Székely Magyar Nemzetőrség

Előre bocsátom, hogy ez sem egy mandineres vagy Magyar Nemzet-es "propagandista" publicisztika, sem egy megafonos infuenszer gondolatébresztőnek szánt vezércikkféléje, ez a kis történet az utolsó betűig a valóság, és azért vetettem csak billenytyűre, mert nemcsak látlelet, de egy kisebbfajta tanmesének is beérné.
Egy csomagfeldolgozó logisztikai központban dolgozom a fővárosban, a cég nevét nem írom le. A közvetlen főnöknőmet amikor megismertem, meg voltam róla győződve, hogy a Kos jegyében született (ebben egyébként tévedtem), mert a személyisége teljesen olyan mint egy Kosé: a munkában túlbuzgó, egy amolyan igazi Duracell-nyuszi, benne van a zabszem a fenekében. Bevallom, a kollégákkal kicsit idegesítőnek is tartjuk, ahogy a csarnok túlsó feléből is lehet hallani, hogy rikácsoló hangján ordibálva osztogatja sorba az utasításokat, amelyek nem egyszer átgondolatlanok és fölöslegesek. Aki nem ismeri, és hallja ilyenkor, azt hiszi, ingerült és éppen leszid valakit vagy valakiket, pedig csak pörög és siet.
De egyébként egy végtelenül jóindulatú valaki, megbecsüli, aki dolgozik, és kiáll értük. Egyszer amikor egy másik részlegből egy kolléga sértegetett, úgy hogy nem is tőlem tudta meg, és anélkül hogy kértem volna, a főnöknőm magához rendelte, és alaposan lehordta, hogy ne mérje sértegetni a beosztottjait, és meghagyta, mégegyszer ez elő ne forduljon.
A főnöknőm - nevezzük mondjuk Rékának, nem így hívják, csak személyiségi jogok miatt nem írom le az igazi keresztnevét - aztán szünetekben egy egészen más, egy kellemes, mosolygós társasági személlyé válik, pozitív életszemlélettel. Néha két három kolleganővel ilyenkor csevegünk vele.
Réka minimum velem egyidős, vagy max nálam tíz évvel idősebb lehet, de korához képest fiatalnak tűnik, és jól tartja magát, egy határozott, karakán, de ugyanakkor egy kedves vidám teremtés. Leginkább Csepregi Évára emlékeztet, csak nála mokányabb. Nyírségi parasztlánynak született, amolyan életrevalónak, a face-adatlapja alapján Nyíregyházán, bár lehet hogy ez csak a szülészeti kórház helyszíne miatt van, de lehet hogy tényleg a város kertvárosi részébe nőtt fel. Ugyanis elmesélte, hogy állatokat tartottak, és mind gyerek mind kamaszkorában úgy végezte az iskoláit, hogy mellette kora hajnalban kellett felelnie megetetni az állatokat, aztán amikor délután hazament, a lecke mellett is még foglalkoznia kellett mind háztartással, mind az állatokkal.
Aztán nem tudom, hogy került fel Pestre, férjétől már évtizedekkel ezelőtt elvált, két gyermekét egyedül neveli, egy fia van, meg egy lánya, ne kérdezzétek melyik az idősebb, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy a fia súlyosan beteg, autista, nem tudom mennyire súlyos, de önellátásra képtelen, gondozásra szorul. A lánya pedig nappali tagozatos egyetemista. Rékának pedig sokszor tizenkettő, tizennégy vagy tizenhatórás pörgős éjszakai műszakok mellett kell gondoznia beteg fiát, és biztosítania az egzisztenciális hátteret mamahotelben lakó lánya tanulmányaihoz.
Szóval nem lehetett Réka élete egyszerű, és most sem az, de a magyar parasztság, amelyből ő is vétetett, pont azért volt ilyen életrevaló, mert Attila óta másfélezeréves ittlétünk során sose volt egyszerű az élete ezen a földön, mindig új pofonok után kellett újra felállnia, mindig új próbatételek elé állították mind az idegenek, mind a háborúk, mind a saját hatalmasaik, mind az időjárás, mind a járványok.
Réka nem szereti egyik politikai erőt sem, de Magyar Péter különösen ellenszenves számára. Így ő nem szokott elmenni szavazni most se tette. De nem úgy tudatosan mint én, aki szélsőséges jakobinus, irredenta, soviniszta és militarista mivoltom számára nemhogy a Fidesz, de egy idő óta még a Mihazánk sem elég nemzeti, és az egész felhozatal ellen tiltakozva elmentem érvénytelen szavazatot leadni (ezért mind fideszes, mind mihazánkis kommentelőktől meg is kaptam hogy áruló vagyok, de pont leszarom). Rékának szerintem egyszerűen csak nem fér bele az életébe hogy politikával foglalkozzon, és ezért szavazni sem szokott elmenni.
Amúgy kollégák között ritkán kerül szóba a politika, akkor is leginkább az öltözőben. Valakiről tudjuk hogy fideszes, valakiről hogy ellenzéki, valakiről hogy mihazánkos, de amikor ritkán szóba kerül, akkor sem torkollik veszekedésekbe, ráhagyjuk egymásra. A kollégák egymás közötti kapcsolatát a munkához való viszony határozza meg, a melóra koncentrálunk, konfliktusok is a munkából fakadnak, ha vannak.
És vannak külsős cég által küldött kölcsönzött diákok is, igen nagy számban, és sűrű rotációval, egyébként nem elhanyagolható kivétellel a munkájuk nem sokat ér. Ahogy szoktuk magunk közt mondani, ők csak pénzt keresni járnak be, de nem dolgozni, nem feladatokat jönnek be elvégezni, "csak túlélni ezt a napot is". Munka helyett sokszor dumálnak egymással (főleg a fiúk és a lányok, nem egyszer hosszabb rövidebb kapcsolatok is itt szövődtek, de inkább rövidebbek). Gyakran kérik át magukat olyan munkakörökbe, ahol sok az üres idő, aztán ha véletlenül éppen úgy alakul, hogy kivételesen ott is sok meló akad, akkor hisztiznek, hogy nem kapnak óránként cigiszünetet, "mert az nekik jár!" Mondom, közel sem nem állítanám, hogy mindegyik ilyen, de inkább ez a jellemző. Legtöbben egyetemisták, de mikor megkérdezem tőlük, mennyi az idő, és mondom hogy ott a csarnok falán az óra, akkor azt felelik, azt nem tudják leolvasni, mert csak a kijelzős órákat ismerik, a mutatósat nem. Más meg az 1004-es számra megkérdezi, hogy mit jelent ez a 102. Mondom az a mentők hívószáma.
A választás utáni hétfő este a diákok kétharmada nem jött, nyílván szabadnapot kértek, hogy kellően ki tudják pihenni az előző éjszaka "fáradalmait", szokatlanul csend is honolt a csarnokban (így Réka rikácsolása még szembetűnőbb volt).
Nade aztán kedd este, amikor testületileg és szinte teljes létszámban betódultak az x-, y- és z-kukagenerációs "kölcsönzöttek" is, kicsiben megismétlődött, ami vasárnap este a városban. Persze azért nem randalíroztak, de diadalittas győzelmi mámoruktól zengett egész éjszaka a csarnok. Obszcén viccelődésekkel tűzdelve elmesélték összes hőstettüket, megtudhattuk, hogy előtte való éjjel csontrészegen ki hány fideszes választási plakátot húgyozott vagy okádott le és taposott meg, de voltak olyanok is, akik komoly összegű fogadásokat kötöttek arra, hogy vajon Orbán, Rogán, Lölő, Tiborcz vagy éppen "Zsolti bácsi" kezén fog legelőször kattanni a bilincs, vagy hogy melyik jobboldali sajtóorgánumot fogják legelőször betiltani. (Kíváncsi lennék, ha a Hazát kéne megvédeni, vagy ne adj Isten Romulusz bácsi majd "berántja" őket és kiküldi a Don-kanyarba, vajon a lövészárokban is ilyen bátor vitézek lennének-e).
Ezt a kedd estét csak azért hoztam ide, mert az első szünetben ez appropót adott a nyolcszemközti csevelyünkben, hogy szóba kerüljön a választás. Megszólal Réka: "Jaj ne is mondjátok, én tegnapelőtt úgy összevesztem emiatt a k..va valasztás miatt a lányommal, hogy sírvafakadt, de nem érdekel". Elmondta, hogy a másodéves egyetemista lánya Tisza-aktívista lett. Na jó, gondolom, hogy azért ne egy Pankotai Lilit kell elképzelnünk, csak amolyan középmezőnybeli agymosottat, akit magába szippantott a "rendszerváltás" atmoszférája.
Mindez onnan derült ki, hogy a lánya odament hozzá, és elkezdte győzködni, hogy menjen el ő is és szavazzon le a Tiszára. (kettejük párbeszédét Réka elmondása alapján próbáltam rekonstruálni, tehát nem mindenütt szó szerint kell érteni, hanem körülbelül). Réka mondta neki "Jaj, édes lányom, hagyjál békén a hülyeséggel, tudod jól hogy nem érdekel a politika, van énnekem épp elég bajom, úgyis utálom az egész politikát, de ezt a te kedvenc Magyar Péteredet különösen, úgyhogy te arra szavazol, akire akarsz, de én nem megyek el szavazni, kész, hagyjál ezzel békén!" Node egy buborékban élő agymosott Tisza-aktívistát nem olyan fából faragtsk, hogy csak úgy feladja a harci feladatát, az "öregjének" az urnához járultatását, és egyre csak győzködte az anyját, hogy így rendszerváltás, úgy változás kell, hogy ennyit loptak már, hogy úgy takarodnia kell tizenhat év után az Orbánnak, meg a pedofidesznek...de hát Rékát sem olyan fából faragták, hogy ha valamit elhatároz, attól bármit is tágítson, úgyhogy persze nem volt hajlandó kötélnek állni. De a lánya csak nem hagyta abba, egyre elkeseredettebben puffogtatta a szokásos panelokat, hogy ez állampolgári, sőt egyenesen hazafias kötelessége elmenni és leszavazni a Tiszára, meghogy itt vagy Európa vagy a putyini diktatúra között kell választani...stb...stb. Egyre emelkedett a hangnem közöttük, a lánya dühében egyre inkább a személyeskedést, a sértegetést is beleszőtte a durvuló vitába, végül hisztisen a szemébe vágta: "Persze, ti begyöpösött öregek akarjátok meghatározni, hogy mi hogy éljünk!"
Na itt aztán Rékánál is végleg elszakadt a cérna: "Igen? Azzal van problémád, hogy én ingyen eltartalak, és a beteg tesód mellett napi 14-16 órakat gürizek, a belem kilógatom, hogy te gondtalanul tanulhass? Ezért jársz egyetemre, hogy te nekem meghatározd, hogy elmenjek és kire szavazzák?! Meghogy pofámba vágd, hogy én meg akarom határozni az életedet?! Akkor mostantól tényleg meghatarozom az életed: szépen kezdesz holnap munkát keresni, az iskolát meg szépen befejezed a munka mellett estin vagy levelezőn! Hát mi a f...-t képzelsz te magadról te taknyos!? Honnan veszed a bátorságot hogy te kioktass engem állampolgári kötelességből?! Az nem elég állampolgári kötelesség hogy gondozom a beteg tesódat, téged meg eltartalak, hogy tanulhass? Nem baj, holnaptól ennek vége, szépen elkezdesz munkát keresni. Jó?! Ha egy hónapon belül nem találsz munkát, akkor jössz hozzánk éjszakára dolgozni, garantáltan elintéznem hogy felvegyenek! És még örülhetsz neki, hogy nem mondom mellé azt is, hogy kivedd a részed a beteg testvéred gondozásából vagy hogy azon a címen hogy ne határozzam meg az életedet, nem zavarjalak el albérletbe!"
Réka hozzátette nekünk, hogy egyáltalán nem csak dühében mondta, hanem véresen komolyan gondolta, és úgy ismerjük, ha elhatároz valamit abból nem enged. Azzal fejezte be: "úgyhogy lehet hogy jövő hónaptól a lányom is jön ide dolgozni!"
Hát van egy olyan érzésem, hogy kétharmados Tisza győzelem ide, Orbán takarodj oda, ennek a fiatal Tisza-aktívistának ez az április 12.-i nap nem a diadal és az esti tombolásként égett be az emlékezetébe, hanem hogy letörték a szarvát és lógó orral kellett tudomásul vennie, hogy vége a kényelmes és gondtalan, bulizós és tüncsikézős, forricskozós egyetemi életnek. Nem tudom eldönteni hogy aznap egy átlag-fideszes szavazó vagy a fönöknőm Tisza-aktívista lánya kapott-e nagyobb pofont az élettől. Abban viszont szinte biztos vagyok, és attól tartok, hogy a főnöknőm lánya ugyan a legelsőt, de nem a legnagyobbat. A többi majd ezután jön! Meg a többinek is!

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője

2026 04. 19.