Székely Magyar Nemzetőrség

Tisztelt Országgyűlés, Tisztelt Házelnök Úr!

Tavaly előtt a román parlament 2024-et "Avram Iancu emlékévnek" nyilvánította. Nem tudunk róla, hogy lett volna magyar politikai szervezet, magyar intézmény akár Erdélyben, akár a Csonka-országban, akár a többi elszakított területeken valaki tiltakozott volna az ellen, hogy keleti rablószomszédunknál még most is egy magyarellenes tömeggyilkos kultuszát ápolják hivatalos állami szinten. Bevalljuk férfiasan, mi Székely-Magyar Nemzetőrök se. De mi azért nem, mert ezzel azt jeleztük volna, hogy a román államot tárgyalópartnernek tekintjük, pedig szellemiségünktől mi sem áll távolabb. Ehelyett úgy gondoltuk helyesnek, hogy tiltakozás helyett utólag méltó választ adunk erre a magyarellenes provokációra.
Van emléknapja a holokausztnak, külön a cigányholokausztnak, a kommunizmus áldozatainak, a felvidéki magyarok kitelepítésének, az abortusz áldozatairól mindenszentekkor megemlékeznek, még a németek kitelepítésének is van emléknapja, pedig ők aztán nem tényleg nem magyarok, is őshonosak ezen a földön, korabeli szóhasználattal úgy mondták hogy „gyüttmetek” (azt kevesen tudják, hogy 1945 után a német származásúakat telepítették ki, nem a magyarrá asszimilálódottakat, hanem akik az 1941-es magyar népszámlálás során német nemzetiségűeknek vallották magukat, ez azért nagy különbség), de még nekik is kijárt egy emléknap, ám a románok és szerbek által a XVIII., XIX. és XX. században kiirtott ártatlan magyarok tömegeinek már nem fért hely a rendszerváltás utáni magyar emlékezetpolitikában.
De hogy mennyire szelektíven működött a rendszerváltás utáni magyar emlékezetpolitika, jól mutatja az a tény is, hogy amíg a náci és kommunista önkényuralmi jelképek nyilvános használatát kriminalizálták, addig a Habsburg címerállatként funkcionáló kétfejű sast a politikusaink közül senkinek nem jutott eszébe tiltott önkényuralmi jelképpé minősíteni. Pedig az 1848-49-ben az osztrákok oldalán harcoló románok és szerbek nemcsak a kétfejű sas zászlaja alatt, annak nevében követték el brutális magyarellenes tömeggyilkossságaikat, de Szabadságharcunk leverését követően az osztrák önkényuralom ezekért a nevében elkövetett tettekért senkit nem vont felelősségre, sőt a román tömeggyilkosok közül Andrei Saguna román ortodox püspök Leopold-kereszttel, Avram Iancut, Axente Severt, Simon Bálintut és további nyolc személyt koronás arany érdemkereszttel, és még számtalan román tömeggyilkost arany érdemkereszttel, koronás érdemkereszttel és ezüst érdemkereszttel tüntetett ki az osztrák hatalom. És ugyanez elmondható az 1919-ben a megszálló románok által elkövetett gyilkosságokról, az 1944-45 ös székelyföldi, délvidéki és pozsonyligetfalui tömeggyilkosságokról, illetve az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusról, hogy akárcsak a kommunista diktatúra bűnei, úgy ezek is büntetlenül maradtak. Csak amíg legalább a kommunista bűnök elszámoltatási szándéka legalább a politika jobboldali térfeléről állandóan napirenden volt tartva, addig a románok és szerbek által három évszázad alatt elkövetett tömeggyilkosságok teljesen kiszorultak a közbeszédből, ez vezethetett oda, hogy az összkárpátmedencei magyar politika ingerküszöbét el sem érte az a tény, hogy a bukaresti törvényhozás egy magyarellenes tömeggyilkos kultuszát ápolja még a XXI. században is.
Ezért arra kérjük a Tisztelt Házelnök Urat, hogy a kétharmados kormánytöbbséggel rendelkező Országgyűlésben az általa élvezett tekintélyénél fogva kezdeményezze, hogy az 1849-ben az Avram Iancu vezette román söpredék által véghezvitt nagyenyedi mészárlás napját, január 8-át, melyről az áprilisi Kossuth-féle Függetlenségi Nyilatkozat is megemlékezett, nyilvánítsa a magyarellenes népirtások emléknapjává, és ezen a napon a magyar állam szervezze meg az Élet menetének a mintájára a "Magyar Élet menetét". Bizonyítsa be a kétharmados Fidesz-KDNP-s országgyűlési többség, hogy a XVIII., XIX., és XX. században románok és szerbek által legyilkolt magyarok tömegei úgyanúgy fáj nekik, mint a holokauszt vagy a kommunizmus áldozatai.
Szinte alig tudja valaki, hogy Bem tábornok csak az első erdélyi hadjárat végén adott amnesztiát a román és szász ellenforradalmároknak, a második erdélyi hadjárat idején már irtóhadjáratot akart indítani az érchegységi románok ellen. Sajnos az irtóhadjárat részben az orosz cári intervenció, részben a feladattal megbízott Stein ezredes szabotálása miatt meghiúsult. A Szabadságharc végére pedig Bem apó végleg belátta amnesztiapolitikája értelmetlenségét. Ugyanis szinte azt se tudja senki, hogy a Szabadságharc végén Avram Iancuék az általuk a magyar kormányzatnak a nemzetiségi törvény megszavazásáért ígért fegyveres semlegességet egy percig se gondolták komolyan. Csak azért kényszerültek erre mert a honvédség által körülzárt Érchegységben elfogyott a lőszerük. Ezt onnan lehet tudni, hogy augusztus 14-én - tehát egy nappal vagyunk a világosi fegyverletétel után - a Szászsebesre bevonuló cári erők parancsnokánál, Lüdersnél megjelentek Avram Iancuék, és lőszert kértek a magyarok elleni harc folytatásához. Minderről a Facsádon tartózkodó Bem tábornok is értesült, ugyanis egy román nemzetiségű országgyűlési kérlelte, hogy halassza el egy két héttel a támadási tervét, hátha Iancuék ismét hátat fordítanak a császár ügyének. Bem annyit válaszolt, hogy "Szánom a románokat, 48 órát tudok adni!" Nos mi meg azt üzenjük az oláhoknak, hogy a Bem apó által szabott 48 óra réges rég letelt!
És végül de nem utolsó sorban még lenne egy olyan kérésünk az Országgyűlés felé, amely csak nagyon lazán kapcsolódik ehhez a témához, de mivel a tavali-tavalyelőtti hármas Petőfi-évforduló lényegében csak a milliárdos Rákay-filmen és a Petőfi laktanya gyalázatos átnevezésén kívül semmivel nem telt el, azért aktuális, mert a magyar Országgyűlésnek van mindmáig egy teljesítetlen adóssága Petőfivel szemben. Az első 1848-as népképviseleti országgyűlési választás máig helyrehozatlan szégyenfoltja, hogy a Kiskun kerületben jelöltként induló Költőt csalással buktatta ki ellenfele, a szabadszállási református lelkész. Az ügyben a vizsgálatot még a Petőfitől politikailag igen távolálló igazságügyminiszter, Deák Ferenc is szorgalmazta, ám az a Szabadságharc kitörése miatt elmaradt, végül annak leverése tette okafogyottá az ügyet.
Ha a mai Országgyűlés az 1848-as első népképviseleti utódjaként tekint magára, akkor erkölcsi kötelessége szimbolikusan elégtételt szolgáltatnia a képviselői mandátumátol csalással elesett Költőnek, ennek pedig módja, hogy a parlamenti ülésterem közepén helyezzenek el egy szimbolikus képviselői széket Petőfinek.
Ez a Petőfi széke nemcsak az képviselőtestület lelkiismerete volna, figyelmeztetve az Országgyűlés tagjait a Petőfi által képviselt megingathatatlan jellemességre, tiszta erköcsre és a közérdek szolgálatára, de egy olyan intézmény is tapadjon hozzá, ami a maga nemében hungarikum lenne. A Petőfi székébe minden ülésnap elején előzetes regisztráció alapján megfelelő szabályrendszerek között egy magyar állampolgár interpellációt intézhessen a kormányfőhöz, a kormány tagjaihoz vagy saját választókerülete képviselőjéhez. Tegyék lehetővé, hogy szólalhasson meg a Nép hangja is az Országgyűlésben, talán utólag ennek az intézménynek a bevezetése méltó megemlékezés és elégtételt jelentene Petőfinek!

Az eredeti szándékunk szerint a petíció átadását egy az Országgyűlés hivatala előtt tartott tüntetéssel kívántuk volna nyomatékosítani. Mivel azonban a MiHazánk és annak képviselője, Novák Előd által irányított kuruc.info elszabotálta a rendezvény meghirdetését, a tüntetésen nem jelent meg senki, a rendezvény elmaradt. Ehhez képest el kell ismerni, a hatalom kesztűs kézzel bánt velünk, a rendőrség abszolút segítőkész volt, az MTVA írásos online felületén Udvardy Zoltán készített riportot velünk, az Országgyűlés Hivatala nevében pedig az Országgyűlési Őrség parancsnokhelyettese személyesen vette át és juttatta el petíciónkat kövér Lászlónak, mindhárom közegnek ezúttal is kifejezzük köszönetünket. A MiHazánk és a kuruc.info pedig szégyellje magát!

Nemzeti Történelemtanárok Egyesülete
Fejes Zsolt elnök

Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetörség parancsnoksága
megbízott Szentkirályi Gábor főhadnagy

Domonkos László közíró

2025 01. 08.