Jelenünk és jövőnk után a múltunkat is áruba bocsátja az oláhoknak az R"M"DSZ: "Báthory év" a "lengyel-román barátság" jegyében, sziromlevelű asszisztálással!


Miközben javában dúl a székely szimbólumokért, és a székelyeknek ha nem is a szabadságáért, de a román elnyomást elviselhetőbbé tevő autonómiáért az ádáz küzdelem, elsikkadt az éter minden hullámhosszán az az aprócska hír, melynek értelmében a kollaboráns sziromlevelűek az erdélyi magyar múlttal cégéreskednek Romániának. Marek Szczygiellel, Lengyelország bukaresti nagykövetével találkozott Bordély László, az R"M"DSZ politikai alelnöke, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. A sziromlevelűek közleménye szerint a találkozó egyik fő témája a lengyel kormány által már a ’90-es évek óta támogatott Báthory-év idei közös rendezvénysorozatának megszervezése volt, amelyre szeptemberben, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király születésnapjához közeledve kerül sor a szilágysomlyói várban. "Amióta megszületett a két ország között a stratégiai partnerség, az addig is kitűnő román–lengyel együttműködés mind gazdasági, mint kulturális téren gyorsított tempóban, számottevően fejlődik. Ennek megkoronázását jelenti az erdélyi fejedelemből lengyel királlyá választott Báthoryra való közös emlékezés" – nyilatkozta Bordély. Hozzátette, a jelenleg felújítás alatt álló várban, a lengyel partnerek segítségével egy Báthory-emlékmúzeum létrehozását tervezik, amely – az előző években felállított Báthory-szobor és -emléktábla mellett – részletesen tárná fel a fejedelem életét, annak lengyelországi uralkodására is kitérve.
A közlemény kitér arra, hogy "a találkozón hangsúlyozták a két ország parlamentjei külügyi bizottságai közt létrejövő párbeszéd fokozásának a szükségességét, és bemutatták a román–lengyel barátság jelképes emblémáját is, amelyet a 2013-as év során mindkét fél használni fog a közös rendezvények alkalmával".
Azt igazán nem lehet a lengyel barátainkon számonkérni, hogy az általuk nagyra tartott uralkodójuk erdélyi gyökereit nem azonosítják a magyarokkal, hiszen a lengyel tankönyvek ugyanúgy alig írnak valamit a baráti Magyarország történetéről, mint a magyar tankönyvek a lengyel történelemről. És a lengyel külügyet irányítók aligha végeztek hungarológia szakot, és még a szakértők igénybevételén való spórolást is ugyanúgy megbocsáthatjuk lengyel barátainknak, mint az interneten bárki számára hozzáférhető ismereteknek való utánajárással szembeni lustaságot, mert valljuk be, mindkettő teljesen megérthető természetes emberi gyarlóság.
Az, hogy az oláhok a jogtalanul lopott országrésszel együtt annak történelmét is megpróbálják elorozni, amihez semmi közük, azon nem csodálkozhatunk, enélkül nem volnának azok, amik. Azon se csodálkozhatunk, hogy mindehhez asszisztál a kollaboráns csapat egyik fő árulója – dacára annak, hogy állítólag nincsenek is kormányon, és még az alkotmánymódosítást és a közigazgatási reformot is nagy képmutatással elutasították – tisztséget vállal a román parlament egyik kulcsfontosságú bizottságának élén, és ott kíméletlenül meg is felelve az oláhok elvárásainak, többszörös hazaárulás követ el. Először is, asszisztál egy neves magyar uralkodó románná hazudásához, ugyanis egy átlag lengyel újságolvasó, vagy éppen Szilágysomlyóra látogató lengyel turista azt fogja teljes joggal gondolni ezután, hogy Báthory Gábor román volt. Másodszor, mivel Bordély László a magát magyarnak hazudó érdek(nem)képviseleti szervezet egyik csúcsvezetőjeként ül a román parlament külügyi bizottságának elnöki székében, önmagában ez a puszta tény a külfölddel, így lengyel testvéreinkkel joggal hiteti el, hogy Erdélyben a magyarsággal semmi probléma nincs, a magyar kisebbség helyzete megoldott, amelynek képviselője ráadásul elfogadja azt az állítást is, hogy Báthory István, és őt a lengyel történelmi dicsőségnek adó Erdélyi fejedelemség román volt.
Arra pedig már egyenesen gondolni se merünk, hogy Bordély elvtárs esetleg, kisebbítve jóvátehetetlen hazaárulását, kihasználja az alkalmat, és a lengyel vendégeknek szóba hozza a székely zászlóháborút, és mindazt, ami mögötte van. Még akkor se, ha tudjuk, hogy mivel a korabeli lengyel rendek saját véráldozat és hozzájárulás nélkül kívánták Lengyelország északi és keleti határait kiterjeszteni, a szóbanforgó litván, belorusz, ukrán, besszarábiai és moldvai(!) területeket Báthory saját zsoldossereggel, köztük sok erdélyi magyarral szerezte meg. Báthory szolgálatában így növelte a lengyel korona dicsőségét az a Székely Mózes, későbbi erdélyi fejedelem, akitől fennmaradt a most a román megszálló törvénytelen hatalom által üldözött székely zászló első példánya is. De Bordély kiállása a székely zászló mellett pláne nem várható el, ugyanis ő volt az egyik élharcosa a román televíziókban a Németh Zsolt kijelentései ellen nyilatkozó R"M"DSZ-es csúcsvezetőknek. De nem baj, egyszer Bordély elvtárs (is) megkapja azt, ami az árulóknak jár.
Ami azonban tényleg felháborító, az az, hogy III/III-as külügyminiszterünk, Martonyi-fejbólintó János, akárcsak a székely zászlóháborút, ezt az arcpirító pimaszságot is szó nélkül eltűri, kultúrdiplomáciánkkal egyetemben. (A külügyminisztérium még arra se volt hajlandó, hogy a parlament példáját követve kitűzze a székely zászlót). De Fejbólintó III/III-as Jánosunk nem tiltakozik, és nem is veszi a fáradtságot legalább, hogy elmagyarázza lengyel kollégáinak, hogy a nagy uralkodónak miért van köze hozzánk, és miért nincs semmi köze a románokhoz. És ez kitűnő alkalmat adhatna arra is, hogy felhívja lengyel kollégái figyelmét, Báthory seregében Lengyelországért vérét ontó megannyi székelyre, akiknek zászlaját most a románok nem engedik sehova se kitűzni. Ráadásul Magyarországnak nemcsak Erdély vonatkozásában lenne alapja arra, hogy tiltakozzon Báthory román kisajátítása ellen. Ugyan Báthory István Szilágysomlyón született, de a család ősi fészke a Csonka-haza területén, Nagyecseden található, ahol a nagy uralkodó azonos nevű unokaöccse, Szabolcs és Szatmár vármegyék ispánjaként komoly reneszánsz udvartartást rendezett be, és életében Nagyecsed a térség egyik kulturális központjává vált.
Amikor Lisztet és Bartókot Athénban leszlovákozták, a magyar diplomácia – nagyon helyesen – azonnal reagált. Az egész magyar jobboldal, az egyetemes magyarság nevében joggal háborodott fel azon, hogy először a miskolci szocialisták, aztán Szanyi Tibor románozta le a jelenkor erdélyi magyarjait. Most, amikor sziromlevelű segédlettel már a múlt erdélyi magyarjait kezdik románná tenni, mindenki a babérjain ül, és hallgat. Pedig ez még talán százszorta súlyosabb az előbbi két felháborító példánál. Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e jobbikos interpelláció az esetből, vagy ők letudják egy rövid hír közzétételével a bar!kádban.
És végül, de nem utolsó sorban, az írásom elején a lengyeleket megvédtem ártatlanságuk, pontosabban tájékozatlanságuk vélelme alapján, de azért ők is kapjanak egy kis oldalvágást. Báthory Istvánt halála után a krakkói waweli székesegyházban temették el, és mai napig is ott nyugszik, noha élete végéig magyarnak tartotta magát. Ezen az alapon a hamvait visszakérhetnénk tőlük. Erre mondhatják lengyel testvéreink, hogy igaz, hogy magyar volt, de magyar létére a lengyel történelemben sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a magyaréban, tehát ragaszkodnak hozzá, nem adják. Erre mi huzakodnánk egy darabig, majd ha jól elmérgesedett már a vita, akkor előállnánk kompromisszumos javaslatunkkal: rendben lengyel testvérek, elismerjük, valóban Báthory István magyar létére a lengyel történelemben még sokkal fontosabb szerepet játszott, mint a mienkben, maradjon tehát a tiétek. Akkor viszont cserébe mi meg a Bem apó hamvait rejtő tarnów-i szarkofágot kérjük, mert ő meg lengyel létére a magyar történelemben játszott sokkal fontosabb szerepet, mint a lengyelében. De mivel mind Báthory, mind Bem magyarországi pályafutása Erdélyhez kötődik, ezzel csak akkor állhatunk elő, ha Erdély már nem a bocskoros oláhoké lesz, hanem a mienk.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője

2013 02. 18.