A háború és a székely autonómia


Több mint egy hete a Magyar Hírlap megkapó címmel közölt interjút Sánta Imrével, Bikfalva református lelkészével, aki a Mikó-kollégium elé szervezett az épületnek a megszálló román hatalom általi kisajátítása ellen tiltakozó demonstrációt, melyet a nagyegyházak asszisztálásával az RMDSZ kisajátított, és az ”Igazság napja” nevű kampánynyitó-rendezvénnyé silányított. Azonban „A Székely Mikó Kollégium ügye már titkosszolgálati és politikai játszma” című interjúból nem tudtunk meg többet, minthogy a Mikó-ügyért férfiasan kiálló lelkész megítélése szerint „ennek az ügynek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz: politikailag és a titkosszolgálatok által irányítják”. De hogy milyen titkosszolgálatok és miképpen, azt vagy maga a tiszteletes úr nem kívánta megosztani velünk, vagy az újság jótékony-kezű cenzorai látták jobbnak kényes homályban hagyni.
Pedig érdekes dolgok történtek az elmúlt két hétben az erdélyi politikában: egyrészt úgy tűnik, mind a román kormány, mind a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román szenátusa meghátrált, és a román miniszterelnök személyes jelenlétében kötött egyezség alapján, létrejöhetnek a magyar főtanszékek az orvosin. Persze azzal a feltétellel, hogy nem lehet a magyar tanári kar által egységesen megválasztott Szabó Béla a főtanszék vezető, továbbá a tudósításokból az is kimaradt, hogy a szenátus 13 magyar tagjából csak 8-at választhatnak a magyarok, és a rektor-helyettest a románok nevezik ki, (nyílván jó magyarnevű szekusokról lehet szó). Másrészt szeptember 25.-én, Isten a megmondhatója, a román szenátus hét év után milyen meggondolásból, ismét elővette, majd arrogáns többséggel vita nélkül leszavazta azt az autonómia-törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben a Székely Nemzeti Tanács kérésére nyújtott be magánindítványként két RMDSZ-es képviselő, Sógór Csaba és Garda Dezső. A hét fős RMDSZ-frakcióból 5-en „igennel” szavaztak, ketten hiányoztak. Fekete-Szabó András, a sziromlevelűek szenátusi frakcióvezetője az MTI-nek nem győzte hangsúlyozni, a tervezet nem az RMDSZ-hez kötődik, hanem csupán a sziromlevelű neptuni alakulat két szenátorának magánindítványa, annak szenátusi vitájánál „nem volt értelme, hogy felszólaljanak”, magyarul kussoltak, mint ama bizonyos ebürülék a gyepen.
Aki rendszeresen olvassa írásainkat, az tisztában van Testületünk álláspontjával, miszerint mi, székely-magyar nemzetőrök a soha meg nem szűnő másfélezeréves Szent-Magyar Birodalom helyreállításáért harcolunk, így a területi autonómia számunkra édes kevés, ám átmeneti megoldásnak több mint a semmi mindaddig, amíg Erdély román megszállás alatt sínylődik. Azonban mégha elutasították is, elgondolkodtató, hogy a román törvényhozás felsőháza milyen megfontolás alapján vette épp most elő ezt a kérdést, és a nyíltan magyarellenes Ponta miért pont ugyanekkor hátrált meg a magyar orvosi egyetem ügyében, amikor a bikfalvi Tiszteletes is, titokzatos módon, a Mikó-ügyben is „titkoszszolgálati játszmákat” emleget – ráadásul nem egyes, hanem többesszámban.
Az orvosi egyetemmel kapcsolatos, némileg kétes megegyezés még ráfogható lenne az RMDSZ szokásos „kis lépések” és „piszkos háttéralkuk” politikájára, azonban az autonómia-törvénytervezet esetében a szenátori frakcióvezető MTI-nek adott nyilatkozatából is elég egyértelműen kiolvasható a neptuni alakulatnak a törvénytervezet ügye iránt tanúsított közönye. Tehát élhetünk a gyanúval, Pontáéknak a nemzetközi porondon valakik felé bizonyítaniuk kellett a székely autonómia ügyének román politika általi elutasítottságát, és ezért szedték elő, és szavaztatták le. És összerakva ezt a MOGYE-ügyben hozott, váratlan román engedménnyel, felvetődik a kérdés, milyen titkosszolgálati játszmákról van tudomása Sánta Imrének? Mert titkosszolgálatokról beszélni többesszámban nemzetközi játszmát jelent.
Mielőtt bárki is abban az illúzióban ringatná magát, hogy Magyarország a jelenlegi kormányával bármiféle nyomást is tudna gyakorolni bukarestre, ki kell ábrándítsuk. Aligha valószínű, hogy Pontáék azért zavarodtak meg, mert Martonyi János kackiásan megpödörte bajszát, vagy Kövér László Ruzsa Sándorosan összevonta sűrű szemöldökét (bár a szakrális értelemben vett világi hatalmat Magyarországon utoljára gyakorló, és szamosújvári sírjában pihenő betyárkirállyal és 48-as hőssel szemben ez a hasonlat súlyos kegyeletsértés, úgyhogy azonnali hatállyal vissza is vonom), és azt mondták volna: „Na, románok, autonómiát és magyar orvosi kart, de ízibe ám, különben Izsák Balázs és Tóró T. Tibor könyörtelenül beterjesztik uniós polgári kezdeményezéseiket!”. De akkor mégis kik keverhetik a háttérből a magyar kártyát?
Egy dolog egyre bizonyosabbra vehető: Izrael és az USA még az idén, de legkésőbb jövőre megtámadja Iránt, és ezzel kirobbantja a III. világháborút. A szövetségi rendszerek, hogy ki kivel lesz, még elég képlékeny, vagy legalábbis nem látunk bele, de egy dolog szintén bizonyosra vehető: ebben a háborúban mind Csonka-Magyarország, mind Románia és az általa megszállva tartott Erdély a Washington-Tel Aviv-Brüsszel tengely csatlósa lesz. Nos, Csonka-Magyarország, lévén, hogy ha csak a cigányokat nem vesszük annak, nincs számottevő nemzeti kisebbsége, akiket ágyútöltelékként küldhetne a frontra (a cigányok jelen mentális állapotukban úgy is alkalmatlanok lenének katonáknak), hát a magyar kormány a saját Magyar Népének fogja a cionista érdekek oltárán a vérét ontani. (Hozzátéve, már amennyiben a magyar kormánynak még lesz erre hatásköre, és nem kerül át Brüsszelhez, de erről bővebben olvashat honlapunkon megjelent „Készülődő német katonai agresszió Kelet-Közép Európa ellen?” című írásunkban). Ám a román, tót és szerb kormányok hülyék lennének első nekifutásra saját népük vérét ontani, ha ott vannak hadrafogható katonaként a magyarok, nosza, kapóra jön a lehetőség, hogy kivéreztessék őket. Így nagy sanszunk van rá, hogy trianoni demarkációs vonalakon kívül- és belül egyaránt, szerte, akárcsak annak idején a Monarchiában, elsősorban mi magyarok hullajtsuk idegen érdekekért a vérünket. Azonban a háborút vívó nagyhatalmaknak nyilván elemi érdekük lesz, hogy egyfelől a frontra kiküldött emberanyag elégedetlenség-faktorát minél inkább szint alatt tartsa, másfelől a hátországban ne keletkezzenek feszültséggócok. Így számolhatunk azzal, hogy mint annak idején Moszkva, most Washington parancsolt rá a kulisszák mögött Romániára, hogy a székelyeknek területi autonómiát adjon, és a román szenátusi színjáték nem más, mint egy erre adott román válasz.
A székely-autonómia előtérbe kerülése tehát a világháború itteni előszele, és akár az is benne lehet a pakliban, hogy a román kormány végül is részben külső nyomásra, részben a fent vázolt és bizánci leleményességgel kigondolt kivéreztetési stratégia érdekében, meg is fogja adni, persze csak ideiglenes jelleggel, hogy aztán majd a háború végén, Románia ki tudja hányadik átállását követően, ha a magyar férfilakosság eléggé ki lett véreztetve, visszavonja.
És mi, hülye magyarok, életünket és vérünket fogjuk adni Basescuért, aki nekünk kegyeskedett végre megadni az autonómiát. A román színekben frontra induló székelyeket a szentegyházi gyerekkórus fogja búcsúztatni az „A Basescu rézágyújával…”, majd Izsák Balázs könnyes szemekkel elénekli az „A Basescu azt üzente…” című átiratot, Szász Jenő cigányprímás kíséretében. És a háború végén, bárhogy is alakuljon, nem marad se magyar férfi, se autonómia, csak szomszédaink dölyfös bizánci kacaja.
És talán ugyanez a forgatókönyv fog lejátszódni Felvidéken és Délvidéken is, de már egyáltalán nem olyan biztos, mert ezeken a helyeken a magyar érdekképviselet még az erdélyinél is sokkalta gyengébb. A II. világháború előestéjén és elején legalább annyit el tudott érni a magyar külpolitika, hogy a magyartöbbségű területeket visszaszerezzük. A rendszerváltás utáni magyar külpolitikának, melynek jobbjai is csak autonómiáról mertek félve álmodni, az iménti eredmény lesz a bizonyítványába írva. Ha egy nép, vagy annak vezetői, kényelmességből vagy gyávaságból nem hajlandóak saját nemzeti céljaikért vérüket adni, akkor előbb utóbb arra kényszerülnek, hogy idegen érdekekért áldozzák vérüket. Hogy az itt vázolt lehetőséget elkerüljük, ahhoz az Irredenta mozgalomnak kellene átvenni a Magyar Nép irányítását, és azt kicsavarni a hivatalos „magyar” politika-csinálók kezéből, Nagy-Magyarország szerte. Ehhez viszont legelőszőr a nemzetinek látszó, magát radikálisnak mondó jobboldalnak a titkosszolgálatok által irányított, opportunista vezetését kéne leváltani. (Forrás: http://szekelymagyarnemzetorseg.hu/cikkek.html)

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség paprancsnokságának nevében VKF-5

2012 10. 02.