Székely Magyar Nemzetőrség

Mielőtt rátérnénk magára az "alkotásra", szeretnénk leszögezni, hogy az ellenzéki, vagy szimplán rendszerkritikus filmek se sikerültek jobbra, mégha nagyobb nézőszámot is produkáltak. A "Magyarázat mindenre" jól ábrázolta ugyan a Fidesz kommunikációs gépezetét, de úgy lett volna teljes, ha az ellenzéki sajtó kommunikációs gépezetét is ugyanígy kifigurázta volna, nemcsak nyomelemeiben és félig kritikusan-félig empatikusan ábrázolja a baloldali véleménybuborékot is, emellett maga történet is befejezetlen. Hasonlóan a "Nyersanyag" is komoly társadalomkritika lehetett volna, ha a történet itt is rendesen be lett volna fejezve, nem tessék-lássék elnagyolt módon. De talán mindenki elsiklott az Oppenheimer film magyarellenes vonulata mellett: az Oppenheimer-Teller konfliktust tárgyilagosan, hovatovább drámaian lett volna célszerű abrázolni, ahol Tellernek is meg Oppenheimernek is csak részben van igaza, teljesen egyiknek sincs. Így viszont, hogy Oppenheimer személyére fókuszált a film, és egyoldalúan az ő nézőpontjából mutatta be a filmet, a világhírű és történelmet formáló magyar tudós lett a film főgonosza, aki elárulja tudóstársát. (megjegyezve, Teller gyerekkori jó barátja, a számítógép atyja, a szintén történelemet író másik világhírű magyar tudós, Neumann János, aki szintén ott volt Los alamosban, és oroszlánrésze volt az atombomba kifejlesztésében, meg se jelenik a filmben – talán egyébként jobb is, hiszen a Tellernél is szovjetellenesebb héja Neumenn még gonoszabbként lett volna ábrázolva). Külön pikantéria, hogy míg Oppenheimer a film elején maga vallja be zsidó származását, addig a szintén közismerten zsidó származású Tellert egy nem zsidó színész játszotta, ez pedig hollywood-i kontextusban egyértelműen a világhírű magyar tudós emlékének a ledegradálásaként, arculcsapásaként lehet értelmezni.
Nos, megnéztük a Rákay-féle milliárdos állami költségvetésből készült "Petőfi-felmet" is -hát fínoman szólva sem múlta felül a várakozásainkat. A produkciót illetően nemcsak a balliberális média mondta fel kórusban a kötelezőt, de olyan vérfideszes megmondóember is lehúzta róla a vizeslepedőt, mint Bencsik András,(Rákay nem is késlekedett harcostársát árulónak bélyegezni). Mondjuk annyiból legyünk jóindulatúak, hogy csak annyiból lett jobb két elődjénél, az 50-es évek elején készült "Föltámadott a tengernél" illetve a három évtizeddel később készült Horváth Ádám féle Petőfi tv-filmsorozathoz képest, hogy Rákayék sem Petőfi, sem szűkebb, sem tágabb értelemben vett harcostársai szájába nem adtak direkt ideológiai hazugságokat (Horváth Ádám a mélypont ebből a szempontból: Petőfi szájába adta a "román-magyar megbékélést", olyat, amilyet biztos nem mondott, pláne nem a Szabadságharc alatt; de Kossuth és a Szabadságharc első szakaszáig Bem szájából is, mint a "Föltámadott a tengerben", csak egy fokkal kevésbé hiteltelenebb). Ettől még a film persze hemzsegett a történelmi valótlanságoktól, de ezeket már mások bőven kivesézték helyettünk.
Tagadhatatlan, hogy egy rendkívül látványos és akciódús thriller született, csak éppen nem éreztük benne a XIX. századot - sem a nyelvezetében, sem az eszméiben. Ami a nyelvezetét illeti, látszik, hogy az alkotók sem Petőfi leveleiből, prózai műveiből, sem Jókaitól, sem Mikszáthtól nem olvasták semmit nyelvészeti oldalról, sem Rousseautól, sem a francia forradalmatoktól, sem Petőfitől, sem márciusi harcostársaitól eszmei oldalról. Nem lehetett látni jelenetet arról, hogy eszmei kérdrsekről, a sajtószabadság minkéntjéről, a jövendőbeni magyar alkotmányosságról vagy a jobbágykérdésről vitatkoztak volna, illetve arról, hogy a nemesség meggyőzésével, vagy azok megkerülésével vívják ki a radikális változásokat. Ezek mind nagyon fontosak lettek volna, hogy a kor hangulatát felidézze a film, melynek tanulsága az, hogy sem 1848-49, sem általában a magyar történelem nem alkalmas arra, hogy hollywoodi akcióthrillert készítsenek belőle (egyébként Hollywood-ban a favoritnak számító holokauszt témából sem csináltak soha akcióthrillert, egyszerűen nem történelmi műfaj).
De hogy ne vádolhassanak minket azzal, hogy csak kritizálni tudunk, ismertetnénk, milyennek kellett volna lennie szerintünk egy a Költő és a Szabadságharc emlékéhez méltó Petőfi-filmnek. Meglátásunk szerint egy magyar rendezőnek lengyel kollegájával kellett volna összeállni, és egy trilógiát alkotni: a lengyel rendező az első részben feldolgozná Bem életét 1848-ig, a magyar rendező Petőfi életét 1848-ig, majd közösen a harmadik részben a két barát, Bem és Petőfi életpályájának beteljesülését 1848-1850-ben.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség

Dühös románszakértője
24 07. 07.