Kóka 2.0: Lázár János az új vasúthóhér


Tavaly augusztus 1-től Lázár János minisztériuma tíz vasútvonalon megszűntette a vasúti közlekedést: Nyékládháza?Tiszaújváros, Kocsord alsó?Csenger, Szeged?Mezőhegyes és Mezőhegyes?Battonya (a Szeged-Arad vasútvonal maradványai), Somogyszob?Nagyatád (a Somogyszob-Barcs vonal maradványa), Godisa?Komló, Balassagyarmat?Ipolytarnóc, Abaújszántó?Hidasnémeti, Karcag?Tiszafüred, Lakitelek?Kunszentmárton. Ezek között van olyan, amelyeket 2010-ben az Orbán-kormány alibiből indított újra (persze továbbra is elfogadhatatlan menetrenddel és vonatszámokkal, hogy véletlen se legyen utas), miután Lázár méltó elődje, Kóka szintén mellékvonal-hóhérkodott egy jót.
A vasúttársaság vonatpótló buszokat indított, melyek közel sem voltak olyan gyorsak és mind légkondicionáltak, ahogy a vasúttársaság megígérte. A vonalbezárásokat nem a szolgáltatásokat megrendelő állam illetékes szerve, vagyis a Lázár vezette rombolásügyi és közlekedési minisztérium, hanem a szolgáltatást nyújtó szerv, a MÁV jelentette be, mely jármű- és személyzethiánnyal indokolta a lépést.
"A közlekedéspolitikáért felelős korábbi vezetés által, 2022 decemberében elrendelt teljesítmény-többlet mértéke elérte a 3,5 millió vonatkilométert, amellyel kapcsolatban a vasúttársaság jelezte az illetékes államtitkárságnak, hogy ilyen mértékű szolgáltatásbővítés mind a járműállomány, mind a humánerőforrás (mozdonyvezetők, jegyvizsgálók) oldalról kockázatot hordoz. A kockázatokat az ukrajnai háború miatti alkatrészhiány csak tovább súlyosbította, így mára a vállalatcsoport munkatársainak megfeszített, összehangolt munkájára és minden szakmai tapasztalatára szükség van ahhoz, hogy a vasúttársaság nap mint nap teljesíteni tudja közszolgáltatási feladatait" – állt a MÁV közleményében.
A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ez nem megoldás, a mellékvonalak bezárásával aligha enyhíthetőek a MÁV-csoport problémái és akut járműhiánya: az említett vonalak bezárásával kevesebb, mint tíz jármű szabadul fel az egész országban. Ráadásul az egyesület szerint a MÁV dízelüzemű vonalait érintő krízis megoldása egyszerű lenne: a pályaállapotok javítása bontott anyagból, és a járműállomány rendbe hozása karbantartással és használt járművek beszerzésével a fővonali projektekhez képest századannyi forrásból megvalósítható lenne, márha lenne rá politikai akarat. De úgy látszik a Fideszben is a közúti lobbi és vele az üzemanyag-lobbi győzedelmeskedett, hiszen a közút fizikai tulajdosnágainál fogva fajlagosan több üzemanyagot, vagyis több sápot szed az állam a jövedéki adókon, ergó többet tudnak ellopni. És nem beszélve az ilyen olyan "közlekedési központokba" kiszervezett volt volánbusztársaságokat, melyek vezetőségeiben ott ülnek a bevételek nagy részét zsebretevő uzsorás családok emberei, akik az uzsorarabszolgaság évén eldöntik a Fidesz számára a választásokat, és akik a Covid- és a háborús váslágra hivatkozva ostromolták Orbánt és Lázárt, hogy "mennyire visszaesett a bevételük", jó volna egy kis utasszám-növekedés, hát be kell zárni néhány vasútvonalat. Mindeközben a válságra hivatkozva egyáltalán nem törölt Lázár egyetlen autópálya építést sem, az változatlanul folyik. És abba senki sem gondol bele most sem, hogy háború esetén a vasúthálózat sűrűségétől függ a mozgósítás gyorsasága, teháta vasútvonal-bezásársok vagy akárcsak nem megfelelő állapotban tartásuk a honvédelmi képességeket csökkentik, vagyis a hazaárulás kategoriájába tartoznak.
Aztán Lázár nem érte be ennyivel: a. december 27-én kiadott, az országos vasúti mellékvonalak felsorolásáról szóló, 194/2016. (VII. 13.) számú kormányrendelettel Magyarország vasúthálózata összesen 236 kilométerrel rövidült meg hivatalosan. A dokumentum kilenc korábban már "meghatározatlan időre üzemszüneteltetett" vasútvonal teljes törlését tartalmazza, további egynél pedig csak egy rövidke szakaszt hagytak meg. A jogszabály-módosítással gyakorlatilag elveszett annak a lehetősége, hogy ezen vonalakon egyszer újra felvehessék a forgalmat – jóllehet, az eddigi vasútsorvasztó politika mellett erre eddig is csak minimális esély mutatkozott. Környe–Veszprémvarsány, Francivágás-Ugod (a Tatabánya-Környe–Kisbér–Veszprémvarsány–Pápa vonal maradványai)
Lepsény–Mezőhidvég és Tamási–Mezőhidvég (a Lepsény-Dombóvár vonal maradványai), Diósjenő-Romhány, Kazincbarcika-Rudabánya, Kisszénás–Kondoros. Ez utóbbi az ezredforduló környékéig jelentős teherforgalom zajlott: cukorrépát és szóját szállítottak, azonban a MÁV kocsihiánya miatt a fuvaroztatók egyre inkább a közútra terelték a szállítmányokat, vagyis ez az egyik kiváló iskolpéldája a mellékvonalhálózat tudatos lezüllesztésének. Ha egyébként a kisszénási elágazásnál deltavágányt építenének, egy mozdonyfordulós kitérő beiktatásával teljesen integrálni lehetne a Mezőtúr-Orosháza vonalba. És törölték a Kecskemét-Kiskunmajsa valmint az ebből kiágazó Törökfái-Kiskörös keskennyomtávú vasútvonalakat is, mely a térség településeinek az utasforgalmi kiszolgálásán túl idegenforgalmi jelentőséggel is bírna.
De Lázár nem akar elmaradni dicstelen elődei, Csárádi és Kóka mögött, a választások utánra tervezi az rombolási és közlekedési minisztérium a Módváltás 2.0 bevezetését.
Az Indóház Online portál értesülései szerint nyolc mellékvonal jövője vált kérdésessé, ugyanis a szaktárca vonat helyett a Volán autóbuszaival oldaná meg a közlekedést. Erre abból következtet a szakportál, hogy a MÁV-Start április 20-tól június 15-ig utasszámlálást és igényfelmérést tart nyolc vasúti mellékvonalon, mivel a vasúton egyre súlyosbodó a mellékvonali dízel motorvonat hiány, ezért a fennálló aktuális helyzet miatt intézkedési tervet kért az ÉKM – derült ki az iho.hu-hoz eljutott levélből. Az igényfelmérést az alábbi vonalakon rendelték el: Esztergom-Almásfüzítő, Pápa–Csorna, Zalaegerszeg–Rédics, Siófok–Kaposvár, Villány–Mohács, Sajóecseg–Tornanádaska, Sáránd–Nagykereki (itt meg tavaly nyáron volt pályafelújítás, Gyoma–Szeghalom.
Hogy könnyebben menjen a munka, mindjárt van segítség az eredmény meghatározásához is, mégpedig a legmagasabb helyről: miniszter úr világosan kifejezte számunkra, hogy ő örülne, ha a Volán autóbuszaival ki lehetne váltani pár vonalon a vasúti közlekedést.
A levél az elrendelt utasszámlást a mellékvonali dízel motorvonatok, azaz a Bz-k hiányával indokolja, de Mohács felé például Siemens Desirók is közlekednek. A szándék tehát egyértelmű, a vasúti személyszállítás leállítása, a Módváltás 2.0 elnevezés is ezt jelzi. Az időzítés se lehet véletlen. Noha a tavaly augusztusban bezárt tíz mellékvonal ügye nem váltott ki országos ellenállást, azért a június 9-i önkormányzati választásba nyilván nem akarnak belezavarni, így a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a választás utánra időzíti a bezárásokat.
Tavaly augusztusban a balliberális sajtóban komoly hisztit váltott ki, amikor Lázár koszorúzni ment a Horthy-kriptába. Szerintünk viszont az a skandallum, hogy a néhai kormányzóhelyettesünk, Horthy István MÁV-elnök, akinek elnöksége alatt a magyar vasút második fénykorát élte, forgott a koporsóban, hogy a magyar vasúthálózat egyik legnagyobb hóhéra tette tiszteletét a sírjánál. Dicstelen elődeibe, Csárádiba, Rödöny Károlyba és Kókába legalább szorult annyi jó érzés, hogy nem mentek köszorúzni mondjuk a legendás vasminiszter, Baross Gábor szobrához vagy sírjához.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője

24 07. 07.