Gusztustalan az Orbán-kormány mély együttérzése a magyargyűlölő Robert Ficóval!
A Covidról szóló történeti fejtegetésünk aktív eseménysorát az 1914-es Ferenc Ferdinánd elleni merénylettel indítottuk: azt írtuk: "...a magyargyűlölő szerb Gavrilo Príncipe golyója leterítette az ugyancsak magyargyűlölő Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét". Majd zárójelben hozzátettük: "Ez az egész XX. századi sorsunkat meghatarozó és előrevrtítő ómen gondolkoztasson el minket: két egymást halálosan gyűlölő ellenfél közül egyik sem mi magyarok javára, hanem vesztünkre dolgozik".
Aztán hiába volt közismert a trónörökös magyargyűlölete, az egész magyarság lelkesedve masírozott idegen érdekekért a frontra megbosszulni a halálát. Ökölbe szorult kézzel énekeltük, hogy "Megállj, megállj kutya Szerbia!", s Szerbia csakugyan kutya volt, ahogy kutya volt a minket háborúba küldő Ausztria is, de az egész Délvidék még hozzánk tartozott. Amikor viszont négy évvel később többek között tényleg a szerbektől kellett volna megvédeni a Délvidéket, a magyar parasztság nagyobbik része úgy volt vele, minek harcoljon, ha Károlyi földet oszt. Károlyi aztán nem osztott földet, csak a Haza földjét a rablószomszédok között.
Szóval könnyen felejtünk és megbocsátunk ellenségeinknek, legismertebb példája két Szabadságharcunk leverője, Ferenc József és Kádár János hogyan konszolidálódott "Ferencjóskává" meg "Janibácsivá". De sokszor időnek sem kell eltelnie, elég ha aktuális vélt vagy valós főgonoszom ellenségem ellensége lesz az ellenségem.
2009 elején az enyingi cigányok leszúrták a Veszprémben kézilabdázó Marián Cosmát, az akkori nemzeti radikálisokat sem érdekelte, hogy Cosma román, és a Magyar Gárda ott koszorúzott a sírjánál, az akkor román feleséggel bíró Toroczkai és csapata rejtélyes bosszú-afférba keveredett az Enyingi cigányokkal. Persze azt ma is kevesen tudják, hogy az enyingi cigányokat az FSZB bérelte fel Cosma ellen, aki sporttevékenysége mellett román kém is volt, és a Bakonyban otthagyott, hivatalosan "nem létező" szovjet rakétasílók után "kutatatgatott". De attól még Cosma mégiscsak román, legalább a nemzeti radikálisoknak lehetett volna annyi tartása, hogy távol tartják magukat az akkori ötpárti parlamenti gyásztól.
A múlt héten a tót szeparatista miniszterelnök, Róbert Fico ellen merényletet követtek el. Az ellen a Fico ellen, aki korábban megerősítette a Benes-dekrétumokat, aki korlátozta az egyedül őshonos magyarság nyelvhasználati jogait, akinek oktataspolitikája visszatért a szlovák történelemhamisításhoz, aki betiltotta a kettős állampolgárságot, és aki 2009-ben harckocsikkal látogatott Balassagyarmatra. És most ez a Fico lett az antiglobalizmus hőse, ennek a Fico-nak az életéért drukkol az egész fideszes sajtóvilág, élén Orbán Viktorral, Bayer Zsolttal és az összes megmondóemberrel együtt. Persze, a merénylője szintén egy tót háborúpárti söpredék, ahogy háborúpárti söpredék az antifa Iliria Salis is, de söpredék a tót magyarellenes Fico is. És nem békepárti, hanem taktikus. Ugyanis informátiraink tájékoztattak: Kárpátalját reméli az oroszoktól, ezért szorgalmazza a tűzszünetet, mert mindenáron az oroszok kedvébe szeretne járni. És a Fidesz szőröstűl bőröstül magyar nemzeti hőssé avatja!
Persze mit várjunk azok után, hogy Orbán bőkezűen támogatja a tömeggyilkos szeparatista boszniai szerbeket, és szőnyeg alá söpri a délvidéki magyarellenességet, annak szellemében, ahogy azt a Felvidék vonatkozásában a "magasabb érdekek" azaz a "közös célok" érdekében a 2019-es EMI-táborban Kövér László megfogalmazta. Aztán déli rablószomszédunknal való hajbókolásról ne is beszéljünk, nem mellesleg a délszláv háborúban tömeggyilkos boszniai szerbeknek az adóforintjainkból juttatott magyar hitelről sem.
Csak attól rettegünk, ha Romániában és Erdélyben az antiglobalista de egyben magyargyűlölő AUR is hatalomra jut. Az AUR élharcosa volt a sátánista ortodox egyházzal karöltve az úzvölgyi temetőfoglalásnak, december 1-i magyarellenes felvonulásokat szervezett Sepsiszentgyörgyön és Brassóban, és tagjuk a székelyföldi magyar feliratok ellen sorra pereket nyerő Dan Tanasa. Egyelőre Orbán azért nem csatlakozott Melon frkciójához az EP-ben, mert annak tagja lett az AUR. De ha majd ha az AUR kormányra kerül és becsicskul Putyinnak, Orbán vele is "kiegyezik"?
A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnoka
Klutsik György s. k.
2024 07. 07.