Egyesüléspárti moldovai állampolgár lett majdnem Románia miniszterelnöke


Nicusor Dan államfőtől a parlamenten kívüli Népi Mozgalom Párjának vezetője, Eugen Tomac, Románia nemzetközi kapcsolatainak és a határon túli románok ügyeinek "szürke eminenciása" kap kormányalakítási megbízást az egy hónapja tartó román kormányválság után,miután a szélsőjobboldali AUR és a szociáldemokraták (PSD) által benyújtott bizalmatlansági indítványba belebukott a Nemzeti Liberális Párt kormányfője, Ilie Bolojan. Az államfő szakértői kormányt ígért június 4-én (pont a trianoni átoklevél évfordulóján), amikor bemutatta jelöltjét, Eugen Tomacot. A korábban újságírókén ismert Tomac 2019 óta EP-képviselő a Traian Basescu által alapított Népi Mozgalom Pártjának képviselőjeként.
Tomac külföldiként lehet román miniszterelnök, hiszen csak kamaszként, 17 éves korában költözött Ukrajna besszarábiai térségéből Romániába – egy határon túli románoknak működtetett ösztöndíjprogram támogatásával. Tomac egész szakmai és politikai pályafutását a határon túli románok képviseletének szentelte, oroszlánrésze volt a Moldovában majd a Szerbiában élő románok számára biztosított kettős állampolgárság bevezetésében. 2012 óta képviseli a román diaszpórát a parlamentben, Ukrajna, Moldova illetve a posztszovjet térség külügyi és diplomáciai szakértőjeként tartják nyilván. 2019 óta tagja az EP-nek, az Európai Néppárt frakciójának a tagja. Jelentős szerepet játszott Románia és Bulgária elhúzódó schengeni csatlakozásának lezárásában, Moldova európai integrációs tárgyalásainak előkészítésében. 2025 óta Nicusor Dan államelnök tiszteletbeli tanácsadójaként dolgozik.
Gabriel Bejan, a hotnews.ro portál vezető szerkesztője Emil Tomac jelölésének bejelentése után úgy fogalmazott, Nicusor Dan olyan jelöltet keresett, aki támogatja Moldova és Románia egyesülésének tervét. Ugyan Eugen Tomac június 15-én visszaadta jelölését, a román egyesülés rémálma nem vesztette el aktualítását, hiszen maga a hivatalban lévő román elnök is az egyesülés támogatója.
2013-ban először a már hivatalba nem lévő Traian Basescu beszélt Moldova, majd a Tiszántúl Romániahoz való csatolásáról. 2024-ben az akkor hivatalban lévő román és moldovai államfő foglalt állást nyíltan a két ország egyesülése mellett. Akkor megkértük Novák Elődöt, a MiHazánk országgyűlési képviselőjét hogy tegyen fel azonnali kérdést a témában az akkori külügyminiszternek, Szijjártó Péternek. Végül írásbeli kérdést intézett, amire jött egy semmitmondó válasz. Mivel akkor egy összetett kérdést feltevésére kértük meg a MiHazánk képviselőjét, most egy egyszerű, igen-nem válasszal megválaszolható, eldöntendő kérdés megtételére kértük Novák Elődöt, és nem a szervezet nevében, hanem egy tagunk személyes baráti kérdésére, hátha Orbán Anita beleszalad egy pofonba, és kijelenti, támogatja Moldova és Románia egyesülését.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata

2026 06. 16.