Támogatjuk a székely autonómiát, de csak addig, amíg Erdélyt vissza nem csatolják Magyarországhoz! (A marosvásárhelyi tüntetés a Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnokságának szemszögéből)


Testületünk parancsnoksága számára öröm volt látni, hogy ilyen sok magyar összegyűlt Marosvásárhelyen tiltakozni Székelyföld feldarabolása ellen, és követelni a törvénytelen román elnyomást elviselhetőbbé tevő területi autonómiát! Talán az autonómiakövetelésnél is jelentősebb mozzanat az, hogy a harmincezer magyar lebontotta azt a félelmet a város magyarságában, melyet 1990-ben a román titkosszolgálat által felheccelt román csürhe, valamint saját kápós vezetőinek árulása okozott. És hiába tiltották ki a szervezők az egyenruhát, minden elhangzott, frázisokkal teli üres beszédnél ezerszer erőt adóbbak voltak a tömeg által elénekelt 48-as Kossuth-nóták és 1940-es erdélyi bevonulási indulók és irredenta dalok. Mert civilbe kényszerítve is ugyan, de a dalokban, 69 esztendő után Marosvásárhely utcáin újra megszólalt a másfélezer éves rebellis katonai szellem, mely nemcsak a román hatalommal, hanem kicsit a szervezőkkel is dacolva világgá kiáltotta: nekünk kevés az autonómia, mi Székelyföld és egész Erdély magyarsága Magyarországhoz akarunk tartozni!
Persze támogatjuk a székely autonómiát, az érmelléki autonómiát és a kulturális autonómiát is, mint a törvénytelen román uralommal szembeni ellenállás végvárait, de kizárólag csak addig, amíg Erdélyt vissza nem csatolják Magyarországhoz. És addig is szigorúan csak a történeti elsőség alapján, és nem az európai jog, vagy ilyen olyan nemzetközi emberi jogok alapján. Mert a nemzetközi jogok nem ismerik a történeti igazság fogalmát, és egyenlőségjelet tesznek az elsőfoglaló magyarok és a Hazánk területére később betolakodott, kisebb részt középkori vendégmunkásokból, nagyobbrészt Habsburg-telepesekből jogbitorló országrablókká vedlett, betolakodó népek között. És ezért nem volt igaza Izsák Balázsnak, amikor a székely mártírok Jókai által megírt sírfeliratában szereplő "független nemzeti állást" az autonómiával azonosította. Az autonómia nem független, hanem közjogi értelemben függő nemzeti állás, akárcsak az 1867-es kiegyezés. A független nemzeti állás eszméjét, mely csak Nagy-Magyarországot jelenti, Izsák Balázs ma nem vállalhatná fel nyíltan, mert azzal a börtönt kockáztatná. Csak akkor miért hozza szóba, mert a kettő azonosításával egyrészt történelmet hamisít, másrészt olyan téves illúziókat sugalmaz, mintha az autonómia már maga lenne a függetlenség.
Sokan a sziromlevelűeken, pontosabban azok csúcsvezetőin számonkérték távolmaradásukat. Az igazság az, hogy egyáltalán nem hiányoztak, Markoló, Kellemetlen, Frunda, Verestóy és a többi gazember csak rontotta volna a levegőt, és jelenlétük hiteltelenítette volna az eseményt, tehát jobb is, hogy távol maradtak. Ugyanakkor nem titkolhatjuk el mély megvetésünket az eseményt szervező két magyar párt és nemzeti tanács iránt. És nem is elsősorban az egyenruha kitiltásáért, a "szélsőségesek" nem kívánatossá nyilvánításáért. Hanem azért a szórványköltöztető agyrémért, amit a két jobboldali párt az utóbbi hetekben hirdetett, és ami ellen egyik nemzeti tanács sem emelte fel szavát. Sem Izsák Balázs, sem az 1990 márciusában Marosvásárhelytől az Iliescuval való barátkozás jegyében távol maradó Tőkés László, pedig állítólag ellenzi a szórványköltöztetést, most a fő tiltakozó mégis csöndben maradt. Amíg el nem jön a Haza számára a történelmi Igazság pillanata, az oláh bilincs lerázásának az órája, addig az autonóm Székelyföld a szórvány támasza legyen, és ne pedig migrációs célpontja! A szórvány magyarságát anélkül kell megőrizni, hogy elköltözzön, amihez az élet minden területét átfogó magyar közhálózatra van szükség, ahhoz pedig pénzre. És a nemzeti oldal politikusainak az lenne a feladata, hogy a budapesti kormánynál teli szájjal követelje minél több pénznek e célra fordítását. De a titkosszolgálati kegydíjon tartott műnemzeti oldal a szórványon akar spórolni, hogy minél több jusson saját pártkasszájába, nemmellesleg az ősi szállásterület végleges feladásával – talán a Basescuval kötött titkos paktum fejében – a románoknak tesznek szívességet. Mindamellett a sziromlevelűek kezébe a szórványellenességgel hatásosabb fegyvert aligha adhatott volna a jobboldal.
De visszatérve a tüntetésre, az felemelő volt, de nem a szervezők és a felszólalók, hanem a demonstrálók okán. Még akkor is, ha valószínűleg azért engedélyezte a román városvezetés a megmozdulást, mert a román titkosszolgálat fel kívánta mérni, mekkora ellenállásra számíthatnak egy esetleges régióátszervezéssel. A felmért eredmény függvényében tesz a megszálló román hatalom engedményeket a Székelyföld felosztása tekintetében. Feltűnő, hogy az elfogadott petíciót a maros megyei román helytartó minden szokásos román kekeckedés nélkül, gördülékenyen továbbította a kormányhoz, Ponta pedig ígéretet tett az elolvasására. Basescu egy tévéinterjúban kijelentette, pontosabban kihazudta, hogy Székelyföld nem lenne képes eltartani magát, rá van szorulva Bukarest támogatására (amikor a megtermelt adó nagyrészét Bukarestbe viszi a hatalom, és csak töredékét osztja vissza), meghogy gyakorlatilag teljesen szabad a magyar nyelv használata (amikor minden hivatalos irat románul van Székelyföldön is). Tehát autonómia ebből az eseményből aligha lesz. Vagy ha lesz, akkor nem emiatt lesz, hanem azért, mert a cionista hatalom továbbra is készülődik Oroszország megtámadására, és a felvonulási területet konfliktusmentesnek akarja majd tudni. Az autonómiával megajándékozott székelyek pedig majd a románok helyett is lelkesen vonulnak a harctérre meghalni Romániáért. Aztán ha vége a háborúnak, vagy Románia átáll, az ugyancsak kívülről ajándékozott második autonómia az első, a "Magyar Autonóm Tartomány" sorsára fog jutni.
Mert még a világtörténelemben egyetlenegy területi autonómiát sem (pedig az egyetemes irredenta magyar érdek szempontjából az autonómia édeskevés) vívtak ki fegyver nélkül. És épp ezért, ha a világpolitika kegyéből lesz is autonómiánk, mivel az nem sziklára – amely szikla jelen esetben a fegyveres harcot jelenti – , hanem homokra alapoztatott, az első fuvallatra összeomolhat. Márpedig hiába az elénekelt katonanóták, a feléledt másfélezer éves rebellis szellem, az önszegregációnak, az etnocentrikus szemléletnek még mindig igencsak híján vagyunk. A tüntetésről hazafelé tartó, vígan nótázó magyar helybenlakók egy csoportja kiszúrt egy ugyancsak hazafelé tartó román hölgyet (pontosabban román nőt, mert nyelvünk szépséges "hölgy" kifejezését románra nem pazaroljuk), akinek a kedvéért román dalokat kezdtek énekelni, majd úgy búcsúsztak el tőle, hogy "azért ugye jó szomszédok maradunk?" A román nő, aki számára pozitív élményét megosztotta az interneten, egy román tévécsatornán már egészen más, az interneten általa közzétettől merőben eltérő hangnemben nyilatkozott a megmozdulásról.
Bezzeg a román újvasgárdisták, a "Noua Dreapta" nem tanúsított a tüntetésről hazafalé tartó, szóbanforgó magyar csoporthoz hasonló interetnikus magatartást. A román neonáci szervezet honlapján a végül számukra nem engedélyezett ellentüntetés felhívására reagálva az oláh kommentelők felszólították a magyarokat: "Amíg román kenyeret esztek, hajtsátok le a fejeteket és csókoljátok meg ROMÁNIA földjét!". "Mindent megadtak a magyaroknak, ezért ők most még többet akarnak" – vélik a csoport tagjai. A román neonáci szervezet március 15.-ére szervezett antiirrdenta és antirevizionista ellentüntetést Aradra, Avram Ianku-t éltetve. Ott, ahol a város sziromlevelű alpolgármestere a "megbékélés szellemében" készül szokásos, március emlékét a román ellentüntetésnél aligha kevésbé meggyalázó, interetnikus ünnepi megemlékezésére – talán a "megbékélés szellemében" még a román újvasgárdista ellentüntetőket is köszönteni fogja az alpolgármester. Márpedig még autonómiánk se, nemhogy valódi független "nemzeti állásunk" nem lesz mindaddig, amíg végleg el nem vetjük interetnikus és "toleráns", "szetnistváni" birkatürelmünket, és nem fogjuk sokkalta jobban megtanulni gyűlölni őket, mint amennyire ők gyűlölnek bennünket!

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnoka
Klutsik György s. k.

2013 03. 14.