ÁlMagyar Péter öccsének: "Pócsék ügyészségi feljelentése a Fidesz ardenneki ellentámadása"! A "Zsolti bácsi ügy" kisantant eredője senkit nem érdekel, ismét kormányzati szintre emelkedett a kovács lászlói nemzetárulás


Mi székely-magyar nemzetőrök már az álbotrány kirobbanásakor sem hittünk abban, hogy Tömjén Zsolt pedofil lenne. Ugyanazért nem tudjuk róla elképzelni, amiért álMagyar Péterről sem: mindketten nárcisztikus személyiségek, túl nagy fontosságot tulajdonítanak önmaguknak. Jó persze a KDNP elnöke legalább viszonylag konszolidált viselkedéssel tudja saját önhittségét leplezni, de hát álMagyar Péterhez képest még a román ügynök Kurcsány is jobban tudott viselkedni (viszont amit politikailag képviselt, az viszont még a cicapártnál is rosszabb volt).
A nárcisztikus személyek pedig csak jellemzően csak addig a határig lépik át a szabályokat, a törvényeket, ameddig úgy gondolják, hogy rajongótáboruk, a saját közvetlen környezetük azt elfogadhatónak, menőnek tartja. A pedofília viszont a bűnöknek az a legmélyebb bugyra, ami még az éjszakai élet bűnözői alvilágában és a börtönlakók körében is cikinek számít. Ezért egy nárcisztikus személyiségből viszonylag ritkán lesz pedofil.
Ugyanakkor azt már az álbotrány kirobbanásakor sem tartottuk kizártnak, hogy Tömjén Zsolt közvetett módon, ugyanúgy mint K. Endre, más pedifilokat fedez (az hogy nyilvános közszereplőként a kiskorúak megrontásának esküdt ellensége, Lakatos Márk példájából láthatjuk, hogy semmit nem jelent). A nárcisztikus személyiségeknek ugyanis az a másik jellemzője, hogy hajbókoló, nekik semmiben sem ellentmondó talpnyaló szolgákkal szeretik magukat körbevenni, ezek pedig legkönnyebben zsarolható emberek közül kerülnek ki, például a pedofilok közül. Ezzel nem azt állítjuk, hogy Tömjén Zsolt K. Endréhez hasonlóan pedofilmosdató lenne, nem, ilyenről egyáltalán nincs tudomásunk, de ha már akár hamisan is, de felmerült ilyen vádban a neve, szögezzük le, maga a pedofília ugyan semmiképpen, viszont a pedofilmosdatás (ahogy zsarolási pozíció érdekében bármilyen más súlyos bűncselekmény fedezése is) személyiségrajzába símán beleillik (ahogy egyébként álMagyar Péterébe is).
Először Pócs János fityiszes országgyűlési képviselő került elő, a Kiss Márióval, az állítólagos "Zsolti bácsi" áldozatának intézeti nevelőjével készített interjúval, és egy általa felvett, közte és Bangó Sándor között folyt, telefonbeszélgetés felvételével, melyben Bangó Sándor elismeri, hogy először Dobrev Klára környékezte meg, aztán Magyar Péter öccsétől, Magyar Mártontól, a Kontroll főszerkesztőjétől 4 millió forintot kapott, hogy megnevezte ki is az a "Zsolti bácsi". Bangó persze Pócsék leleplező videóira tagadással reagált, azt állítja, nem azért kapott 4 millió forintot, a felvételen pedig nem az ő hangja hallható.
Első megközelítésre Bangó nevelőjében Kiss Márióban akár egy Jókai regény főhősét is láthatnánk, "Az új földesúrt", akire a magyar cigányság is igazán büszke lehet, a mélyről jött intézeti gyerek, aki saját sorstársai útjának egyengetését tekinti élethivatásának, aki megvesztegethetetlen, akinek az erkölcsi meggyőződése felülírja a politikai meggyőződését, aki annak ellenére, hogy a fityisz értékrendje áll tőle a legtávolabb, a hamis vádat egy közszereplő ellen minden irányból elfogadhatatlannak tartja, és aki végül saját oldala ellen fordulva az általa addig ellenségnek tartott jobboldal segítségére siet, és neveltjét is megpróbálja bűne megbánására rávenni.
Azonban a mihasznák közeli Füssy Angéla újságírónő, aki társadalmi munkában szintén kivette részét Bangó Sándor nevelésében, egyáltalán nem fest pozitív képet Kiss Márióról: állítása szerint már a választások előtt "végigturnézta az összes politikai oldalt", és szerinte a hangfelvételen sem Bangó Sándor hallható, ugyanakkor szerinte sötét titkokat tud az ügyben, amikről egyelőre nem akarja a nyilvánosságot tájékoztatni, csak az ügyészséget. A pedifilvadász Ábrahám Róbert feltételezése szerint, aki az egész "Zsolti bácsi ügyet" csak felületesen a sajtóból követte, Füssy Angéla csak saját neveltjét próbálja védeni, ezért tagadja csak, hogy Bangó hallható Kiss Márió hangfelvételén. Bangó Sándor először vállalta, majd visszavonta a poligráfos hazugságvizsgálatot, ahogy egyéb kérdésekben is össze-vissza beszélt. Szóval egyre zavarosban ez az ügy mindenki megtette a maga feljelentését az ügyészségen, Bangó Sándor mint " Zsolti bácsi" áldozata, Pócs János rágalmazásért és a hatóság félrevezetéséért, Füssy Angéla pedig ki tudja miért. Időközben Pócs János felfedezett még egy "gyermek áldozatot" az utcáról, akit álMagyar Péter hamisan használt fel a kampányban, szóval mint a Borsodi, tovább habosodik a botrány.
Egy valami viszont egészen biztos: ha van valaki, aki formális bűnrészessége ellenére teljesen ártatlan az ügyben, az maga Bangó Sándor. Aki csak tíz másodpercet látta őt beszélni a YouTube-on, már annak is lejön, hogy nagykorúsága ellenére egy olyan éretlen, kialakulatlan személyiségről van szó, akiben nincs meg a képesség a jónak a rossztól való megkülönböztetésére, talán csak egy vékony hajszál választja el a szellemi fogyatékosságtól, és akinek önmagában már a személyét kampánycélokra felhasználni a legalávalóbb becstelenség volt.
És itt mutatkozik meg a vád célpontjának erkölcsi színvonala: ha van valaki, aki igazán hálával tartozna az ellen-Zsolti-bácsi ügy kirobbantásáért – függetlenül attól, hogy melyik félnek van igaza – az maga Tömjén Zsolt. Azonban Tömjén sem Kiss Máriónak, sem kollegájának Pócs Jánosnak annyit sem írt, hogy bakfity! Hovatovább tovább megyek: ha a KDNP elnökében annyira dúl a keresztény megbocsátás és az elesettek sorsának szívén viselése, akkor Sulyok Tamásnak is nyílt levelet kellene írjon, melyben arra kéri, hogy arra az esetre, ha Bangó Sándor beismerné a hatóságoknak, hogy pénzért arra kérték, megnevezve felbújtóit is, hogy rágalmazza meg személyét, akkor helyezzen kilátásba számára elnöki kegyelmet. Egy ilyen nyílt levéllel Tömjén ráadásul érzékeltetné, hogy bízik abban, hogy Sulyok hivatalában marad, és hatalmas kommunikációs pofont adhatna álMagyar Péternek, aki nem győzne Hitler módjára őrjöngeni. De nem, ő ugyanúgy mélyen kussol az ügyben, mint a balliberális média, és ezzel a kussolásával bizony nem az ártatlanságában vetett hitet erősíti.
De ami még ennél is felháborítóbb, hogy a jobboldal is csak a saját pártérdekéig ássa bele magát ebbe a mocskos ügybe, és még véletlenül se jut el addig, amit mi már megírtunk, hogy a "Zsolti bácsis" ügyet eredendően a kisantant bekötöttségű Dobrev-féle dékápó dobta be azért, hogy elterelje a figyelmet a Benes-dekrétumokról, csak a számítása nem jött be, mert a rivális cicapárt egyszerre csavarodott rá a Benes-dekrétumokra és a Szőlő utcára. Persze valamilyen szinten érthető, hogy a fityisznek sem áll érdekében idáig eljutni, hiszen a Benes-dekrétumok ügyében a vétópartnerség okán ők is lapítottak, arra azonban már kevésbé van fityiszes szempontból is magyarázat, hogy a dékápó és a volt szadesz kisantant-, és ezen belül főként bukaresti bekötöttségét soha nemhogy nem tárták fel, de mélyen hallgattak róla.
Aztán ahogy a koalíciós korszakban Rákosiék, úgy most a cicapárt is csak addig szájkaratézni a Bencés dekrétumok ellen, amíg a megbízóknak (akkor Moszkvánaj, ma Brüsszelnek) ez érdekében áll. Ezzel együtt már a román megszállók irányban lehullt a lepel a cicakormány "nemzetpolitikájáról", Toroczkainak a nagyváradi bencés apát kilakoltatásáról szóló interpelláliójára a külügyminiszter asszony kijelentette: nem kívánnak "más országok belügyeibe beavatkozni". Nos távol álljon tőlünk, hogy az álradikális Toroczkait dicsérjük, de tény, teljesen helytállóan állapította meg viszontválaszában, hogy ezzel nyíltan visszatértek a Kovács László-i kisantantbarát külpolitikához. Nem véletlen, hogy Trianon óta először a cicapárt juttatott be román képviselőt a parlamentbe Gorsu Mária személyében, aki románul tette le a parlamenti esküjét, sőt, eredetileg a kedvéért a magyar, a cigány és az EU-himnusz mellett a román is elhangzott volna az alakuló ülésen, csak a jobboldali közönség közfelháborodásra való tekintettel ez utóbbitól mégis eltekintett a cicapárt.
Pócs János tudni véli, álMagyar azért volt az utóbbi napokban különösen feszült, mert Ruff Bálint a cica frakció nevében ultimátumot adott álMagyar Péternek, hogy záros határidőn belül tisztázza magát öccse 4 milliós kamu-zsoltibácsis botránya alól, különben megvonják tőle a bizalmat. Nos álMagyar Péter alapból mindig különösen feszült, úgyhogy Pócs képviselő úr ebbéli értesülését nem tudjuk mire vélni. Mi viszont cica-közeli informátorainktól tudjuk, mivel nyugtatta álMagyar Péter a kamubotrányban kényes helyzetbe került öccsét. Második világháborús hasonlattal élve kijelentette: "Ha az áprilisi választási győzelem volt a normandiai partraszállás, akkor Pócs ügyészségi feljelentése nem más, mint a Fidesz ardenneki ellentámadása, ami csúffos kudarcba fog torkolni, és amit a szövetségesek végső győzelme fog követni, ami esetünkben nem más, mint az ország totális fidesztelenítése és mihazánktalanítása".
És ez a cicapárt szempontjából optimista értékelés sajnos közelebb is állhat a valósághoz. Ha valaki jogászi szemmel csak kicsit is logikusan végiggondolja a Sulyok Tamás eltávolítását célzó alaptörvény-módosítást, akkor annak csak egyféle kimenetele lehetséges. A megszavazott törvényt elküldik Sulyok Tamáshoz, akinek alá kéne írnia az ő saját elmozdítását lehetővé tevő törvényt. Azonban a köztársasági elnöknek egy alkalommal joga van visszaküldeni újratárgyalásra a törvényt az országgyűlésnek, és csak a másodszorra elfogadott törvényt köteles aláírni, egyszerűen így van szabályozva az elnök mozgástere. Igen ám, de a visszaküldéssel párhuzamosan az elnöknek joga van normakontrollra is elküldeni a törvényt a Polt Péter vezette csupa fityiszkinevezettből álló alkotmánybírósághoz, amely a parlamenti újratárgyalás alatt nem fog habozni az egész törvényt alapjogokba való ütközés miatt megsemmisíteni. Nos ha a cicafrakció nagy részéről talán feltételezhetjük is hogy ennyire ostobák lennének, de azért a cum laude jogi végzettségű álMagyar Péterről semmiképpen, mindezzel neki, amit most leírtunk, pontosan tisztában van. Ez az egész sulyoktamáselmozdítósdi, csakúgy mint a "Vagyonvisszaszerzési Hivatal" felállításának az elkezdése nem más, mint egy jól szervezett figyelemelterelés, ha már második világháborús hasonlattal élünk, ez a szövetségeseknek az Atlanti Óceánon úszkáló felfújható gumitengerakattjáró-flottája, ez a valóságos partraszállás kijelölt helyéhez képest tízszer olyan sűrűn felderítőrepülőzött ővezet.
A valódi leszámolás előkészítése, mely teljes titokban zajlik, amelyről mi már nemrég írtunk: a komplett fityisz és mihasznák tagságának és sajtóholdudvaruknak a letartóztatása "bűnszervezetben elkövetett rémhírterjesztésért", mármint azért, az állításért, hogy a cicapárt háborúba viszi az országot. Amikor ugyanis kiderül hogy tényleg odaviszi, már a komplett ellenzék börtönben lesz. Az eljárás megkezdését követően már Sulyok Tamást is könnyen el tudják mozdítani, hiszen rá tudják fogni, hogy hallgatásával "pszichikai bűnsegédletet" követett el, és bűncselekmény gyanúja esetén van jogi lehetősége az országgyűlésnek, hogy megfossza hivatalától. A leendő Habsburg államfővel pedig megnyílik az összes fityiszes báb lecserélése globalista bábokra.
Kemény háborús idők jönnek, de a legnagyobb veszedelem az elszakított területeken élő nemzetrészekre leselkedik, mert az új kiépülő brüsszelista-sorosista helytartói diktatúra garantálhatóan sorsukra fogja hagyni. Az 1990-2006 közötti időszak pedig majd egy igaz magyar világ eljövetelekor úgy fog bekerülni a történelemkönyvekbe, mint 36 év, amikor elszalasztottuk Nagy-Magyarország visszaszerzését.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője

2026 06. 25.