Egy bírósági ügy tanulsága az alperes pólóján keresztül


A lehető legenyhébb ítéletet hozta Dániel Péterrel szemben a siófoki városi bíróság, pénzbírsággal sújtotta rongálás vétségében, amiért leöntötte vörös festékkel néhai Kormányzó Urunk szobrát. Az egyik dolog, amin a jobb- és azon belül a nemzeti oldal médiája jogosan felháborodott, az a kettős mérce, hiszen a szovjet emlékmű 2006-os megrongálóját letöltendő börtönre ítélték. A másik, amin szintén jogosan felháborodott, az a városi bíró magatartása, ugyanis a perbeszédben vette a bátorságot „társadalmilag” és „erkölcsileg hasznos cselekedetnek” minősíteni az alperes tettét. Mint ahogy az egész értelmiség, és azon belül az államigazgatás telis tele van a balliberális oldal embereivel, ezt a Mátsik vérbíró esetében is, immár sokadszorra észlelhettük (bár például Raffael Sándorék ítéletének enyhítésén mi székely-magyar nemzetőrök egyáltalán nem háborodtunk fel, hovatovább, egyenesen örültünk neki), tehát nincs min meglepődnünk. Sajnos azt kell mondjuk, a magyarországi humán értelmiségnek nevezett konglomerátum 70-75%-a megérett a bitófára, és ez a mutató a jogászok, közgazdászok és médiamunkások esetében nyugodtan feltornászható 90-95%-ra. Tehát ha a Dániel-ügynek a tanulságaként a kettősmércét, és a bírói pártatlanság megszegését vennénk, akkor semmi újat sem mondtunk volna el a mai magyar valóságról.
Van ennek a bírósági tárgyalásnak egy, a nemzeti sajtó által kevésbé emlegetett momentuma, nevezetesen a vádlott, Dániel Péter pólója, amin az „Israel Army”, azaz magyarra fordítva az „Izraeli Hadsereg” felirat szerepelt. Talán a nemzeti sajtó épp azért tért oly könnyen napirendre e pólófelirat fölött, mert köztudott, Izraelnek honfoglaló szándéka van többek között Magyarországgal szemben is. Tagadhatatlan tény Simon Perez kijelentése többek között Hazánk felvásárlásáról, mint ahogy az is, hogy a fővárosban, és annak vonzáskörzetében, illetve a Dunántúl egyes részein gombamód szaporodtak az elmúlt évtizedben az Izraeli tulajdonú rejtélyes lakóparkok, amelyeknek ingatlanjai a lakásválság hatására egyenlőre nem nagyon kerülnek értékesítésre. Az már nehezíti a lakóparkok és az említett póló leegyszerűsített összefüggésbe hozását, hogy ezen szóbanforgó lakóparkok háttere többnyire nem Dániel Péter által képviselt párthoz, hanem sokkal inkább épp a Fideszhez kötődnek.
De említhetném azt is, hogy az izraeli mellett folyik még legalább ugyanilyen volumenű kínai bevándorlás is, igaz, ők nem építenek lakóparkokat, valószínűleg azért, mert a dél-kelet ázsiai rizstermelő kultúrkörben szocializálódott életvitelük folytán igényeik igencsak puritánnak mondhatóak. És érdekes, a Gyurcsány kormány idején sem a közel-keleti hitsorsosok, hanem épp délkelet-ázsiaiak betelepítése vetődött fel, persze ez lehetett kommunikációs diverzió is. És a főváros vonatkozásában beszélhetünk egy jóval szerényebb mértékű, de korántsem jelentéktelen arab bevándorlásról is. Érdekes azonban, hogy sem a kínai, sem az arab honfoglalók közt nem akad egyetlen olyan sem, aki nemzeti mivoltunkban kívánna nyíltan meggyalázni, vagy „China Red Army” vagy „Iszlám dzsihád” feliratú pólóban nemhogy bírósági tárgyaláson, de bárhol nyilvánosan mutatkozna. Egyszerűen, mert nem érdeke, hogy úgy foglaljon hont a sajátjai számára, hogy „Ide lőjetek szovjet elvtársak!”, hanem szép csendben, fű alatt terjeszkednek.
De ne gondoljuk az izraeli honfoglalókról sem azt, hogy hülyébbek lennének kínai vagy arab vetélytársaiknál. Ennélfogva ha én akár az izraeli haderő itthoni felderítője, akár egy csak egy „mezei” izraeli honfoglaló lennék, (hál’ Istennek egyik sem vagyok), és ez a Dániel Péter valóban nekem dolgozna, lehet, hogy már az ominózus szoborgyalázását követően, de az ilyen pólóban való mutatkozása után egészen biztosan úgy rúgnám ki páros lábbal, hogy a lúdtalpa nem érné a földet.
Mondhatnánk persze azt is, hogy Dániel Péter egy fanatikus, és nem mellesleg debil, Izrael-hívő zsidó, hisz sajnos, épp elég hülyét hord hátán a Föld. Azonban ami a pólóját illeti, épp az a párt, amelyhez tartozik, nem teszi egyedivé az esetet, hiszen annak vezére, Gyurcsány annak idején szintén felesége zsidó származását fitogtatta az állítólag oly erős magyarországi antiszemitizmus ellenében (aztán majd az idelátogató Izraeli miniszterelnök oktatta ki az itthoni akkori főrabbit az állandó antiszemitázás miatt). Vajon miért olyan fontos a zsidó identitás kihangsúlyozása annak a Haza-tagadó és Nemzetgyűlölő politikai és szellemi vonulatnak, melyhez Gyurcsány tartozik? Amikor a zsidó sikeresség egyik titka állítólag épp a rejtőzködésükben keresendő?
A kérdés megválaszolásához vissza kell mennünk a Gyurcsány által képviselt politikai-szellemi áramlat gyökeréig, az 1910-es évekig. A Rongyos Gárda 1938-39-es kárpátaljai akciói politikai irányítójának, Kozma Miklósnak a naplójában – aki maga is zsidó származású volt – találunk utalást arra, hogy egy adott zsidó közösség olyan politikai irányvonalat fog követni fanatikusan és gondolkodás nélkül, amilyet az adott zsidó közösség vezetői gyakorolnak. Ugyanakkor arra is találunk megjegyzést, hogy a zsidóság egy jelentős részére jellemző az opportunizmus. Ez nem valamiféle faji sajátosság, hanem annak a közösségnek a tagjai, akik évszázadokon keresztül a jogi korlátozások okán csak kereskedelemre korlátozhatták jövedelemszerzésüket, aligha fognak elszegődni földművesnek, vagy melósnak, hanem vagy elmennek értelmiségi pályára, vagy folytatják az évszázadok alatt megszokott gazdasági tevékenységüket, ez egyszerűen nem faji, hanem szociológiai törvényszerűség. A gyarmattartó nyugati országokban a gyarmatbirodalmak, illetve a tengeren túlon a belső gyarmatosítással együttjáró gazdasági konjunktúra korlátlan lehetőségeket kínált a felemelkedésre, így ott a zsidóság egzisztenciális törekvései, legalábbis a polgári társadalmakban nem okoztak jelentős feszültséget, azt levezették a gyarmatokon, illetve Amerika esetében az olcsó néger rabszolga-munkaerőn. Ellenben a Habsburg-birodalom, és benne Magyarországnak nem rendelkezett gyarmatokkal, nyugathoz viszonyítva szegényebb volt, és a társadalmat is hierarchikusabb korlátok tagolták. Így értelemszerű, hogy a Galíciából bevándorló zsidó tömegek jelentős részének már sem a gazdaságban, sem a politikában, sem a társadalomban nem nyílt lehetőség a felemelkedésre.
Ebből következett, hogy ennek a galíciai eredetű zsidó bevándorló rétegnek az értelmisége romboló tényezővé vált, hiszen felemelkedését, ha már saját befogadó Hazájától nem remélhette, hát annak ellenségeinek szolgálatába szegődött. Így találkoztak egymással a pánszláv-orosz, a leendő kisantant-államok magyarellenes és a honi zsidó értelmiség egzisztenciális problémákkal küzködő részének a törekvései. Ez a magyarázata a dicstelen Jászi-Károlyi Mihály féle politikai-szellemi kör országvesztő szerepének, erről már épp eleget írtunk korábbi írásainkban. (Ez egyébként a hazai zsidóság jobbjának éppúgy tehertétele, mint a magyarság egészének). Az általuk előidézett trianoni tragédiát követően ez a bűnöző szellemi politikai irányzat emigrációban, Benesékkel immár nyíltan karöltve folytatta harcát Magyarország ellen, de az itthoni antiszemitizmus kiprovokálása folytán a vészkorszakért közvetett felelősség is terheli. Ha összegezni kívánnánk az 1910-es évek baloldali és libertinus hazaáruló álértelmiségének dicstelen szereplésének hatásait, akkor az nemcsak összmagyar szempontból tragikus, de a zsidó karrierizmus sikertörténetei közé sem éppen sorolható. 1945-ben ez az irányzat ugyan hazatért, de értelemszerűen bele kellett simuljon Moszkva nagyhatalmi diktatúrájába, és ez bő két évtizeden keresztül nem is változott.
De most akkor ugorjunk is néhány évtizedet, és vizsgáljunk meg néhány momentumot, ami ahhoz a szellemi körhöz tapad, amit először „SZDSZ-nek”, majd „Demokratikus Koalíciónak” hívnak. Ezt a kört, mint köztudott, a Kádár-korszak kultúrreferense, Aczél György bábáskodásával hívták életre. Aczélról nem árt ismerni azt a történetet, amikor 1980-ban valamelyik pártülésen tartott beszédében nagy felháborodást mímelve előadta, mennyire felháborítja, hogy a boltokban román televíziót árulnak, mert – valami ilyesmit mondott – aki román televíziót néz, az egy darab Ceausescu-t néz. Az elvtársak egy része, akik amolyan Pozsgay Imrésebbek voltak, jóhiszemű fellelkesüléssel megtapsolták a beszédet, és nem is sejtették, hogy a kultúrmindenes asztalán másnap ott hevert a lista azon elvtársak neveivel, akik megtapsolták a beszédet, és küldte tovább Bukarestbe, a szeku központjába.
Ennek fényében érthetővé válik az is, hogy miért kellett Pozsgay Imrének közelharcot vívnia Aczél Györggyel egy-egy erdélyi író könyvének megjelentetéséért. De ami témánk szempontjából igazán fontos, az maga az SZDSZ-t megalapozó, Heller Ágnes fémjelezte, „rendszerkritikus”, alternatív baloldali értelmiségi kör aktivizálódásának az időpontja, a hatvanas évek vége: ekkor tér el Ceausescu a Moszkva által diktált iránytól, és kezdi meg ugyancsak „Moszkva-kritikus”, nyugatbarát különutas politikáját. Demszky Gábort a hetvenes évek elején azért tartóztatják le, mert maoista alapon, balról támadja a Kádár-rendszert – érdekes, pont akkor, amikor a kondukátor Kínába látogat, hogy atomfegyvert szerezzen. És miért követeli a „Szabad Kezdeményezések Hálózata”, majd az abból kinövő SZDSZ a nyolcvanas évek végén oly vehemensen a szovjet csapatok kivonását? Mert az egyre betegesebb „kárpátok géniusza” fejébe vette, hogy a maradék Magyarországot is elfoglalja, és Románia szerves részévé teszi. Ez viszont csak úgy volt kivitelezhető, ha a szovjet csapatok kivonulnak Magyarországról. A „Szabad Kezdeményezések Hálózatát”, majd az SZDSZ-t, amely reikarnációjának a DK tekinthető, a szeku itthoni ügynökei hozták létre és működteték-működtetik. És bizonyosak lehetünk abban is, hogy akár Tom Lantos, vagy Soros György is a szeku nyugati ügynökei. Itt a magyarázata annak, hogy miért gyalázzák állandóan a magyarságot, méghozzá úgy, hogy ezzel antiszemitizmust provokálnak. Egyrészt, mert ezzel az elcsatolt magyarságról, illetve a maradék Magyarország részeinek megszerzésére irányuló kisantant törekvésekről magukra, és ezáltal a zsidóságra terelik a nemzeti oldal figyelmét. Másrészt ezzel minden Trianonnal kapcsolatos kérdést zsidó-gój konfliktussá alakítanak, és mivel az antiszemitizmusra nemzetközileg odafigyelnek, ezért az általuk kiprovokált antiszemita hangulat kiváló arra, hogy a magyarságot mocskolják és lejárassák ország világ előtt, így valósítva meg a kisantant stratégiai céljait. (És a cigány-magyar konfliktus kiélezése is többek között ugyanezt a célt szolgálja).
Nemzetközileg annyira sikeres ebbéli törekvésük napjainkban is, hogy nemcsak EU-s eljárásokat, és nemzetközi sajtóhadjáratot sikerül kicsikarniuk Hazánk ellen, de június 27.-én Gál András Levente kormánybiztos az amerikai zsidó közösség képviselőivel az antiszemita és más kisebbségellenes jelenségekre vonatkozó monitoring rendszer kiépítéséről egyeztetett. A Jobbik sajtója is csak mellékesen említette ezt az egyetemes magyarság méltóságát sárbatipró elképzelést. Miért fontos az amerikai zsidóságnak, hogy itthoni hitsorsosaik helyzetén túlmenően az egyéb kisebbségekkel, akár cigányokkal, akár szerbekkel, tótokkal, svábokkal, románokkal szembeni megnyilvánulásokat és ellenérzéseket nyilvántartsanak? Nem vették meg jó pénzen az amerikai zsidó szervezeteket a szomszédos országok titkosszolgálatai? Mert ugyebár nemzetközi szinten lobbizni manapság legsikeresebben a zsidó lobbik ernyői alatt lehet. Vagy miért éppen a magyar háborús bűnösök, vagy azoknak kikiáltott személyek olyan hosszú életűek, hogy még bíróság elé lehessen citálni őket? Tót, horvát vagy román háborús bűnöst miért nem talál Zuroff, Elie Wiesel vagy a vizelettál-központ? Kik fizetnek azért, hogy csak a vélt vagy valóságos magyar elkövetők érjenek meg ilyen hosszú kort? Vagy miért kellett a Holokauszt emlékközpont szerencsére már módosított kiállításán azt sugallni, hogy a visszacsatolt területekre azért vonult be a Honvédség, hogy azokat zsidótlanítsa?
A válasz kézenfekvő: itt a zsidóság sérelmeinek nevében egyéb, és Tel-Avivhoz képest jóval közelebb fekvő érdekek lépnek fel. A szálak Pozsonyba, Belgrádba és Bukarestbe vezetnek. És ebbe illeszkedik bele szervesen a zsidók deportálásának Horthy-kormányzó nyakába varrása, holott az elvakítottak kivételével mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ez egy virtuális koncepciós per. A koncepciós vádakra egyébként kitűnő feleletet ad Szentkirályi Gábor törzsőrmester bajtársunknak a honlapunkon 24-es számmal közzétett „Valóban cinkos volt-e a Kormányzó?” című tanulmánya. Horthy-t valójában azért gyalázza hisztérikusan a kisantant-barát baloldal, Dániel Péter is azért öntötte le szobrát, és a bíró azért fejezte ki tettével, saját hatáskörét és a jogállam normáit egyaránt átlépve, a szimpátiáját, mert néhai Kormányzó Urunk fehérlovas bevonulásai szimbolizálják a magyarság szemében a területi revíziót, a Felszabadulást. És ha a Horthy-korszaknak a nevét adó első emberét erkölcsileg megsemmisítik, akkor mindent megsemmisítenek vele, ami ahhoz a korszakhoz köthető, így a területi revíziós sikereket és magát az Irredenta eszmét is.
Ettől függetlenül a gyurcsányista ex-szadeszos honvesztőknek épp úgy érdekében állhat a magyarországi posztizraeli honfoglalás, akárcsak a dél-kelet-ázsiaiak betelepedése, de ez semmiképpen sem cél, hanem pusztán eszköz a kezükben, mert ők elsősorban pozsonyi, belgrádi és bukaresti kenyéradóiktól függnek. Mert amikor Dániel Péter az ellene eljáró bíró szimpátianyilvánítását „Israel Army” feliratú pólóban hallgatja végig, akkor azt nem a honi zsidó közösség, és mégcsak nem is a lappangó honi posztcionista térnyerés, hanem a zsidó sérelmek felhánytorgatásának leple alatt valójában Trianon és a Benes-doktrina védelmében teszi.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
„Dühös románszakértője”

2012 10. 02.