Egy sorosista dokumentum szerint az Orbán-kormány politikája össze van fonódva a Habsburg-családdal - ukránpárti Habsburg-családfő és trónörökös


Távol álljon tőlünk, hogy a nemzetközi globalista-sorosista hálózatot bármiben támogassuk, akár a gender, akár a bevándorlás, akár az orosz-ukrán háború kérdésében. Azonban tévedés, hogy mindezeket csak keresztény alapokon lehet elutasítani, jakobinus alapokon is el lehet (habár a jobboldalon igyekeznek azt a hazugságot tévesen elhitetni, hogy a bolsevizmus és a globalizmus az a jakobinizmus egyenes következménye, miközben a jakobinus a globalisták oldalán is szitokszóvá vált), ma Robespierre és Petőfi is konzervatívnak számítana. Na de egy, a kereszténydemokraciát egyébként "vallási extremizmusnak bélyegző" brüsszeli globalista tanulmány az index szerint olyanokat állított, amit semmiképpen sem lehet félvállról venni.
"A dokumentum egyik legérdekesebb része talán az, hogy külön kiemelik, hogy a Habsburg–Lotaringiai család mai leszármazottai aktív szereplői a genderellenes ideológiák terjesztésének, és karizmatikus arculatot adnak az illiberális, tekintélyelvű politikai törekvéseknek. Több szinten is részt vesznek a formális kereteken kívüli politikai érdekérvényesítésben: egyrészt mint az Orbán Viktor nevével fémjelzett "autoriter" politika nemzetközi "nagykövetei", másrészt közvetítőként az európai arisztokrata elit köreiben, harmadrészt pedig finanszírozóként, főként katolikus értékrendet képviselő befektetési hálózatokon keresztül.
Majd azt is részletezik, hogy Orbán Viktor tudatosan építette be a Habsburg-leszármazottakat saját nemzetközi politikai hálózatába. Közülük is kiemelkedik Habsburg Eduárd főherceg, Magyarország jelenlegi szentszéki nagykövete, aki aktívan jelen van a közösségi médiában is. Emlékeztetnek arra, hogy posztjaiban rendszeresen szólal meg a hagyományos családi és vallási értékek védelmében, és ezt „finom monarchista eszmék képviseletével vegyíti".
Majd a tanulmányban ezt a gondolatmenetet úgy folytatták, hogy ez az ideológiai elköteleződés jól nyomon követhető abban is, hogy Magyarország 2017-ben létrehozta az Otto von Habsburg Alapítványt, amely a Bethlen Gábor Alapítvány állami struktúráján belül működik. Az intézmény célja egy "jövőorientált európai ideológia" előmozdítása, amely Ottó örökségére épül. A készítők szerint Ottó unokája, Georg von Habsburg szintén fontos szerepet tölt be a magyar diplomáciában: tagja a Hungary Helps program tanácsadó testületének, amely kifejezetten az üldözött keresztény közösségek támogatását tekinti küldetésének".
Azt már az index cikke nem teszi hozzá, hogy mostanáig az egyik legfontosabb diplomáciai állomáshelyen, Párizsban Habsburg Ottó fia, Habsburg György volt a nagykövet (korábban tiszteletbeli nagykövetté való előléptetése még 1994-ben a pufajkás Horn Gyula javaslatára történt), akit most helyezték át Madridban magyar nagykövetnek.
De ami ennél is rémisztőbb, a Habsburg család feje, maffiavezére ha úgy tetszik, Habsburg Károly nyíltan szélsőséges háború- és ukrajnapártisága Soros Györgyével vetekszik, a szenilis Biden hozzá képest pedig maga volt a béke angyala. Régóta hangoztatja, hogy nemcsak meg kell adni Ukrajnának a jogot, hogy mélyen orosz célpontokat bombázzon, de vallja az orosz nép kollektív bűnösségét, éshogy Oroszországot nemcsak le kell győzni, de fel is kell darabolni miniállamokra. Lányuk Gloria von Habsburg pedig a Putyin által bebörtönzött és állítólag meggyilkolt Navalnijról készült dokumentumfilmjéért kapott Oszkár-díjat.
De Habsburg Károly nem pusztán a háború kérdésében életveszélyes számunkra: ő az elnöke a Pán-Európa Tarsaságnak, mely a Kalegri Terv megvalósításáért harcol: ez az egyébként mind a Vatikán, mind komoly pénzügyi körök által komolyan támogatott elmélet (csehországi monarchista pártjuk a legutóbbi EP-választáson 7%-ot szerzett) elmélet az Európai Egyesült Államok ideológiájával szemben nem a nemzetállamokat, hanem egy a római pápa által spirituálisan vezetett, Ukrajnát is magában foglaló összeurópai Monarchiát állítana (melynek valószínűleg ő maga lenne a császára). Vagyis a globalista-sorosista balliberális internacionalizmussal szemben egy katolikus-konzervatív-monarchista internacionalizmust állít. Viszont tudni kell, hogy a Habsburg-család tagjai nem önállóak, hanem parancsuralmi rendszer van, vagyis az aktuális családfő akaratának kell alárendelniük magukat. Na mármost ezek ismeretében csak egy kérdés maradt: hogy vajon az Orbáni külpolitika vagy nem tud erről, és ennek nemtudásában szervezik be a Habsburgokat a magyar diplomáciaba, és akkor végtelenül amatőrök (aligha), vagy nagyon is tudnak a Kalegri-terv kötelező érvényéről a Habsburg-családban, akkor viszont az egész szuverenitás védelem egy hatalmas hazugság!

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata

2025 08. 30.