Készülődő német katonai agresszió Kelet-Közép-Európa ellen? Szálasi szerepére készül Gyurcsány?


Szánalomra méltónak tűnt Gyurcsány múlt heti éhségsztrájknak csúffolt fogyókúrája, még a balliberális megmondóemberek tetszését sem tudta vele egyöntetűen elnyerni. Az ATV műsorában bejelentette, 2014-ben nem készül miniszterelnökségre. Persze, mert helytartóságra készül!
Korábbi írásunkban (Merkel negyedik birodalma és a román helyzet) megírtuk, hogy a német vezetők nem pusztán önmagában a válság okán sürgetik az Európai Unió „Európai Egyesült Államokká” alakítását, hanem azért is, mert a küszöbön lévő világháború esetére EU-s „lebensraumjukat” biztonságban kívánják tudni. Alig telt el két hónap, és Lóránt Károly közgazdász „birodalomépítésről” beszél, ahol „Németország vezető szerepét már szankciókkal is biztosítani lehetne”. Nos, Testületünk vezetése olyan értesülések birtokába jutott, melynek fényében a „szankciókkal történő biztosítás” kifejezésén már túl is lépett az idő. A Bundeswehr vezetése az EU-válság katonai megoldásával számol, azaz az „Európai Egyesült Államoknak” csúffolt nagy-német-(francia) birodalom politikai uniójának kikényszerítését a tagállamok részéről katonai eszközökkel oldaná meg, és ebben a kérdésben folyamatosan egyeztet a francia vezérkarral. Úgy tudjuk, hogy a francia hadvezetéssel kötött titkos megállapodás értelmében (melyet, ha valóban igaz, minden további nélkül nevezhetjük a XXI. század Molotov-Rippentrop paktumjának) Franciaország szállná meg az alábbi területeket (azaz francia érdekszférába tartozna): a Benelux államok, az Ibériai félsziget, és Olaszország, míg a németeké lenne egész Kelet-Közép-Európa és Dánia.
Informátoraink szerint a megszállási tervből értelemszerűen kimaradna Nagy-Britannia, Írország, Svédország (ezeket valószínűleg ki is engednék az EU-ból), továbbá „biztonságpolitikai megfontolásokból” (nyilván a németeknek a kőolajat és földgázt biztosító oroszok érzékenységére való tekintettel) kérdéses még, hogy megszállják-e Finnországot és a három balti államot, vagy „nagyvonalúan” átengedjék őket az oroszoknak. A német-francia elképzelések megvalósulása esetén e négy ország sorsa indikátora lesz annak is, hogy a német-francia vezette EU-s birodalom jelen pillanatban, illetve a megvalósítás pillanatában mennyire önálló, illetve mennyire függ Washingtontól, és hogy Washington milyen viszonyban van-lesz Moszkvával.
Ugyanis a német érdek érvényre juttatása az oroszok nyugtonmaradását és nyersanyagszállítmányok Berlinnek való további biztosítását valószínűsítik, míg az amerikai érdekek egy Oroszországgal való konfliktus esetére a Balti-tengeri két orosz tengeri kijárat, Szentpétervár és Kalinyingrád minél teljesebb szárazföldi bekerítését, és egy, a Balti-tenger felé irányuló orosz szárazföldi felvonulás feltartóztatását diktálják. A német tervek biztosra veszik, Lengyelország, Csehország, Ausztria (és az általa megszállva tartott Őrvidék), Szlovénia (és az általa megszállva tartott Muravidék), Kárpátalja kivételével a Felvidék, Csonka-Magyarország, Románia és az általa megszállva tartott Erdély, Bulgária, Görögország, illetve az EU-hoz jövőre csatlakozni kívánó Horvátország (és az általa megszállva tartott Muraköz, Dél-Baranya és Eszék környéke) megszállását. Továbbá közös német-francia ellenőrzés alá kerülne Málta és Ciprus.
Egy közbevetés kedvéért pillantsunk rá a térképre, és megállapíthatjuk, hogy a felsorolás alapján a létrejövő EU-s szuperbirodalom Hazánk területén a Csonka-ország tiszántúli részére szűkül, majd Erdélyen és a Bánáton át a Balkánon lenyúlik egészen az Égei-tengerig. Ezt a helyzetet a németek – Isten ne adja, hogy idáig eljussanak a fejlemények – kétféleképpen orvosolhatják. Az egyik, hogy megállapodnak az oroszokkal, hogy a hagyományosan orosz érdekszférába tartozó Finnország és Baltikum átengedése fejébe az EU leszakíthassa magának „Nyugat-Ukrajnát” – ami valójában Kelet-Lengyelország – s ennek esetleg Lengyelországhoz csatolásával csillapítani lehetne a lengyelek várható ellenállását a németekkel szemben (Kárpátalja státusza ezzel megváltozhat, ám erre rajtunk kívül Szlovákia és Románia is igényt tartana). Viszont ebben az esetben számolni kell a nem EU és nem NATO tag ukránok fegyveres ellenállásával. A másik lehetőség, hogy a németek Szerbiát is megszállják, és megpróbálják bekényszeríteni az új EU-s szuperbirodalomba. Viszont ezzel vagy a szerbeket sarkallnák ugyancsak fegyveres ellenállásra, vagy a szerbeket kellene a tőlük elveendő függetlenségért cserébe területekkel kompenzálni. Ám ebben az esetben nem lenne elegendő Szerbiához csatolni újra Koszovót – ami már önmagában háborús tűzfészket vonna be a létrejövő szuperbirodalom területére – , hanem Boszniát is fel kéne osztani Szerbia és Horvátország között, ami ugyancsak egy iszlám tűzfészket hozna létre a szuperbirodalom területén.
Node ezek már a mi spekulációink, térjünk vissza arra, amit ahllottunk. A megszállt országoknak mindenek előtt le kéne mondaniuk az önálló pénzügyről, az eurozónába még be nem lépett államoknak önálló valutájukról, továbbá a saját külügyről, saját hadügyről, sőt, a német hadvezetés, túltéve Schaube pénzügyminiszter botrányos kijelentéseit, az önálló belügyről is(!). A megszállt tagállamoknak nemcsak nemzeti hadseregeiket feltétel nélkül kéne átengedjék a német-francia vezetésű közös európai haderő javára, de a német vezérkar már odáig ment, hogy szükségesnek tartja egy európai belügyminisztérium felállítását. Ennek nemcsak a már létező európai csendőrség lenne alárendelve, de egyrészt a megszűnő nemzeti belügyminisztériumok fegyveres karhatalmainak irányítását is átvenné, másrészt magától a Bundeswehrtől is elkülönítenének egy, esetleg néhány, helikopterekkel támogatott, speciális szárazföldi egységet, mely az európai csendőrség tevékenységét egészítené ki (értsd ezalatt: a német hadvezetés a bevonulást követően egyes helyeken gerillamozgalmakkal, fegyveres lakossági ellenállással számol). És ami a legfélelmetesebb: az új közös-európai haderőbe bevezetnék az egész EU területére kiterjedő kényszersorozást is (!). A tagállamok kormányainak vagy el kellene fogadniuk a szabott feltételeket, vagy erőszakkal lemondatnák őket, és puccsszerűen új, a megszállók feltételeit szolgaian teljesítő bábkormányokat neveznének ki helyükre (nyugodtan élhetünk a második-világháborúból ismert Quisling-kormány kifejezéssel). Forrásunk azt is tudni véli, Magyarország esetében ez utóbbi forgatókönyvvel számolnak a németek, a kiszemelt emberük, aki a hatalom megszerzése érdekében, mint annak idején Szálasi, feltétel nélkül hajlandónak találnának a velük való együttműködésre, nem más, mint Gyurcsány Ferenc. (Alternatív verzióként még Pintér Sándor neve is számon van tartva, viszont az amerikai demokraták üdvöskéjével, a pislogós libatömővel, Bajnai Gordonnal hírforrásunk eddig nem találkozott). Állítólag Merkelék a maguk óvatos módján már rá is bólintottak a „nagy tervre”, ugyanis a francia kormány beleegyezéséhez kötötték a német vezérkar elgondolásainak engedélyezését. A Führerin egyenlőre a kivárásban érdekelt, mert jövőre Németországban választások lesznek, ahol a kormányzó CDU szénája elég rosszul áll, ezért a bevonulás megvalósítását, ha a francia kormányzat is rámondja az áment, minden bizonnyal úgy időzítené, hogy az a választási kampány szempontjából a legjobbkor legyen időzítve, és ne legyen túl korán ahhoz, hogy a kezdeti német eufóriát követően időt adjon a rivális pártok megmondóembereinek a felocsúdáshoz. A német gazdaság már jelenleg is elég alaposan épít a Dél- és Kelet-Európából bevándorló munkaerők tömegeire, ami egyrészt szociális feszültségeket (németek munkanélkülisége, bérek leszorítása, német ipar összeszerelőegységeinek külföldre telepítése), másrészt etnikai konfliktusokat generál. A német baloldalnak pedig kapóra jönne, hogy ugyan az új szuperbirodalom a német nagytőkének és német gazdaságnak jót tesz, de a német kisemberek hosszútávon még rosszabbul járnának, mint eddig. Hollande-ék álláspontja hírforrásunk előtt még ismeretlen, de nagyon reméljük, a francia rábólintás sohasem fog megtörténni. És ha megtörténik, akkor nekünk, maroknyi hazafiaknak egyértelmű lesz a kötelességünk: harcolni mindhalálig, de inkább győzelemig!
De még egy nagyon fontos dolgot le kell szögezzünk. Mi magyarok, ha német vagy orosz veszélyről van szó, hajlamosak vagyunk a „Dunának, Oltnak egy a fingja” illúziójába menekülni, és azt hinni, hogy a „Duna-menti népek összefogása” majd megfelelő ellenszer lehet a „nagy közös ellenség” ellen. A történelem bebizonyította, hogy „sorstársaink” mindig a „nagy közös ellenség” oldalára álltak velünk szemben, bármekkora árat is kellett érte fizetniük. Rablószomszédaink számára a magyarellenesség semmiért nem drága. És Szlovákia vagy Románia gond nélkül le fog mondani a saját külügyről, belügyről, hadügyről és pénzügyről, ha cserébe drasztikusabb eszközökkel állhat neki az általa megszállva tartott magyar közösségek elpusztításának, pláne ha netán emellé még újabb területeket is hasíthat ki a magmaradt Csonka-Haza testéből. Sőt, az sincs kizárva, hogy akár Ausztria és Horvátország is kaphatna újabb magyar területeket. A megmaradt még kisebb Hazába pedig immár tömeges méretben folyhatna a posztcionista izraeli betelepedés.
Gyurcsány azért nélkülözhetetlen a nyugati nagyhatalmak számára, mert ő, és a mögötte álló erők a garanciái annak, hogy a magyarellenes kisantant érdekek, a Benes-doktrína maradéktalan érvényesülésével a térség nyugalma geoplitikailag biztosítva legyen. Kevesebben vagyunk, katonailag is kisebb a súlyunk, mint a kisantantnak, ezért bármilyen hatalom terjeszti ki kezeit is a közép-Duna medencére, értelemszerűen kisantant-barát lesz, mert ezt fogják diktálni az érdekei, ha maga számára stabilitást kíván a térségben. És talán épp ez lehet a fő oka annak, amit Lázár János augusztus végén elkotyogott, (és amit a szervilis Martonyi nem késlekedett cáfolni is), miszerint az USA diplomáciai nyomást gyakorol annak érdekében Magyarországra, hogy Gyurcsányt és Bajnait ne vonják felelősségre.
De ne essünk abba a szintén jellemző magyar hibába se, hogy akkor az „ellenségem ellensége a barátom” alapon az ellenérdekelt rivális agresszortól várjuk szabadságunkat, mint ezt Jobbik-közeli és más nemzetinek látszó körökben sugallják. A Kreml romániai szócsövének számító Oroszország hangja a Basescu elmozdításáról szóló népszavazás idején azzal heccelte a román lakosságot, hogy a közismerten nyugatbarát Basescu titokban megállapodott Orbánnal Erdély Magyarországhoz csatolásáról, ami nyilvánvaló hazugság, mert egyetlen román politikus, és román ember ezt soha nem tenné meg, de sajnos Orbánnak se jutna esze ágába ilyesmi.
Azon túlmenően pedig Oroszországnak a magyarországi ellenterror csapata, amit be tudna vetni a német agresszorok ellen, a Györkös István vezette „Magyar Nemzeti Arcvonal” (MNA), amely legalább olyan kisantant-barát, és legalább olyan elszántan készül a hatalomátvételre, mint Gyurcsány – csak épp nem a németek, hanem az oroszok segítségével. A történelem fintora, hogy a posztkommunista balliberálisok németbérencekké, az újnyilasok pedig muszkavezetőkké készülnek válni – szerepcsere fogadom. S minthogy nincsenek véletlenek, talán az sem az, hogy annak idején a „Magyar Nemzeti Arcvonal” főhadiszállását Györkös István a Győr melletti Bőnyben, a nyugati határ, és egyben Gyurcsány bakonyi és mosonmagyaróvári cégbirodalmának közelében ütötte fel. Ha a nyugati széleken az MNA és a német erők, illetve balliberális csatlósaik között háborúra kerülne sor, akkor mi székely-magyar nemzetőrök minimum kétfrontos háborúra fogunk kényszerülni, ha ugyan nem számítjuk hozzá Pintér rendőrségét, valamint még a felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és erdélyi hadszíntereket. Immár 1918 óta nemcsak két pogányközt egy Hazáért…
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata
2012 09. 21.