Nemzetőr tagunkat, Hantz Pétert halálosan megfenyegették


A Transtelexen jelent meg interjú Dr. Hantz Péterrel, a kolozsvári egyetem mikrobiológusábal, régi nemzetőr tagunkkal egy interjú az általa a saját cégei által finanszírozva kutatott és búvár-fotósorozaton Bemutatott Gyilkos tónak az egész világon páratlan ökoszisztémájáról. A riportban elmondta, az általa készített anyagban a Gyilkos-tó pusztulásának legfőbb okaként a feltöltődést, a facsonkok pusztulását és az illetékesek (a megszálló román állam hiányos környezetvédelmi szabályozása, Gyergyószentmiklós városa, valamint a tó turistaforgalmából nyerészkedő cégek) hűtlen kezelését jelölte meg. A riportban beszámolt arról is, hogy az egyik ilyen megemlített vétkes érdekeltség, a Viridis rágalmazási pert indított Hantz ellen, (amit utólag el is vesztett) illetve hogy korábban ugyan emiatt egy másik érdekeltség életveszélyesen megfenyegette. A riportból ugyan nem derül ki, hogy pontosan melyik, a tó állapotáért felelős magánérdekeltségre gondolt, de a főkolompos közöttük a Rogán Antal érdekeltségébe tartozó, és a fővarosi fideszes vezetésű V. kerület által többségileg tulajdonolt Monturist.
Mi csak egyet nem értünk, Hantz Péter miért nem szólt nekünk az életveszélyes fenyegetőzésről, mi segítettünk volna, és ezután is bármikor segítségére lennénk ilyen probléma esetén. Ugyanakkor jó volna tudni, hogy, hogy kik ők, mert ha s Rogán-féle Monturist, akkor az felháborító példája volna annak, hogy a NER ugyanúgy viselkedik Erdélyben a magyarokkal, mint a román elnyomók, másrészt Székelyföld tönkretételében a NER cinkosságot vállal a megszálló román elittel és titkosszolgálatokkal.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata

2025 08. 30.