Székely Magyar Nemzetőrség

Túl vagyunk az idei, a megszállt-elrabolt Erdélyt is érintő román választásokon, pontosabban román szokás szerint annak csúffolt bizánci valamin. Nekünk, székely-magyar nemzetőröknek az irredenta álláspontra helyezkedve elvi okokból nem lehet hivatalos álláspontunk egy idegen ország választásáról, amelyik Hazánk egy részét bitorolja, és az elrabolt rész választási eredményeit nem is ismerhetjük el, mert ez az idegen megszállás elismerését jelentené. Azonban a hivatalos el nem ismerésen túl nem hivatalosan nem mindegy, hogy az idegen megszállás alatt addig a pillanatig, amíg el nem jön a felszabadítás órája, kik és hogyan képviselnek, pontosabban szólva nem képviselnek minket.
Szóval túl vagyunk a választáson, melyben a sziromlevelűek kampányoltak autonómiával, székely zászlóval, román veszéllyel, restitúcióval, magyar orvosi karral, mindennel, amiről a következő négy évben megint alig fogunk hallani tőlük. Kampánykórusukba beállították a történelmi egyházak békepap-vezetőit, nomeg a Szászdöncit, aki mindenki meglepetésére azt nyilatkozta a Duna-TV-n, szavazzunk rájuk, mint a „kisebbik rosszra”. Pedig mindig „RMDSZ-es küldött” volt az, ha éppen nem „román szekus besúgó”, aki bírálni merészelte őket, most pedig nyíltan melléjük állt. Szász Jenő kezet foghat Dávid Ibolyával, mert alighanem kiérdemelte „Erdély Dávid Ibolyája” címét. Aztán eljött december 9.-e, Székelyföldön lasszóval fogdosták az embereket, kimentek értük házról házra, a pap és a polgármester külön-külön, és aki nem a sziromlevélre ütött, azt román nyelvtanulással fenyegettek. Ők, akiknek asszisztálásával a hivatalos statisztika szerint félmilliónyi magyar tűnt el Erdélyből húsz év alatt. Sajnos elérték ezúttal is a bejutási küszöböt. Bár tegyük hozzá, figyelembe véve, hogy a hivatalos statisztika szerint a magyaroknak csak 39%-a szavazott, és csak 35% rájuk, a magasabb román részvétel mellett ez csak úgy volt lehetséges, hogy vagy több a magyar valójában a hivatalos statisztikáknál, vagy a románok adtak át nekik szavazatot (bár a kettő nem zárja ki egymást). Igen, ez az a 39%, akinek hivatali állása a tulipánosok hatalmától függ, és amelyik jobban szereti a békét, a biztonságot, meg a hasát, mint a Hazát. Akiknek végül is jó az oláh bocskor.
Szóval bejutottak, de most mégis kihagyták őket a buliból. Szemrebbenés nélküli hazugságuk szerint azért, mert nem voltak hajlandóak elfogadni koalíciós feltételül a román alkotmány első, oszthatatlan nemzetállami passzusának módosítására vonatkozó javaslatuk elvetését. Ezt onnan lehet tudni, hogy hazugság, hogy annak idején a tulipánosok is megszavazták az alkotmányt. Valójában azért hagyták ki őket a buliból, mert az oláh liberális pártvezérnek Antonescunak valamiért nem kellettek, vagy mert a román titkosszolgálat már elég erősnek érzi Románaiát a román Slota-korszak bevezetéséhez. (Az oláh miniszterelnök nem véletlen hirdette meg kormánya elsőszámú feladataként a minden bizonnyal Székelyföld feldarabolását célzó közigazgatási reformot).
De még a zátonyra futott tárgyalások előtt kiderült ám még valami. A kampányban, amikor sziromlevelűek riválisuk ellenében a „román pártokra leadott szavazatokkal” ijesztgettek, szó szerint ezt nyilatkozta Kellemetlen Dudor: „A választások előtt senkivel sem kötünk szövetséget, ugyanúgy, ahogy az elmúlt 23 évben egyszer sem tettünk így”. És most fény derült a másik hazugságra, miután a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar szakát megszüntető Antonescu bevallá az egyezmény létezését, amit még szeptemberben kötöttek a Székelyföld feldarabolásán munkálkodó Pontával. Miközben az RMDSZ látszólag ellenük is kampányolt.
Ezután Dudorka is egészen homlokegyenest ellenkezőt állított: „Korrekt és nagyon rövid egyezményről van szó. […] Nem egy titkos egyezményről van szó. Az RMDSZ-es kollégák nagy része, a vezetőség és megyei szervezetek vezetőinek egy része is tudott róla” – csak az Istenadta nép nem, amelyiknek Dudorka, az öszödi böszme méltó nyomdokain haladva, fennen hazudozta, hogy a választások előtt senkivel se kötnek szövetséget. „Az RMDSZ betartotta ezt az egyezményt. A romániai politikában, és bármilyen más politikában így működnek a dolgok, ez a politikai élet logikája és természete, hogy legyenek megbeszélések. Semmi rendkívüli nincs ebben, és mi minden egyes alkalommal betartottuk, amit aláírtunk”.
Az RMDSZ mindig korrekten betartja a románokkal az egyezségeit. Csak saját népét csapja be. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ követelte-e, hogy minisztériumokat osszanak ki neki, Dudorka a következőt válaszolta: „Hát ha mi azt írtuk alá, hogy együtt fogunk kormányozni, az önök szerint mit jelent? Azt jelenti, hogy a kormányasztalnál. A kormány asztalánál ki ül? Nem a miniszter sofőrje, hanem maga a miniszter.” A román ezredesi rangban lévő Dudorka máshol már azt is kijelentette, semmi meglepetést nem okozva, hogy az RMDSZ „egész Románia érdekeit fogja képviselni”, és dacára annak, hogy egyenlőre a húsosfazaktól távol maradtak, és az új kormánynak se szavaztak bizalmat, azért megígérte azt is, hogy Pontával megpróbál továbbra is tárgyaló viszonyban maradni.
És végül néhány gondolat erejéig térjünk ki a riválisra, a Néppártra. Ibolyka Jenő állításával ellentétben ők voltak a kisebbik rossz. Jószándékú, de súlytalan, színtelen-szagtalan niemandok, legalábbis, akik az alakulat élvonalában vannak. Akiknek az egyetlen előnye a másik két magyarnak nevezett párt élvonalával ellentétben, hogy ártani nem ártanak. De ezzel minden jót maximálisan ki is merítettünk velük kapcsolatban, mert épeszű ember nem gondolhatta komolyan, hogy a kiábrándult magyar tömegeket megszólíthatja az a Füles-SzájkaraTé Tibor, aki már kinézetre is összekeverhető Füzes Oszival.
Micilackó december 19-i, az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában többek között azért szólította fel lemondásra a sziromlevelűeket, mert: „a titkos megállapodás a román néppárti, illetve a magyar nemzeti ellenzék ellenében köttetett” és míg az európai néppárti tagsággal rendelkező RMDSZ a néppárt bukaresti kongresszusának a szervezője volt, a szövetség „aktív módon kivette a részét” a néppárti kötődésű államfő „megbuktatására irányuló puccskísérletből”, és „bűnpártoló módon asszisztált a demokratikus állami intézmények bevételét célzó balliberális villámháborúhoz”. Tőkésék koncepciótlanságát bizonyítja, hogy csak a román pártpolitikai harcok dimenziójában képesek elképzelni a megszállt magyarság érdekképviseletét, és ez a szemlélet csaknem olyan katasztrofális, és totális alkalmatlanságról tanúbizonyságot tevő, mint a tudatos kollaboráció, vagy a jobbról különböző nemzeti színekben érkező titkosszolgálati diverziók. Talán ha a pártban lenne egy nemzedékváltás, és a mostani gyengeképességű-jószándékúak helyett jönnének a fiatalok, Sóós Sándor, Csomortán István, Sorbán Örs, Haintz Péter, Sánta Imre stb., akkor talán legalább a valamikori Országos Magyar Párt szintjéhez méltóvá válhatnának. De Micilackóékkal, Füles-SzájkaraTé-ékkel és a pagony többi lakójával szigorúan csak az ártalmatlanságukra korlátozódhat a velük kapcsolatban elmondható összpozitívum, ezért ők „csak” a kisebbik rossz.
És ezt szándékosan nem a kampányidőszakban, hanem utólag írtuk le: nem akartuk ugyanis, hogy azt higgyék, hogy mi a Néppárt mellett kampányolunk. Mi nem a „kisebbik rossz” mellé akartuk állítani az erdélyi magyarságot, hanem azt, hogy ne szavazzanak senkire. És a 61% nem is szavazott nemcsak egyetlen magyarnak nevezett pártra, hanem senkire. Az irredenta többség nem ismerte el a törvénytelen román uralmat a választástól való távolmaradással. Az erdélyi magyarság 61%-a Nagy-Magyarországra szavazott! „Dicsértessék a nép neve, most és mindörökké!” – ahogy Petőfi írta.
Áldott magyar karácsonyt és Szebb Jövőt!

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnoka
Klutsik György

2012 12. 24.