Szász Jenő is felfedte szórványellenes kártyáját: Vajon melyik nemzet stratégája?


Aki ismeri a Gyucsány-Kóka kápós és országromboló korszakból a vasúti mellékvonalak bezárásának fortélyait, az tudja hogy zajlik az ilyen: évtizedekig nem költenek rá, lepusztul, az egyre romló állapotú pályát az idő előrehaladtával egyre több lassújel tűzdeli, majd a megnövekedett menetidővel közlekedő járatokat ritkítják, menetrendjeit pedig egészen véletlenül úgy alakítják ki, hogy az induláskor csatlakozó gyorsvonatokat lehetőleg pont ne várják be a vicinálisok, és az érkezéskor pedig a vicinálisokat lehetőleg pont ne várják be a gyorsvonatok. Így az utasok szépen lassan átpártolnak a jóval drágább autóbuszokra vagy az autóra. Majd színrelép a "teljesen független szakértők" "hiteles mutatókkal" bőven ellátott kórushada, és az éter minden hullámhosszán elzengik: "hát, bizony, a vasúti szárnyvonalak felett eljárt az idő, veszteségesek, kihasználatlanok, be kell zárni őket". Az egyik "független szakértő" kíméletlen, a másik "kíméletesebb" hóhérmunkára tesz javaslatot, s a meggyőzés erejéért akad néhány véleményformáló is, aki a tehetetlen tiltakozók és a "független szakértők" között valahol az "arany középútra" teszi a voksát. És a játszma vége az, hogy az álságos ál-érdekegyeztetéseket követően pontosan annyi vasúti szárnyvonalra mondják ki a halálos ítéletet, amennyit a kulisszák mögött előre elterveztek.
Így aztán mindenki jól járt: az olajtársaságok, amelyeknek növekedett a forgalmuk, az állam, amelynek az olajtársaságok megnövekedett forgalmán magasabb adóbevételt sápol, a MÁV, amelyiknek ugyanabból a vérszegény állami támogatásból kevesebb vasútvonalra kell költenie, a kormánypárt, amelyik így a MÁV-on keresztül több pénzt tud kimosni a pártkasszába, és a magánkézbe kiszervezett helyi Volán-társaság, amelyiknek a konkurens vasútvonal kiesésével nőtt az ügyfélköre. Csak az érintett települések lakói nem jártak jól, de hát tudjuk, hogy ebben az országban a „büdös parasztjának”már Werbőczyék óta kuss a neve.
De aki nem vidékiként, hanem fővárosiként élte nyitott szemmel végig a Demszky-korszakot, annak számára a szárnyvonal-hóhérkodásnál jóval egyszerűbb és kézenfekvőbb példát is fel lehet hozni a törvényes rombolásra: nevezetesen hogy lehet műemléki- vagy városképi védettségű épületeket a föld színével egyenlővé tenni. Egyszerűen a szárnyvonalakhoz hasonlóan az illetékes fővárosi önkormányzatnak hagyni kell, hogy az épület minél teljesebb mértékben leamortizáldjon. Majd jól meg kell fizetni egy épületstatikust, aki kiállít egy szakértői véleményt, miszerint a szóban forgó műemlék-épület életveszélyes állapotban van, és ekkor már törvény szerint kiadható rá a bontási engedély. S ezzel minden akadály el is hárult a mondjuk teljesen véletlenül bizonyos közel-keleti tulajdonban álló irodaháznak kiszemelt telekre való fölhúzása elöl.
Nos, hogy hogy kerül a csizma az asztalra, azonnal megmagyarázom. A fenti példákban szerepelő alattomos, retrográd és közösségellenes magánérdekek helyére be kell helyettesíteni a román államot, melynek célja a rablott birodalmának jogbitorló, és minél teljesebb etnikai homogenizációja. A vasút vagy műemlék épületek helyett pedig a magyarság az útban lévő és eltüntetendő érték, az állam, vagy az önkormányzat ál-érdekvédő szerepét az R"M"DSZ – az egyházakkal együtt – játssza el, mely a rábízott vagyont, a magyarságot, piszkos háttéralkuk, és előre profi módon megírt forgatókönyv szerinti ál-kompromisszumok révén szándékosan hagyja lepusztulni. És melyek a legvédtelenebb, legsérülékenyebb, legkönnyebben kivéreztethető közösségek? A nyelvszigetek, közismert nevükön "szórványok", mert itt vannak legjobban kiszolgáltatva a román környezetnek, itt zsarolhatók meg legjobban egzisztenciálisan az emberek, itt lehet a legkönnyebben elvenni először az iskolát, aztán szép lassan a templomot, itt lehet leginkább az embereket életkedvüktől megfosztani, a fiatalokat ugyancsak elrománosított városokba való elvándorlásra vagy vegyesházasságok kötésére, asszimilációra késztetni, és a közösségi élet minden területét szépen lassan felszámolni. És románok mindezt egy olyan hazaáruló ál-érdekképviselettel, mint a sziromlevelűek, nagyon könnyen elérhetővé is teszik.
Ám a kapitalista magáncélok kapzsiságánál aligha kevésbé mohóbb román homogenizációs érdek a számára kívánatos enyészetet nem kívánja csupán az időre bízni, és a magánérdekhez hasonlóan, és Benes doktor jól bevált jogbitorló példáját követve, nyílván megkísérli az aktív rombolást is. És ekkor lépnek színre a "független szakértők", a busásan megfizetett "épületstatikusok", akikre a nagyközönség "kiábrándító realitásokkal való kíméletlen szembesítésének" "hálátlan" szerepe hárul. Ezúttal pedig a hitelességet nem a "szakértői függetlenség" látszata biztosítja, hanem a nemzeti mez. Az illető, aki előáll a szórvány "telepítésének" (azaz felszámolásának) az ötletével, öltözzön Bocskaiba, legyen ellenzéki, lehetőleg minél jobban utálja a hatalmon lévő kápós álérdekvédelmet, amúgy tűzze ki a legradikálisabb politikai célokat, amelynek érdekében, a szebb jövő zálogaként, a "keserű áldozatot meg kell hozni". És amellett nem jön rosszul esetleg az sem, ha az illető az adott kérdés valamilyen szintű szakértője is.
Az első ilyen volt egy Csonka-országi politikus, Csurka István, aki 2001-ben állt elő a Csonkaországba való szórványáttelepítés elmebeteg ötletével. Aztán a MIÉP letűnt, az MPP felemelkedett, és annak vezetősége felől fújdogáltak ilyen tartalmú suttogó-propaganda szerű szellők. Erre engedett következtetni, hogy még a sokat ígérő fénykorban Szász Jenő maga számolta fel a Székelyföldön kívüli szervezetek nagy részét (akárcsak Csurka a vele elégedetlen radikális párt-szervezeteket), de a szóbeszéd szerint a Tőkéssel való szakítás hátterében is Szász Jenő – akkor még csak sejteni vélt – szórványtelepítő ötlete állt. Aztán a tűlevelűeknek is kezdett bealkonyodni, Jenőből a "nemzet stratégája" lett, időközben porondra lépett a "Betlehemi csillag" pártja, s megalakulásuk óta alighogy beléptek "első békeévükbe", sokak meglepetésére a párt érmelléki alelnöke, Szilágyi Ferenc kijelentette, hogy a szórványt nem lehet megmenteni.
A Néppárt vezetőségéhez mi, székely-magyar nemzetőrök még el se küldtük, a botrányos kijelentés miatti, nyílt tiltakozó levelünket, amikor értesültünk az újabb hírről, hogy ez a clotroceni-ben koccintó, SRI-pénzből és fatolvajlásból felhizlalt zsíros gyergyói kan-cigány, ez a Szász Jenő, akinek már puszta megjelenéséről, de jelleméről és stílusáról is két másik személy, a bukott Postabank-vezér, Princz Gábor, valamint Galambos Lajos alias "Lagzi Lajcsi" jut az eszembe, nos előadást tartott a Székely lobogóval is ékesített Országház épületében, a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumán, a "beolvadásra ítélt kisebb magyar közösségek" "kontrolált visszavonulásának" lehetőségéről. Már a megfogalmazás módja is arcpirító hazugság: hogy lehet visszavonulni onnan, ahol mindig is ott voltunk, ahol ősidők óta éltünk. És oda jutattunk, hogy a KMKF-en a kollaboráns sziromlevelűek háromszéki képviselője, Márton Árpád vonult ki tiltakozásból, amíg a kan-cigány szónokolt, majd annak végeztével szólalt fel a szórványkitelepítés ötlete ellen. Kíváncsi vagyok, hogy Márton Árpád ugyanilyen erélyesen tiltakozott-e akkor is, amikor saját pártjának sepsiszentgyörgyi tanácsosa, Zsigmond József is a szórvány sepsiszentgyörgyre migrálásának előmozdítását nevezete meg egyik életcéljának? Bár Zsigmond József már csak halvány árnyalatként jelenik meg a szórványtelepítés agyrémének Csurkától Szász Jenőig ívelő kompozícióján.
És ami a legfélemetesebb az egészben az, az, hogy úgy tűnik, a román titkosszolgálat a goebels-i propagandamódszereket hatványozta. Ha végigtekintünk e dicstelen soron, Csurkánál a Csonka-Haza demográfiai bajainak orvoslása indokolta a szórványfelszámolást. Eltérő vehemenciával ugyan, de Szász Jenőnél illetve Zsigmond Józsefnél a székely autonómia az ürügy, Szilágyi Ferenc pedig az Érmelléki autonómia-bizniszben utazik. Ő például nemcsak a szórványt ítélné halálra, de a Székelyföld autonómiáját is irreálisnak tartja a trianoni demarkációs vonaltól való több szász kilométeres távolsága miatt. Szemben az Érmellékkel, amire szerinte a gúnyhatár melletti fekvése miatt jó esélye van az autonómia kivívására – mintha az elmúlt 23 évben egyetlen gúnyhatármenti tömbmagyar terület is ki tudta volna vívni autonómiáját. (Persze nincs kizárva, hogy az érmelléki alelnök nemsokára előáll a Székelyföldnek az Érmellékre lakosságcserével egybekötött áttelepítésének az ötletével, mondván, a székely autonómia kivívása úgyis irreális).
Goebels tétele tehát csak úgy szólt, hogy minél többször ismétlik a hazugságot, annál inkább elhiszik a tömegek. Ha viszont különböző, eltérő érdekeket és értékeket képviselő, és egymással is hadban álló szekértáborokból, és talán egymást személyesen is egy kanál vízben megfojtani képes "szakértőktől" hallja többször ugyanazt a hazugságot a tisztelt nagyérdemű, akkor garantált a siker, hiszen "egymástól függetlenül" ugyanarra a következtetésre jutottak, tehát biztos, hogy "nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja" alapján "kell lennie igazságalapjának". Ezek után a hazugság 100%-os totális propagandasikerhez már tényleg csak az "arany középutasok" felbukkanása hiányzik. Mert ahogy szín tiszta hazugság a vasúti szárnyvonalak korszerűtlensége, a bontásra ítélt műemléképület statikai életveszélyessége, úgy a szórvány menthetetlenségének elmélete is az. Mindhárom hazugságot csak a politikai akarat hiánya és az erős ellenérdekeltség tudja csak "igazzá" varázsolni.
És ami még mindebben páratlan lehetőséget kínál a román homogenizáció számára, az a megosztásunk lehetősége. Az MPP azt mondhatja híveinek: "Tudod mi a te bajod oka? Tudod miért nincs még székely autonómia? Megmondom neked: a szórvány miatt! Őnekik jó az a kislépések langymeleg vize, amit az RMDSZ elért, ők juttatják be mindig a parlamentbe! Jó nekik a román bocskor! Ez a büdös rohadt tetű románbérenc gyáva szórvány, köpd le őket, pfujj! ". Az RMDSZ meg ezt mondja híveinek: "Látod, itt román többségben, ha kényszerű kompromisszumok árán is, de megvédünk téged, biztosítunk kétnyelvű helységnévtáblát, feliratokat, vegyes tannyelvű iskolát, vegyes nyelvű könyvtárat, biztosítjuk a papotok szükségleteit, aki ugyan többnyire le se szar titeket, de négyévenként magyarul elprédikálja nektek, hogy szavazzatok ránk. Elérjük, hogy a román többség részéről bántódás ne érjen titeket, és amíg Bukarestben is ott vagyunk, és képviselünk, addig baj nem érhet titeket. De látod? Ott van az a székely Szász Jenő, az a nagy autonómiaharcos, hallottad mit mondott? Hogy ki akar innen telepíteni benneteket. Látod, ilyen galád a székely, utálnak titeket, lenéznek, semmibe vesznek, tőlük semmi jóra ne is számítsatok, csak a saját pecsenyéjüket sütögetik a marha nagy autonómia harcukkal. Ne is tegyétek ki még véletlenül se a székely zászlót, mert nem érdemlik meg". És így lehet a magyar szolidaritás és együvé tartozás kötelékeit szép lassan szétmorzsolni. Szász Jenőnek a magyar állam által évi 100 millióval támogatott "Nemzetstratégiai Kutató Intézete" tehát úgy tűnik, megdolgozik a pénzéért, valóban nemzetstratégiát kutat. Csak feltesszük a kérdést, melyik nemzet stratégiáját?

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője

2013 02. 19.