Tombolt a magyarellenesség a megszállt Erdelyben az EP-önkormányzati kampány alatt!
A megszálló brassói ítélőtábla jogerős ítéletben Nagypatak község kétnyelvű helységnévtábláinak eltávolítására kötelezte a Kovászna megyei tanácsot. A bíróságok honlapján közzétett határozat szerint a bíróság részben helyt adott annak a fellebbezésnek, amelyet a Háromszék megyei megszálló prefektúra nyújtott be a sepsiszentgyörgyi törvényszék februári ítélete ellen, és kötelezte a megyei tanácsot arra, hogy csak az állam hivatalos nyelvén tüntesse fel a település nevét a helységnévtáblákon.
A "Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma" kedden üdvözölte a bíróság döntését, amelyet a ‘törvény és a nemzeti egység fontos győzelmének’ nevezett. A betolakodó magyarellenes Calea Neamului Egyesület kovásznai szervezetének vezetősége 2022 augusztusában tett panaszt a prefektúrán Nagypatak kétnyelű helységnévtáblái miatt. Arra hivatkoztak, hogy a közigazgatási törvény csak azokon a településeken teszi lehetővé kétnyelvű táblák kihelyezését, amelyeken a nemzeti kisebbséghez tartozó lakosok aránya legalább 20 százalék, ezzel szemben a népszámlálási adatok szerint a településen 1 százalék alatt van a magyarok aránya.ezzel együtt ismeretlen elkövetők lefestették a magyar nyelvű helységnévtáblákat Meggyes Kiskapus felőli bejáratánál.
Amennyiben hatalomra jutnak Kolozsváron, megszüntetik a magyar iskolákat és véget vetnek a "szegregációnak", írja Alin Cole?a, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Kolozs megyei parlamenti képviselője. Az AUR egyébként újabb magyarellenes akcióra szánta el magát az Úz völgyében jünius 13-ára, nem tudni mi lett belőle. A szélsőségesen nacionalista AUR Kolozs megyei képviselője azzal érvelt, hogy a gyermekek "etnikai elkülönítése" nem szolgálja a multikulturalizmust. Az AUR azonban úgy véli, minden kolozsvári magyar iskolában román osztályok is kellene működjenek, és ha ez rajtuk múlik, akkor át is alakítják az oktatási hálózatot- Magyarellenes provokációt szervezett Március 15-én Sepsiszentgyörgyön Mihai Târnoveanu, az AUR aktívistája, majd egy másik alkalommal román indulókat bömböltetett a város főterén. Szatmár és Bihar megyékben pedig magyarellenes sms-ekkel, a magyarok kiszorításával és kiűzésével folytattak sms-kampányokat a betolakodó román pártok – köztük az R"M"DSZ koalíciós partnerei.
Az R"M"DSZ a kampányban természetesen nagy hangon tiltakozott minden magyarellenes megnyilvánlás ellen, de a román kormányból esze ágában se volt kilépni. De nem tiltakozik például a kolozsvári metró terve ellen, melynek megtörtént a betolakodók általi első kapavágása. Vegye már észre mindenki, a metróépítés egy újabb eszköz Kolozsvár továbbrománosításához: ürügy újabb munkahelyek teremtésére, amire további románokat hoznak, a fejlett infrastruktúra további románokat csábít a Regátból, tovább csökkentve az eredetileg szánmagyar varosban a 20% alá zuhant őshonos magyarság számarányát. Megyei határozat van rá, hogy 2030-ra Kolozsvár és Nagyvárad egymilliós nagyváros legyen. És felkent érdek(nem)képviseletünk, a magyarul beszélő románok antidemokratikus szövetsége nem tiltakozik, hogy nonszensz egy 3-400 ezres városba metrót építeni, hanem kussol, sőt cinkosként asszisztál. Ha van valamiért igazán a NER-t kárhoztatni, az az, hogy a szatellitpártjává tett UDMR-t hagyja, hogy komoly nemzeti érdekképviselet helyett a "mintértékű román kisebbségpolitika" nevű hazugság nemzetközi kirakata, a román nagypolitika "mindenki babája" legyen, a Fidesznek is csak az a fontos, hogy az R"M"DSZ négyévente a magyarországi választásokkor a NER szavaztatógépeként a békamenetekre pedig buszoztatógépeként funkcionáljon. Ki tiltakozik az ellen hogy a mára romántöbbségűvé tett valahai "kincses Kolozsvár" román metropolisszá váljon? Minden hamisított statisztika ellenére (aminek a románoknák a NER-nél sokkal régebbi hagyományai vannak) kilóg a seggük a gatyából, de Erdély elrománosítasára mindig lesz pénzük.
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata
2024 07. 07.