyar társadalom gépezete 1956-ban is egy emberként működni.
Az emberekből az 56-os forradalmat leverő Kádár-rendszer a hazafisággal együtt kiölte a szakmai elhivatottságot, hiszen a kettő szervesen összefüggött. Kádarnak egyetlen alfája-omegája volt, ne legyen még egy 56, ehhez pedig minden közösségi közeléket gyökerestül ki kellett irtani a társadalomból. Bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a több száz éves folyamatot Kádárék csak befejezték, a Habsburgok kezdték el a hitbizományos nagybirtok rendszerek kialakításával, és azok cselédnépe tömegeinek embertelen állati sorba taszításával.
És a rendszerváltás utáni jobb- és baloldali kurzusoknak egyaránt az volt az érdeke, hogy a magyar embereket csak saját anyagi jólétük érdekelje, de annak megszerzése le is kösse minden idejüket és energiájukat. Legyenek szegények is, de az anyagi javakon kívül ne is érdekelje őket semmi, tehát ne legyen se múltjuk se közösségi élményük, és a puszta létfenntartásukon kívül egyéb céljuk se. Az ilyen individualista önző társadalom ugyanis a legjobb garancia a Benes-doktrina, a trianoni békerendszer fenntartására. Politikai elitünk, mely pártszínezettől függetlenül a rablószomszédok és a Nyugat felé is ilyen módon biztosítja Trianon sérthetetlenségét, cserébe le is rabolja az általa fogvatartott Népet. A Nép pedig pontosan olyan, mint az általuk megválasztott vezetők, a korrupcióba nem az államrezon és a közérdek megsértése zavarja őket, hanem hogy nem ő ült ott és nem ő tehetett zsebre milliárdokat. És akkor bele se merjünk gondolni, mekkora káosz fog kialakulni, amikor az x, y és z kukagenerációk majd a kor előrehaladtával vezető pozícióba kerülnek.
És a mai fiatalság okán el is érkeztünk a Nemzet megmaradásának kulcsproblémájához: a Fidesz elmúlt 16 évéről sok mindent el lehet mondani, de egyet nem lehet letagadni: anyagilag mindent megadott a fiatalságnak az élet elkezdéséhez, és nagyon helyesen munkához kötve, a gyermekvállaláshoz.
Csak egyet mulasztott el, amit már írtunk is egyszer, hogy a pedagógusi karban végrehajtsa az őrségváltást. Így a többnyire baloldali tanárok, valamint az általuk a tanítási időben is szabadon használni hagyott telefonokon keresztül a közösségi felületek hatására a fiatalság hálából egy emberként szavazott korunk károlyimihályára, álMagyar Péterre.
És a fiatalok háromnegyede továbbra sem akar gyereket vállalni, hiába keresnek az adómentességnek köszönhetően sokkal jobban idősebb társaiknál.
A húgom Angliában él évek óta, felsőfokú végzettségével hiába keres nyugati színvonalon, a párjával elhatározták, soha nem akarnak gyereket, mert anyagilag hiába adott minden, a pénzen kívül az időt és az energiát is sajnálják a gyermekvállalásra. A húgom hozzáállása pedig nem elszigetelt eset, hanem a fiatalok többségének a szemléletmódja (pedig a húgom még egyáltalán nem a kukagenerációk korosztálya). Nyugodtan kijelenthetjük, a Fidesz demográfiai politikája csődöt mondott. Ez most itt kivételesen nem pusztán a Fidesz hibája, mert a gyermekvállalási kedv növelésén még egy nemzeti érzésű pedagógus-kar se biztos hogy sokat tudna segíteni, a Nemzethez, a Hazához, a múlthoz és a munkához való hozzáállás terén még tudnák ellensúlyozni a világháló hatását, de a magánélet-érzés terén aligha. És ettől függetlenül a családtámogatási rendszer helyes, mert az a kevés, aki akar gyermeket vállalni, azt mindenben támogatni kell.
De a kukagenerációkat elnézve, a Nemzet számára elveszett a fiatalság. (És már Erdélyben sem jobb a helyzet, felnőtt ott is a világhálón a kukageneráció, eltűnt a különbség az ottani és csonkahoni magyarság között, ami még egy másfél évtizede megvolt). Ezért írtuk korábban, hogy a pedagógusi kar őrségváltásának elmulasztásával a Fidesz megásta nemcsak saját maga, hanem a Nemzet sírját is.
Ebben a helyzetben tehát az egyébként feltétlenül üdvözlendő családtámogatás mellett (amit sajnos a cicakormány valószínűleg fel fog számolni) a kukagenerációkkal nem lehet megmenteni a Nemzet jövőjét, teljesen más módszerrel lehet csak megváltoztatni a demográfiai folyamatokat. Semmiképpen nem a migráció öngyilkosságára gondolunk, de arról valószínűleg le kell tennünk, hogy fehér faj maradunk.
Ki kell mondani, nincs más megoldás, állami janicsárképzőket kell felállítani (no nyílván nem a mostani kormányzat alatt), jó pénzért csecsemőket vásárolni, és megfelelő szellemű állami neveléssel a lányokból jó magyar anyákat, a fiúkból harcos magyar katonákat nevelni.
A követendő minta a Böjte Csaba féle dévai árvaház lenne, ahol családszerű csoportok szeretetközösségében nevelik a gyerekeket, hogy később is a család maradjon a társadalom építőköve.
Viszont örökbefogadandó fehér csecsemő nemcsak itthon, hanem a nagyvilágban mindenütt hiánycikk, csak a harmadik világból lehetne tömegesen örökbefogadást megoldani. Ezért gondolom azt, hogy le kell tennünk arról, hogy a magyarságot fehér fajként mentjük meg. Ezt az elgondolást tulajdonképpen nevezhetjük csecsemő-migrációnak, vagyis a harmadik világban hagyjuk a kultúrát, a nyelvet, a vallást, csak a genetikai állományt hozzuk be. Csak ezen az úton tudjuk a jövőben Nagy-Magyarország felszabadítását hosszú távon biztosítani, a Fidesz úgynevezett "nemzetegyesítésével" kitörölhetjük a seggünket!
A Kárpát medencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője
2026 10. 06.