Átfogó kelet-közép-európai rendezési tervünk – egy el nem küldött levél Putyinnak


Tavaly nyáron az a megtiszteltetés érte Testületünket, a Kárpátmedencei-Székely-Magyar Nemzetőrséget, hogy a Hazafiak szövetsége felkért minket, valamint a Nemzeti Történelemtanárok Társaságát, hogy fogalmazzunk meg számára egy Vlagyimir Putyinnak írt levelet kapcsolatfelvétel céljából. Mi úgy döntöttünk hogy ezen levél megírása egy komplett kelet-európai rendezési tervet magában foglaló tervezet előterjesztésére kiváló apropó, még akkor is, ha diplomáciában nem szokás így ajtóstul törni a házba, és ezzel az esélyét kockáztatnánk, hogy a Hazafiak Szövetségét az orosz kormány komolyan vegye, de az elküldés előtt a szervezet elnöke nyilván a saját íze szerint cenzúrázná az általunk megfogalmazott irományt.
Végül úgy hozta a sors úgy hozta, hogy egyrészt a szervezet itt meg nem nevezett elnöke zsíros kormányzati tanácsadói megbízást kapott a Belügyminisztériumban, úgyhogy a mozgalom motorjának számító vezető kénytelen volt felhagyni mindennemű politikai tevékenységgel. Ezzel pedig az ígéretesnek induló Hazafiak Szövetsége de jure tetszhalott állapotba került, de facto megszűnt, a levél elküldése pedig okafogyottá vált.
De méginkább okafogyottá vált azért is, mert Putyin megindította háborúját a rablószomszéd Ukrajna ellen, mely egy NATO-orosz proxiháborúvá vált, így a putyini Oroszország vonatkozásában ez a levél sajnos más szempontból is aktualitását vesztette.
Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy a Nemzeti Történelemtanárok Társaságának jóváhagyásával az okafogyottá vált levéltervezetet, az abban foglalt átfogó kelet-közép európai rendezési tervet, mint közös szellemi termékünk közkinccsé tesszük, hogy alapjául szolgáljon majd egy majdani, nem a NATO-tól, de már nem is egy Putyin által vezetett Oroszország által véghezvitt rendezési tervhez.

Tisztelt Elnök Úr!

Újonnan alakult mozgalmunk, a Hazafiak Szövetsége nevében szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket az Ön által vezetett Oroszország és az Ön politikája iránt és mindenek előtt szeretnénk köszönetet mondani Oroszországnak és személyesen Önnek azért, hogy 2008-2009-ben az orosz titkosszolgálat, az FSZB az Ön irányításával megakadályozta, hogy nálunk Gyurcsány Ferenc kormánya cigány-nemcigány polgárháborút robbantson ki. Bátran kijelenthetjük, azzal hogy Ön hazájának titkosszolgálata által megmentette Magyarországot a cigány-nemcigány polgárháborútól, és hozzájárult ezáltal az országvesztő gyurcsányista hatalom bukásához, Oroszország teljes értékűen lemosta magáról azon történelmi bűneit, amelyeket 1849-ben, 1945-ben és 1956-ban követett el Magyarország ellen.
Rögtön szeretnénk mindezt azzal kiegészíteni, hogy mindamellett, hogy tisztelettel adózunk Horthy Miklós 1920 és 1944 közötti kormányzóságának a történelmi emléke előtt, végzetes történelmi hibának tartjuk, hogy 1940 nyarán a Teleki-kormány világnézeti szempontok miatt lemondott a Romániával szembeni Szovjetunióval és Bulgáriával való katonai együttműködésről és ehelyett a román kormány által kezdeményezett német-olasz döntőbíróságot választotta. Sajnálatos, hogy az akkori magyar vezetés figyelmen kívül hagyta az első két szovjet államfő románokkal kapcsolatos álláspontját: Leninét aki a Párizs környéki békéket rablóbékéknek tartotta és úgy nyilatkozott, hogy a "románok a történelem prostituáltjai"; valamint Sztálinét, aki szerint "a román nem egy nemzetiség, hanem egy foglalkozás". Ha akkor az együttműködést választottuk volna, akkor a Szovjetunió, Magyarország és Bulgária közösen Romániát egyszerűen leradírozták volna térképről: mi megkaphattuk volna egész Erdélyt, nemcsak annak a döntőbíróság által juttatott északi felét, és nem köteleződtünk volna el Németország felé, és nem csatlakoztunk volna a háromhatalmi egyezményhez. Bulgária a román főváros elfoglalása után előrenyomult volna a Déli-Kárpátokig ahol létrejött volna a közös magyar-bolgár határ. A Szovjetunió pedig elfoglalta volna Moldvát valamint a plojesti (plojezsgyi) kőolajmezőt. Az egész román népet Szibériába lehetett volna deportálni, a plojezsgyi kőolaj nélkül pedig Hitler fogatlan oroszlán maradt volna és a náci Németország nem tudta volna megtámadni a Szovjetuniót, megkímélve ezzel többmilló ember életét, valamint a szovjet-német háború összes borzalmaitól az emberiséget. (1943-ban Hitler a finn vezetőnek, Mannerheimnek egy hosszas monológban panaszkodott arról, hogy 1940 nyarán a pattanásig feszült magyar-román viszony, a magyar katonai készülődés Románia megtámadására álmatlan éjszakák sorát okozta neki. Teljesen nyilvánvaló, Hitler csak azért adta nekünk vissza Észak-Erdélyt, mert ez volt az ára Románia és a Szovjetunió megtámadásához nélkülözhetetlen plojezsgyi kőolaj megmentésének, hogy a Románival szembeni minimális magyar követeléseket kielégíti. Hitler a háború alatt többször hangoztatta is a románoknak, hogy Észak-Erdély magyaroknak való visszajuttatását provizórikusnak tekinti, és hamar eljön az idő, amikor a románoknak fogja megint visszajuttatni).
További végzetes történelmi hibának tartjuk azt is, hogy alig egy évvel később Bárdossy László miniszterelnök eltitkolta Horthy Miklós kormányzó, a kormány tagjai valamint a magyar nyilvánosság elől az akkori szovjet külügyminiszternek, Molotovnak azt az Erdély déli részeit is Magyarország számára kilátásba helyező baráti hangú levelét, amelyet válaszul írt arra vonatkozólag, hogy ismeretlen eredetű bombázógépek bombázták az akkor Magyarországhoz tartozó Kassa városát és emellett a levegőből megtámadtak több személyszállító vasúti szerelvényt, és az akkori magyar katonai vezetés elhamarkodottan ezeket szovjet repülőgépeknek nyilvánította, belerángatva ezzel Magyarországot a nemzeti érdekeihez egyáltalán nem fűződő, szlovák, horvát, német és román ellenségeivel szövetségben vívott szovjetellenes háborúba. (Érdekesség, hogy egy magyar történész, Szakály Sándor a közelmúltban egy korabeli magyar katonai jelentésben rábukkant az egyik ilyen támadó "szovjet" repülő azonosított számára. Érdemes volna utánajárni, hogy az adott repülő néhány nappal korábban, a német-román támadás első napjaiban esetleg nem került-e román kézre). Amikor az imént orosz bűnök kapcsán 1945-öt is megemlítettük, akkor elsősorban nem önmagában arra a tényre gondoltunk, hogy a szovjet csapatok elfoglalták Magyarországot, hiszen végül is mi csatlakoztunk meggondolatlanul és értelmetlenül a Szovjetunió elleni hadjárathoz. Hanem a nőink megerőszakolást és férfiaink "malenkij robotra" való elhurcolását, és végeredményben a 45 éves kommunista diktatúra kialakítását és fenntartását. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a szovjetek nemcsak hogy rövid időn belül felhagytak a kárpátaljai magyarság elleni etnikai tisztogatásokkal, de idővel odahatottak, hogy a csehek, a jugoszlávok és a románok is leállítsák a magyarok ellen ugyanezeket.
Ugyanakkor Trianon 1945 utáni teljes visszaállítása, amit leginkább az akkori Szovjetunió szorgalmazott, az adott körülmények között is túlzó, igazságtalan és méltánytalan volt. Igaz hogy Romániának velünk ellentétben sikerült átállnia a szovjetekhez, de előtte velünk ellentétben területeket is elvett a Szovjetuniótól, és hozzánk képest sokkal nagyobb erőkkel vett részt az önök elleni háborúban, és sokkal nagyobb erőkkel annál, mint amivel az 1944-es átállást követően - Észak-Erdély maguknak való újbóli elfoglalásán túlmenően - a szovjetek németellenes harcait segítették. Mivel alapvetően mind Magyarország, mind Románia vesztes országnak számított, az lett volna a legméltányosabb, ha Észak-Erdélyt és a Székelyföldet nem adták volna vissza Romániának, hanem egy az egyben önálló tagköztársaságként a Szovjetunióhoz csatolják.
Ennek két előnye is lett volna nekünk magyarok számára. Először is a románok nem billentették volna át a saját javukra az 54,6%-os magyar többséget, a románok eredetileg csak 38%-it alkottak arról nem is beszélve, hogy Brezsnyev Szovjetuniója sokkal magasabb életszínvonalat biztosított volna Észak-Erdély számára, mint Ceausescu Romániája. A másik, hogy a román és az erdélyi szász mellett ugyan most nyilván lenne még egy kicsi betelepített orosz kisebbségünk is, de a Szovjetunió 1991-es szétesését követően újra egyesülhetett volna Magyarország a függetlenné váló Észak-Erdélyi Köztársasággal. Sőt, ha Kárpátalját a Szovjetunión belül nem Ukrajnához, hanem a Transzilván SZSZSZK.-hoz csatolták volna, akkor Észak-Erdélyt Kárpátaljával együtt kaphattuk volna vissza.
1990 után Oroszország ugyanazt a traumát élte át, mint Trianonban Magyarország: szétesett az országuk, nyomor és nélkülözés, a nemzet harmada idegen országok kisebbségi elnyomatásába került. És ugyanúgy egy "nyugatos" államfővé vált árulónak köszönhetik mindezt mint mi: maguknak Mihail Gorbacsov neve ugyanolyan gyűlöletesen hangzik, mint számunkra Károlyi Mihályé, vagy Gyurcsány Ferencé, kár hogy ezek az országvesztő gazemberek kötél nélkül megússzák.
Mindezért mi teljes lelki rokonszenvet érzünk Önökkel és megértjük az önök helyzetét, ugyanakkor bevalljuk, nemcsak szimpátiával de némi irigységgel is figyeljük a kelet-ukrán fennhatóság ellen harcoló orosz szakadárok küzdelmét, bárcsak a mi elcsatolt nemzetrészeink is így harcolhatnának az idegen uralmak ellen szabadságukért. Természetesen elismerjük Oroszország fennhatóságát nemcsak a Krím-félszigetre, de Oroszország igényét Ukrajna, Belorusszia és a Baltikum nagyobb részeire, valamint teljes egészében Besszarábiára, a Kaukázus térségére valamint a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokra.
Hangsúlyozzuk, szervezetünk is azonos értékrenden áll Ön által képviselt politikai irányvonallal: a keresztény-kultúra védelme, konzervatív családpoltika, a genderlobbi és a nyílt társadalom elutasítása, migrációellenesség, erős szociális állammodell, és természetesen szeretnénk továbbmélyíteni az országaink közti gyümölcsöző gazdasági együttműködést. Mindezeket persze a most kormányon lévő Fidesz-KDNP szövetség is szereti magáról elmondani.
Mégis akkor mi plusszt tudna a mi szövetségünk mindehhez hozzátenni? Elsősorban azt, hogy mi kiléptetnénk Magyarországot a NATO-ból és az EU-ból is (nyilvánvalóan Önök az előbbinek viszont mi az utóbbinak tulajdonítunk nagyobb jelentőséget). Továbbá szeretnénk teljesen kiaknázni azt a természetes érdekszövetséget ami országaink között fennáll Ukrajnával és Romániával szemben. Kimondhatatlan örömmel vettük Elnök Úrnak az utóbbi években tett azon félreérthetetlen utalásait, melyek Kárpátaljára és Erdélyre vonatkozó történelmi jogaink elismerését jelentik. Álláspontunk szerint a románok idegen testként ékelődnek mind az össz-kárpátmedencei ősi magyar szállásterületbe, mind a balkáni szlávok és az északi szláv népek közé, és mind az Ön hazája Oroszország, mind a mi Hazánk, Magyarország számára hatalmas megkönnyebbülést jelentene, ha Magyarország visszakaphatná egész Erdélyt és Kárpátalját, és az egész román népet mind Erdélyből, mind a Kárpátoktól délre és keletre eső területekről Szibériába deportálnánk.
Ugyanakkor nem titkolhatjuk el az őszinteség hiánya nélkül azt Önök előtt, hogy minket ezeréves történelmi kapcsolatok és eltörölhetetlen szimpátia fűz egy olyan nemzethez, mely nemzet és az Ön országa között kölcsönös történelmi sérelmekből kifolyólag jelenleg is súlyos geopolitikai ellentétek állnak fenn. Lengyelországról van szó, amelyhez minket olyan erős történelmi testvéri kötelékek fűznek, amit még a náci Németország sem tudott szétzúzni. Amikor Hitler azt kérte 1939-ben a magyar kormánytól, hogy Hazánk területén engedje át a német és szlovák csapatokat Lengyelország ellen, Horthy-kormányzó ezt kereken megtagadta, hatalmas diplomáciai botrányt okozva ezzel a "Wilhelm strassén". Amikor a németek megtámadták Lengyelországot, egy, a magyar kormány félhivatalos támogatását élvező legsovinisztább paramilitáris irredenta szervezet, a Rongyos Gárda 3000 fős magyar légiót küldött a lengyelek megsegítésére a német agresszió ellen. (Ugyanez a szervezet egy évvel korábban harmadennyi embert küldött a csehek elleni kárpátaljai magyar diverzáns akciókhoz. A románok, akik akkor katonai segítségnyújtási szerződésben álltak a lengyelekkel, egy embert se küldtek, inkább jó román szokás szerint, mint mindig, ezúttal is cserbenhagyták szövetségesüket és gyorsan felmondták a szerződést).
A német agresszió következményeként Hazánkon keresztül 100 ezer lengyel menekült távozott nyugatra, 20 ezer lengyel menekült pedig a háború évei alatt nálunk második otthonra talált, az 1944-ben bekövetkezett német megszállásig Magyarországon működött Európa egyetlen lengyel gimnáziuma. Amikor a németek megszállták Magyarországot, az általuk kikényszerített bábkormány segítségével többszázezer magyar zsidót deportáltak haláltáborokba, de a 20 ezer lengyel menekülthöz az erősen lengyelbarát közhangulat miatt nem mertek hozzányúlni, még a hozzánk menekült lengyel zsidókhoz se. Groteszk, de nálunk a német megszállás hónapjaiban egy bebörtönzött kommunista lengyel zsidó élete sokkal nagyobb biztonságban volt mint egy vitézi címmel kitüntetett antibolsevista érzelmű hazafias magyar zsidóé. Mindezt csak azért írtuk le, hogy megértsék, milyen történelmi okok miatt nem mondhatunk le a lengyelekkel ápolt baráti szálakról. Azt viszont határozottan megígérjük, hogy a Csehország és Lengyelország vonatkozásában általunk is folytatni kívánt visegrádi együttműködés keretein belül mindent meg fogunk mozgatni azért, Lengyelország és az Ön hazája, Oroszország között előmozdítsuk a történelmi megbékélést, egy olyan kölcsönös kompromisszumokat tartalmazó megegyezés és együttműködés keretein belül, amely mindkét fél számára előnyös.
Erre nekünk konkrét javaslatunk is lenne. Ennek lényege abban állna, hogy Oroszország gyakorolna egy olyan gesztust Lengyelország felé, hogy az 1945-ben kialakult és ma is fennálló nyugati lengyel határok (Odera-Neisse vonal) sérthetetlensége mellett elismerné Lengyelország 1938-as keleti határait, vagyis Lengyelország orosz jóváhagyással mind visszakaphatná azon korábbi területeit, melyek jelenleg Ukrajnához, Belorussziához és Litvániához tartoznak. Cserébe Lengyelország elismerné és támogatná Oroszországnak a teljes annexió jogát is magában foglaló területi igényeit nemcsak az összes 1938-ban a Szovetunióhoz tartozó területre, nemcsak Észtországra, nemcsak Lettországra, nemcsak a maradék Litvániára és a Kalinyingrádi területre, nemcsak a teljes Finnországra és Besszarábiára, hanem ezen túlmenően a jelenlegi Románia Kárpátoktól keletre és délre eső területeire, továbbá Bulgáriára, Macedóniára, a "Vajdaság" tartomány kivételével Szerbiára, Montenegróra, Koszovóra, Albániára, Bosznia-Hercegovinára, valamint Konstantinápolyra, a Boszporusznak és a Márvány-tengernek mind az Európai mind az ázsiai partvidékére a Dardanellákkal együtt.
Természetesen magától értetődő hogy mindezen felsorolt országok és országrészek Oroszország általi annektálását mi is kérdés nélkül elismernénk. Mindössze annyi kérésünk volna, hogy a jelenlegi Szerbia északi, a Duna vonalától északra eső részét képző "Vajdaság" tartományt, magyar nevén Délvidéket, amely 1918-ig a török hódoltság 150 évének kivételével Kárpátaljához és Erdélyhez hasonlóan ezer éven át Magyarország szerves része volt, és ahol a szerb etnikum csak a török hódítás következményeként jelent meg a XVI. században, azt szeretnénk a Duna vonaláig teljes egészében visszakapni, és a mai "Vajdaság" tartományában élő összes szerbet a szerbek ősi fészkébe, Koszovóba visszatelepíteni Így Koszovó újra szerb többségűvé válhatna. Amennyiben Oroszország Erdélyen és Kárpátalján túlmenően belegyezne a mai Szerbiának az összes Duna vonalától északra eső területének Magyarországhoz való visszacsatolásába, és az itt élő összes szerb lakos Koszovóba való visszatelepítésébe, úgy mi cserébe a magunk részéről támogatnánk, hogy Oroszország a felsorolt országokon túlmenően még annektálhassa Horvátországot és Szlovéniát is.
Ezzel kapcsolatban itt még mindössze annyi észrevételünk lenne, hogy Szlovéniának és Horvátországnak van két kisebb területe, melyek a Dráva folyótól északra esnek (Muraköz és Dél-Baranya), amelyek 1919-20-ig szintén ezer éven át Magyarország szerves részei voltak, ezeket is szeretnénk visszakapni. Illetve Dél-Baranyától délre, azaz a Dráva folyó Dunába való torkolatától Dél-nyugatra még a mai nevén "Osiek" (eredeti magyar nevén Eszék) várost és annak környékét is szeretnénk visszakapni. Ez a város és környéke ugyan már a XVIII. századtól horvát fennhatóság alatt állt, de csak azért, mert az akkori osztrák császárnő Mária Terézia elvette tőlünk magyaroktól és odaadta a horvátoknak kárpótlásként azért, mert viszont a horvátoktól elvette és nekünk magyaroknak odaadta enklávéként Fiume (mai horvát nevén Rijeka) adriai kikötővárost. Nekünk viszont nincs szükségünk Rijekára, az maradhat a jövőben az Oroszországi föderáció szerves részét képző Horvátországé, viszont Eszékre és vonzáskörzetére, melyben még ma is olyan magyar falvak találhatók, mint Kórogy és Drávaszentlászló, szintén igényt tartunk. A Muravidék, Dél-Baranya valamint Eszék és környékének visszacsatolásáért cserébe lemondanánk az előbb említett mai észak-szerbiai "Vajdaság" tartomány délnyugati, a Duna és a Száva folyók közé eső részéről (Szerémség), az maradhatna a jövőben az Oroszországi föderáció szerves részét képző Szerbiáé, megjegyezve, hogy a Szerémség területe önmagában nagyobb, mint a Muravidék, Dél-Baranya valamint Eszék és környéke együttesen. A szerbekhez hasonlóan a szlovákok sem őshonosak azon a földön, ahol most élnek. A középkor első századaiban a kárpátaljai ruszinokhoz és a főként Habsburgok által telepített erdélyi románokhoz hasonlóan a mai Horvátország területéről, a "Tótországnak" nevezett Szlavón herecegségből telepítették fel az árpádházi magyar uralkodóink őseiket amolyan "vendégmunkásként" a Magyar királyság ritkán lakott északi hegyeibe, ahol aztán a századok folyamán elszaporodtak. Rokonságban leginkább a mai szlovénekkel állnak, amit hasonló népnevük is mutat "szlovén" - "slovan". A csehekhez valójában semmi közük nincs, az úgynevezett "Nagy-Morva birodalomról" szóló mese éppúgy a XVIII. század végén kitalált valótlanság, mint a románok esetében a "dáko-román kontinuitás". A középkori magyar krónikákban szereplő Szvatopluk-legenda esetében a morva őrgrófot a honvisszafoglaló magyarok nem a mai Szlovákia területéről, az úgynevezett "nyitrai püspökségből" üldözték el, hanem magából Morvaországból, amit Árpád magyarjai szintén elfoglaltak, és egészen a 973-as quedlinburgi békéig Magyarországhoz tartozott. A krónika-beli lószerszámok "Dunába dobásának" magyarázata pedig az, hogy akkor Morvaország leért a Dunáig, egészen az 1278-as csehek számára vesztes morvamezei csatáig a Duna képezte Morvaország déli határát - Ausztria Dunától északra eső részét mai napig Morvamezőnek nevezik. Tehát a mai "Szlovákia" területére azaz a Felvidékre, amely 1918-ig megszakítások nélkül ezer éven át a magyar királyság szerves része volt, teljes egészében igényt tartunk, a szlovákokkal kapcsolatban pedig az lenne a megnyugtató javaslatunk, hogy miután az egész román népet Szibériába deportáltuk, a jelenlegi Romániának a kárpátokon kívüli, Erdélytől keletre és délre eső területeire, azaz Moldvára és Havasalföldre lehetne az 5 és félmillós szlovákságot telepíteni a kárpátaljai ruszonikkal és ukránokkal, a muraközi, dél-baranyai és Eszék-környéki szlovénekkel, vendekkel és horvátokkal, valamint a lengyel fennhatóság alá visszakerülő ukránokkal és beloruszokkal együtt. Így Erdélytől keletre és délre a magyar érdekek sérelme nélkül megszűnhetne a délszlávok és az északi szlávok szétszakítottsága, és Moldva és Havasalföld területén létrejöhetne a Balkánra vezető szláv etnikai korridor. Szlovák értelmiségiek mind a XIX. mind a XX. század folyamán már többször kinyilvánították, hogy szívesen élnének orosz fennhatóság alatt, hát élhetnének, csak ne a mi Felvidékünkön, hanem a Kárpátoktól keletre, a jelenlegi kelet- és dél-romániába különben is sokkal jobbak az éghajlati és mezőgazdasági adottságok, mint fenn az északi hegyeinkbe, ráadásul ott van a plojezsgyi kőolajmező is. A lengyelek a kitelepített ukránok és beloruszok helyére betelepíthetnék a komplett Amerikában élő lengyel emigrációt, mi magyarok pedig a Székelyföld és a magyar Alföld között meggyengült etnikai híd megerősítésére egyrészt áttelepítenénk Erdélybe a mintegy 120 ezres moldvai csángó-magyarságot, másrészt az Amerikában és Ausztráliában élő 2 milliós magyar emigrációt.
A Felvidékhez még a lengyel kérdés kapcsán annyi kiegészítést tennénk, hogy szeretnénk ha az 1938-as kelet-lengyel területeken túlmenően Lengyelország számára még fel lenne ajánlva Bukovina is. Arra az esetre lenne felajánlva nekik, ha cserébe ők visszaadnák nekünk azt a két pici, mindössze 21 faluból álló területet, amit Trianon után a Felvidékből nem Csehszlovákiához, hanem Lengyelországhoz csatoltak. Mi magyarok minden egyes négyzetcentimétert szeretnénk visszakapni, ami 1918 előtt a miénk volt, de a lengyelek iránt érzett magyar szimpátia miatt kényes a téma felvetése. Viszont mivel az Erdélytől északra található, egykor a Osztrák Monarchia részét képző, ma Romániához tartozó tartomány területe sokkal nagyobb, mint az a két pici terület, amit mi visszakérnénk a lengyelektől, ők szívesen belemennének egy ilyen alkuba, viszont Bukovina területe mégsem olyan nagy, hogy az veszélyeztetné a Balkánra vezető orosz korridort. Bár 1939 és 41 között szovjet kézen volt, de orosz szempontból nincs jelentősége, úgyhogy megköszönnénk ha Oroszország beleegyezne abba, hogy a lengyelek megkapják Bukovinát is, hogy cserébe visszakaphassuk a szóbanforgó 21 falut.
És végül rátérnénk a német kérdés elintézésére, tekintve, hogy az EU legerősebb, és Oroszország után Európa második legerősebb állama. Mi lenne, ha az orosz titkosszolgálat elkezdene létrehozni Németországban és Ausztriában egy olyan mozgalmat, amely azt kezdeményezi, hogy a két ország tartson közös népszavazást arról, hogy csatlakozzanak Svájchoz. Ez a kezdeményezés mindenek előtt azért találna népszerűségre a lakosság körében, mert a németek és az osztrákok bűnös múltjukból fakadó lelkiismeret-furdalásuk miatt máshogy nem tudnának megszabadulni a genderőrület és wilkommenskultur kettős multikulti elegyétől. Viszont Svájcot nem terheli a náci múlt, magasabb az életszínvonal, és a nyitott társadalom eszméje is kevésbé fertőzte meg a politikai életet, és a svájci rendfenntartó erők lelkiismeret furdalás nélkül leszámolnának a migránsokkal és muszlim bevándorlókkal.
Egy sikeres népszavazás esetén a két német állam Svájchoz való csatlakozásának volna egy hatalmas előnye: a NATO elvesztené Németországot, hiszen Svájc semleges, és Németország és Ausztria megszűnése gyakorlatilag az Európai Unió megszűnését is automatikusan maga után vonná. A tervnek természetesen magát Svájcot is meg kell nyerni, viszont ők csak azzal a feltétellel mennének bele a csatlakozásba, ha a migránskérdésre találunk valami megoldást. Ez pedig az lenne, hogy Oroszország előre kötne egy titkos megállapodást, melynek értelmében Oroszország vállalja, hogy a két állam közösen a németországi és ausztriai migránsokat és muzulmánokat Szibériába deportálják. Svédországba is kellene egy ilyen migránsellenes mozgalmat finanszíroznia az Orosz titkosszolgálatnak, azzal a céllal, hogy az ottani migránsokat is Szibériába deportálják. a migránsoktól ma már csak Oroszország tudja megszabadítani Európát!
Ausztria megszűnése mi magyarok számára még két külön előnyt is magába rejtene. Egyrészt végleg lehetetlenné tenné a Habsburg-restauráció lehetőségét, ami addig, amíg létezik a Habsburg-család, fennáll. Mi nemcsak az ukrán ellenes szakadárok miatt irigykedünk önökre oroszokra, hanem azért is, mert önök végleg meg tudtak szabadulni a saját Habsburgjaiktól, a Romanovoktól. Szervezetünk nagy álma a románok Szibériába deportálása, a délvidéki szerbek Koszovóba, a szlovákok, kárpátaljai ukránok és ruszinok Moldvába és Havasalföldre való kitelepítése, a teljes hazaáruló balliberális ellenzékünk és a fideszes oligarchák (vagyis a komplett politikai-értelmiségi elitünk) felakasztása mellett mellett az úgynevezett "magyar" nádori ágat is beleszámítva a teljes Habsburg család kiirtása, ahogy önök annak idején a Romanovokkal megtették. Másrészt Ausztria Svájchoz való csatlakozása esetén visszafoglalnánk a "Burgenlandot" (Őrvidéket) ami 1921-ig szintén ezer éven át Magyarország szerves része volt, emellett Csehország is előretolhatná déli határait a Dunáig, visszaállítva az 1278 előtti állapotokat. Szerintünk ők is beletörődnének a szlovákoknak a Keleti- és Déli-Kárpátokon túlra való kitelepítésébe ha cserébe Bécsig terjedne országuk. És a lengyelek, ha az Odera-Neisse vonalon túl akarnának terjeszkedni, a csatlakozással egyidőben ők is faraghatnának le továbbbi területeket Németországból.
Az elfoglalt Őrvidékről a németeket egyszerűen kitelepítenénk. Persze a különböző,a levelünkben felsorolt áttelepítéseket követően nagyrészt lakatlan maradna a déli részek kivételével a Felvidék (a jelenlegi "Szlovákia"), a beregszászi járás kivételével Kárpátalja, Őrvidék, Muravidék, Dél-Baranya, Eszék és környéke, az északi rész kivételével a Délvidék, valamint Dél-Erdély, vagyis a visszaszerezni kívánt teljes régi országunk mintegy 40-45%-a. De hát épp Oroszországban is hatalmas lakatlan területek találhatóak, ami nem baj, legalább így nekünk is kisebb lesz az ökológiai lábnyomunk.
Szóval összegezve és leegyszerűsítve, egy olyan megoldást javaslunk, hogy Oroszország az 1938-as területeket is beleszámítva lemondana az összes lengyel területről, Horvátország kivételével elismerné Magyarország 1918 előtti határait és jogát az egész Kárpátmedencére, cserébe Oroszország annektálhatná Görögország kivételével lényegében az egész Balkánt és az 1918 előtti kis-Románia területén létrehozhatná a Balkánra vezető szláv etnikai korridort. A lengyel-orosz történelmi megbékélés pedig alapját képezné egy Moszkva-Varsó-Budapest háromszög létrehozásának, elvégre a Varsói vezetés is ugyanazt az értékrendet követi, amit mi és Önök. Ha belegondolunk, Oroszország valahányszor részt vett Lengyelország felosztásába, annak előbb-utóbb mindig az lett a vége, hogy nyugat felől egy hódító rátámadt Oroszországra: a XVIII. századi felosztást követően Napoleon, az 1815-ös felosztás után igaz hogy csaknem 100 évvel később de II. Vilmos és Ferenc József, a Molotov-Rippentrov paktum után 2 évvel pedig Hitler.
Vagyis Lengyelország elfoglalása Oroszország számára rövid vagy hosszútávon mindig rossz üzletnek bizonyult. Oroszországnak a Balkán megszerzésén túlmenően nyilván komoly hosszútávú tervei vannak Ázsiában mind déli mind keleti irányban. Ezeket a terveket leginkább nyugat felől torpedózhatják meg. Az esetleges Svájchoz való német és osztrák csatlakozással csak elodázhatjuk ezt a veszélyt, de semmi garancia nincs sem arra hogy a létrejövő Nagy-Svájc előbb utóbb nem hódolna-e be az "euroatlanti" érdekeknek, sem arra, hogy nem importálná-e magába az egyelőre szunnyadó nagynémet eszméket. Ezért a történelem tanulsága szerint Oroszországnak mindenképpen szüksége van nyugaton egy ütközőzónára, ami ezt a nyugatról jövő inváziót feltartóztathatja, és ezt a puffer-szerepet leginkább egy mainál jóval nagyobb és jóval erősebb Lengyelország és egy a mainál sokkal nagyobb és sokkal erősebb Magyarország tengelye tudná ellátni. E tengely köré lehetne még odaszervezni Svédországot, Dániát, Csehországot, Olaszországot és Görögországot olyan megállapodásokkal, miszerint ezek az országok olcsón kapnának Oroszországtól gázt és egyéb nyersanyagokat, cserébe alacsony vagy nulla vámmal engedik át területükön az Oroszországból nyugat fele irányuló árucikkeket. Mindemellett ezen államok kölcsönös véd és dacszövetséget kötnének Oroszországgal és egymással is, ami szabad kezet biztosítana Oroszországnak déli és irányba.
Várjuk Elnök úr szíves válaszát, és dolgozzunk azon, hogy eljöjjön az idő, hogy a Borgói-hágó közelében, az orosz-lengyel-magyar hármashatár találkozásánál egy hatalmas orosz-lengyel-magyar katonai parádéval ünnepeljük meg a három ország jövendőbeli szövetségét.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség törzsőrmestere
Szentkirályi Gábor

Nemzeti Történelemtanárok Társasága
Fejes Zsolt, elnök

2022 01. 12.