Bemutatkozott a legújabb-kori hadügyi forradalom, a háromdimenziós szárazföldi hadviselés: technológia, taktika és török tanácsok – hogyan nyerte meg tavaly ősszel Azerbajdzsán a hegyi-karabahi háborút?


Mindössze 43 napjába telt Azerbajdzsánnak, hogy visszaszerezze az 1990-es évek háborújában elvesztett, Hegyi-Karabah körüli területeket. A hét régiót az azeriekre megalázó vereséget mért örmény szeparatisták tartották kézben, most azonban fordult a kocka. Elemzők szerint Azerbajdzsán ezúttal három tényező miatt volt különösen sikeres: a technológia, a taktika és Törökország miatt. Alex Melikisvili, az IHS Markit Country Risk elemzője szerint a török támogatás "a korábbi összecsapásokhoz képest minőségi változást hozott a mostani háborúba". Az Azerbajdzsán második legnagyobb városában, a gancai támaszponton megjelent török F-16-os harci gépek "kézzelfogható megerősítést" jelentettek arról, hogy a geopolitikai egyensúly az azeriek javára billent a Dél-Kaukázusban.

Minőségibb fegyverek

Bár az azeriek nem voltak hajlandók adatokat kiadni a katonai veszteségeikről, egy dolgot nem titkoltak: azt, hogy Törökországtól és Izraeltől vásárolt, csúcstechnológiás drónokkal hajtottak végre felderítő feladatokat és légicsapásokat. Az azeri védelmi minisztérium által kiadott drón-felvételeken jól látszik, mekkora pusztítást végeztek Baku pilóta nélküli gépei: örmény tankokat, ágyúkat, földi erődítményeket és még egy orosz gyártmányú S-300-as légvédelmi rakétarendszert is megsemmisítettek. A Hadrut városból elmenekült, örmény etnikumú Margarita Karamian, aki átélte az 1992-94-es karabahi háborút, elmesélte, mennyire sokkolta, amikor a mostani offenzíva kezdetén az akár 30 azeri drónból álló rajok "elsötétítették az eget".
"Ez egy másfajta háború volt" – mondta és elismerte, hogy az örmény erők – melyek soraiban szolgált a férje és a fia – kénytelenek voltak gyorsan megtanulni, hogyan kell fedezéket keresni a föld alatt a dróntámadások idején. "Az örmény erőket egyszerűen elsöpörte az azeri technológiai fölény a harcmezőn" – mondta Can Kasapoglu, az isztambuli székhelyű Biztonsági és Védelmi Kutatóprogram nevű intézet (EDAM) igazgatója.

Az örmények elavult doktrínára építették a védelmüket

Az örményeknek nem voltak meg "a szükséges érzékelőik, elektronikai hadviselési és drón-elhárító eszközeik". "Az azeri-örmény összecsapások első tanulsága a hagyományos földi egységek – a gyalogság, a páncélosok és a motorizált alakulatok – sebezhetősége a fejlett, drón harci technológiával és taktikával szemben" – tette hozzá. Ennek eredményeképp az örmény erők szervezetlenül és fejvesztve menekültek azokról a front-pozíciókról, amelyeket a korábbi háborút lezáró, 1994-es tűzszünet után a demarkációs vonal mentén építettek ki – mondta. "A nyílt forrásokra épülő hírszerzési kiadványok szerint az örmény megszálló erők 175 fontosabb csatát vesztettek el egy hónap alatt Hegyi-Karabahban" – emlékeztetett a török szakértő.

Török, izraeli és nyugati fegyverekkel pusztították az azeriek az orosz katonai technikát

A bakui Stratégiai Kommunikációs Központ elemzője is úgy véli, hogy Azerbajdzsánnak a fejlettebb technológiája adott jelentős előnyt a csatamezőn. Fuad Sahbazov elmondta, hogy az orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) tagjaként Örményország "jobbára csak orosz gyártmányú fegyverekhez juthatott hozzá". "Az örmény arzenál 90-95 százaléka orosz fegyver, az azeriek azonban diverzifikálták beszerzéseiket, török és izraeli fegyvereket is vettek" – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt évtizedben Baku olaj- és földgáz-bevételei jelentős részét arra is költötte, hogy NATO-tagállamoktól vásároljon fegyvereket. Ezek közt voltak a spanyol forrásból beszerzett radar-zavaró rendszerek, a Cseh Köztársaságtól 2018-ban vásárolt DANA önjáró tarackok és "a közelmúltban vett török gyártmányú Bayraktar drónok".
"A Bayraktar drón négy, szintén török gyártmányú, MAM okos mikromuníciós rakétát hordoz. Ezeket már bevetették Líbiában és Szíriában, ahol nagyon hatásosak voltak az orosz haditechnikával szemben. Szíriában nagyon könnyen megsemmisítették az olyan orosz légvédelmi rendszereket, mint S-300-as és S-400-a föld-levegő rakétákat" – állította az elemző."Ez komoly felzúdulást váltott ki Oroszországban, mert a törökök olyan drónfegyvereket tudtak kifejleszteni, amelyek könnyedén eltalálták a világ egyik leghatásosabb légvédelmi rendszereként reklámozott orosz fegyerzetet".
A hagyományos fegyverzetek a drónrajokkal összehangolva támadtak Can Kasapoglu, az EDAM igazgatója hozzátette, hogy az azeri fölény nemcsak a harci és felderítő drónokból fakadt. Kulcsfontosságú volt, hogy a törököktől " teljes robotikus harcviselési doktrinát és koncepciót" kaptak. "Ami érdekes: az azeri drónhadművelet nagyon hasonlított a törökök Tavaszi Pajzs Hadműveletéhez, amelyet a Szíriai Arab Hadsereg ellen indítottak 2020 elején" – írta a washingtoni Jamestown Alapítványnak írt elemzésében a szakértő. Az azeri katonai tervezés és végrehajtás "másolta a török hadsereg Tavaszi Pajzs idején alkalmazott módszereit". Can Kasapoglu szerint ezt bizonyítja, hogy az azeri földi tüzérség ütegek és a rakétavető rendszerek "a felderítési, célpont-azonosítási és az okozott kárt felmérő drónrendszerekkel szorosan együttműködtek". "A második hasonlóság az volt, hogy szisztematikusan levadászták az ellenség mobil légvédelmi rendszereit" – tette hozzá.
Sahbazov ehhez azt teszi hozzá, hogy az azerieknek sikerült "kicsalogatniuk" az örmény légvédelmet, úgy hogy feláldozták régi, valószínűleg Ukrajnától vett AN-2-es kétfedelű repülőiket. Az 1940-es években tervezett és a folklórban "Kukuruznyik" néven ismert Antonov-gépeket jobbára permetezésre és erdőtüzek oltására lehet csak használni. Sahbazov szerint az azeriek alacsonyan repülő, távirányítású gépekké alakították át a kukoricamezőket permetező öreg repülőket. "Úgy álcázták őket, hogy drónoknak néztek ki. Az örmények videókat posztoltak, amikor szerintük azeri drónokat lőttek le. De valójában, amikor eltaláltak egy AN-2-est a légvédelmükkel, akkor a magasabban szálló, valódi azeri drónok pontosan azonosították a helyzetüket és könnyen megsemmisítették az összes ilyen légvédelmi egységüket" – tette hozzá.

NATO kommandós taktika: kis egységekkel kiszorítani a városból a védőket

De nemcsak a NATO-tag Törökország által megosztott high-tech robotikus harci doktrina hozta előnybe Azerbajdzsánt. A Telegramban és más közösségi médiában – vélhetően azeri katonák által – posztolt harci felvételek arra utalnak, hogy Baku tanulmányozta az afganisztáni tálibok ellen 2001. után alkalmazott amerikai és koalíciós taktikát. Ezekben a műveletekben a NATO nem a hagyományos 20. századi harcmodort követte és nem többezer emberből álló alakulatokkal indult csatába, hanem kis, speciális kommandós egységeket vetett be. Ezeket "felderítő és megsemmisítő missziókra" küldték be tálib területre.
Minden egységben egy tucatnyi, más és más alakulatból delegált katona szolgált. Voltak köztük különleges egységek tagjai, hegyivadászok, tengerészgyalogosok, Navy SEAL kommandósok és CIA félkatonai tisztek. Az Afgán Nemzeti Hadsereggel együttműködve a kommandósok fontos eszköze volt a SOFLAM, a Speciális Műveleti Erők Lézeres Felvételi Jelzője – amellyel "megjelölték" a közelükben azonosított tálib célpontokat. Azt követően, hogy így "befestették" a célt, a koalíciós légierő lézeres irányítású JDAM bombái a jelre kapcsolódva precízen meg tudták semmisíteni azt. Így foglaltak el városokat "a szabotőrök".
A Hegyi-Karabah délkeleti része ellen indított azeri offenzívában a az örmény védelmi vonalakon drónokkal ütött lyukakon keresztül azeri kommandós egységek tudtak behatolni az erdőkbe. Ők pedig elfoglalták az előrenyomulás mentén a települések közelében található magaslati pontokat. Néhány nappal azelőtt, hogy Hadrudban a felek között megkezdődött volna a csata, a helyi örmény lakosok "idegen, nem örmény férfiakat" láttak, akik elhagyott házakba költöztek és megvetették a lábukat a városban. Ezeket az azeri kommandós csoportokat Baku és Jereván is szabotőröknek nevezte. Ők jelölték meg a földről az örmény célpontokat, amelyre azután tüzet zúdítottak az azeri tarackok, rakétavetők és a légierő. Mustafa Hadzsibejli, az 1990-es évek háborújának azeri veteránja a Szabad Európának nyilatkozva elmondta, hogy a bakui erők végig ezt a taktikát alkalmazták a Hegyi-Karabah déli vonala és az iráni határ közötti települések visszahódításakor. "Ez történt Fuzuli (Varanda) és Caybrayil (Jrakan) esetében – elfoglalták a környező hegyeket, megpróbálták elzárni a bevezető utakat és így a megerősített harcállásaik elhagyására és menekülésre kényszerítették az ellenséget" – mondta. Sahbazov szerint is az amerikaiak és a NATO által Afganisztánban alkalmazott kommandós módszereket adoptálták az azeriek Hegyi-Karabah körül. Ebben valószínűleg segítették őket az Afganisztánban, a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) irányításában kulcsszerepet játszott török egységek.
"Az azeri speciális erőket évek óta jobbára török és pakisztáni katonai akadémiákon készítik fel. Ezt a taktikát láttuk a mostani háborúban is. Az azeriek megtanulták a leckét az 1990-es években szenvedett vereségeik és az örményekkel vívott, 2016-os négynapos háború után. Szakítva a múltbéli gyakorlattal Baku ezúttal kislétszámú szabotőr-csoportokat vetett be, amelyek az egész Demarkációs Vonal mentén aktívak voltak".

Elvékonyodó köldökzsinór

Az örmények súlyos vereséget szenvedtek a másfél hónapig tartó karabahi háborúban: elvesztették az ellenőrzést az 1994-ben kikiáltott, Azerbajdzsán területén lévő örmények lakta térség fölött. "Örményországot vasmarok kényszerítette rá a tűzszüneti egyezmény aláírására. Ez tulajdonképpen kapituláció" – mondta Ilham Aliyev azerbajdzsáni államfő, miután Moszkvában aláírta a szeptember 27-e óta tartó karabahi harcok beszüntetéséről szóló dokumentumot. A bakui vezetőnek igaza van: Örményország gyakorlatilag mindent elvesztett, amit az 1991–1994-es első háború idején megszerzett, és fel kell készülnie arra, hogy a Karabahban élő mintegy 150 ezer örmény jó része Örményországba költözik át.
A tűzszüneti egyezményt azt követően írták alá Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében, hogy az azeri hadsereg elfoglalta az örmény többségű Karabah második legnagyobb települését, Susát. A város ugyanis stratégiai fontosságú, az eddig "bevehetetlen erődként" számontartott település ugyanis egy olyan magaslaton fekszik, ahonnan tűz alá vehető Karabah fővárosa, Sztepanakert, és egyben ellenőrzés alatt tartható a Karabahot és Örményországot összekötő közlekedési folyosó is. Az útszakasz pedig kulcsfontosságú Karabah számára: bár az 1991-ben kezdődött és 1994-ben tűzszünettel véget ért első karabahi háború után létrejött "Karabahi Köztársaság" államiságát még Örményország sem ismerte el, az Azerbajdzsán területére beékelődött Karabah számára köldökzsinórként szolgált az útvonal, mert ezen keresztül érkeztek a katonák, a fegyverek és az egyéb hadfelszerelések az ostrom alatt lévő területre.

Azerbajdzsán mellett Törökország és Oroszország is nyertes

A most aláírt, öt évre szóló fegyvernyugvási megállapodás értelmében az azeriek megtarthatják a harcok során elfoglalt területeket, Örményország pedig visszaadja Azerbajdzsánnak a közlekedési folyosó nagy részét, és csupán egy öt kilométer széles korridort tarthat meg. A fegyvernyugvás betartását elsősorban orosz békefenntartók ellenőrzik majd, de szerepet kap majd Törökország is, amely a harcok kezdete óta egyértelműen az azeri felet támogatta.
A mindkét félnek fegyvereket eladó Oroszország eleinte szokatlanul visszafogottan viselkedett. Bár Moszkva két fegyverszüneti egyezményt is tető alá hozott, az orosz vezetők nem kommentálták, hogy a fegyvernyugvási megállapodásokat egy percig sem tartották be a szemben álló felek. A legújabb tűzszüneti egyezménnyel és a békefenntartók kiküldésével ismét megnövekedett Moszkva szerepe, elemzők szerint Putyin hatására álltak meg az előre nyomuló azeri erők.
Az örmények most – minden bizonnyal joggal – attól tartanak, hogy a Karabah nagy részének visszafoglalását leszámolás és az ott élők elűzése kísérheti. Azerbajdzsánban ugyanis az elmúlt három évtizedben teljes mértékben dehumanizálták az örményeket, az Aliyev-rezsimet – amelyet Ilham apja, Heydar Aliyev alapított meg – ugyanis részben az örmények iránti revansvágy tartja hatalmon.
Már csak emiatt is érdekes lehet, miként alakul a diktatórikus eszközökkel uralkodó, az örökös államfői tisztséget már megszerző Aliyev népszerűsége. Az biztos, hogy a közeli hónapokban a csillagokban lesz az államfő támogatottsága, hiszen ő volt az, aki helyreállította a volt szovjet tagköztársaság területi egységét.
Ám közben az is igaz, hogy a korrupt és nem túl hatékonyan működő gazdaság bajban van: csökkennek a gáz- és olajbevételek, és hosszabb távon – ha már elmúlt a Karabah-eufória – az azeriek megkérdezhetik, Karabah visszafoglalása után is szükség van-e az önkényuralmi rendszer fenntartására. Karabah részleges vagy teljes elvesztése Örményországban is komoly változásokat indíthat be. Az ellenzék egységesen követeli a 2018-ban hatalomra került miniszterelnök, Nikol Pasinján lemondását, a háborúvesztést követően a tüntetők betörtek a kormány- és a parlament épületébe is, és bár utána is folytatódtak a zavargások, Pasinján azonban egyelőre nem hajlandó teljesíteni az ellenzéki követeléseket.
Geopolitikai tanulságok

A háború kimenetele nem számít igazi meglepetésnek: az azeri hadsereg jóval nagyobb és erősebb, mint az Örményország segítségével harcoló karabahi haderő. Azerbajdzsán erejét pedig az is növelte, hogy Törökország katonai eszközökkel is segítette szövetségesét, és török vezetés alatt álló szíriai milíciáktól is érkeztek százszámra harcosok Karabahba. Az orosz-örmény kapcsolatok is megváltozhatnak: Jerevánban eddig azt gondolták, Moszkva szavatolja az Oroszország szövetségesének számító Örményország és Karabah biztonságát. Bár az oroszok továbbra is fontos szerepet játszanak, és tőlük is függ, hogy Azerbajdzsán folytatja-e az offenzívát, biztosra vehető, hogy megrendült az örmények Oroszországba vetett bizalma.
Bár mind az azeri megszólalók, mind a nemzetközi elemzők kihangsúlyozzák a háborúban az orosz technika elavultságát, nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország messze nem a legfejlettebb hadászati technológiát exportálja, tehát a vereségből még egyáltalán nem következtethetünk Oroszország katonai gyengülésére. Ha belegondolunk, egy évtizede a Krím annektálásakor a legfejlettebbnek számító szuperhatalom, az Obama vezette Egyesült Államok, habár hangosan tiltakozott, katonailag nem mert lépni semmit – nem véletlenül. Oroszország bármennyire is bajban van, de még a legnagyobb gazdasági nehézségek közepette is gondosan ügyelt arra, hogy szárazföldi hadereje ütőképességben világszínvonalú maradjon. Amerika lokális konfliktusokban még a csillagháborús időszakban is rettegett az oroszokkal való szárazföldi összecsapásoktól, mert abban az oroszok verhetetlenek voltak, és ez azóta sem változott. Ugyanis az oroszok pontosan tudják, bármilyen fejlett a légi vagy a tengeri hadviselés, a háborúk alapvetően most is a szárazföldön dőlnek el. És azt se felejtsük el, hogy az azeri győzelemhez Oroszország passzív hallgatólagos támogatására is minden bizonnyal hozzájárult, mert Erdogan Putyin fontos szövetségese, és vélhetően egy titkos paktum keretében Putyin feláldozta eddigi legfőbb szövetségesét – az örmények nem véletlenül csalatkoztak az oroszokban.

Hadászati tanulságok: háromdimenziós szárazföldi hadviselés

Már Oroszország hadászati szemléletének prioritásakor kiemeltük, hogy a háborúk alapvetően ma is szárazföldön dőlnek el. A légi hadviselés I. világháborús megjelenésekor és azt követően is sok egyébként kiváló katonai szakértő jósolta azt, hogy ez döntően át fogja alakítani a háborúzás jellegét. Ezek közé tartozott például egyik példaképünk, vitéz Héjjas Iván, elődszervezetünk, a Rongyos Gárda megalapítója és vezére, aki a nemzetközi légijogból írta doktori disszertációját is. Azonban a hadviselés fejlődése ezt nem igazolta vissza, a légi hadviselés első igazi főpróbájának számító második világégésben az angliai légi csata nem volt eredményes a szigetország ellen, de a szövetséges légierő egyébként igen súlyos károkat és népirtásokat megvalósító szőnyegbombázásai sem tudták térdrekényszeríteni a német hadigépezetet. A kiváló rögtönzőképességekkel megáldott szervező, Albert Speer ötlete nyomán a német hadigépezetet nagy gyárak helyett kis vidéki manufaktúrákra osztották szét, és a német haditermelés majdhogynem az 1945-ös kapitulációig zavartalanul működni tudott. De a második világháborút követően is a légierő mindig csak a szárazföldi hadviselésnek csak egy fontos mankójául szolgált, különösen ott, ahol a szárazföldi alakulatok mozgását a terepviszonyok nehézkessé tették, de sosem vált háborút eldöntő tényezővé. Még a szárazföldi hadviselést (Orbán Viktor ilyen irányú amerikai kérést való akkori hazaáruló elutasítása miatt) nélkülöző Szerbia elleni 1999-es háborúban sem a NATO légiereje győzte le déli rablószomszédunkat, hanem a körülötte minden szomszédja felől bezáruló embargós gyűrű, és az ennek nyomán fellépő hadfelszerelésbeli és lakossági nélkülözések.
Ami újdonságot nyújtott a tavaly lezajlott kaukázusi háború, az tulajdonképpen a szárazföldi és légi hadviselés egyesítése, méghozzá úgy, hogy mindkettőnek az előnyeit testesíti meg. Ha úgy tetszik, az eddigi kétdimenziós szárazföldi hadviselés háromdimenzióssá vált, hiszen a drónok levegőben közlekednek, így le tudják győzni a szárazföldi hadviselés számára komoly akadályokat jelentő terepviszonyokat és hadászati műtárgyakat. Viszont olyan közel tudnak közlekedni a szárazföldhöz, hogy szárazföldi hadviselést is el tudnak önmagukban dönteni, de ha kell, olyan távol tudnak repülni a földfelszíntől, hogy csak légvédelmi rakéták érik el. Ugyanakkor kis méretüknél fogva olyan, kis méretű zárt helyekre is be tudnak hatolni, amelyek eddig csak gyalogság vagy csupán gyalogos elit egységek számára volt elérhető. A speciális kommandós egységek a harckocsizó alakulatok szerepét vették át, melyeknek feladata, hogy éket vágjanak a frontvonalon, és mélyen behatoljanak ellenséges területre, miközben az általuk megjelölt ellenséges célpontokat leromboló rakéták a hagyományos tüzérség szerepkörét viszik tovább, immár professzionális pontossággal. Az eddigi zöm szerepét betöltő drónok pedig nagy létszámuknál fogva benyomulnak a speciális kommandósok által vágott ékbe, elárasztják azt, és azt kiszélesítve támadás közben tolják egyre hátrább az ellenséges arcvonalat. Meg kell jegyezni, hogy az afganisztáni hadviselésből átvett speciális kommandós egységeket a nehéz terepviszonyok miatt alkalmazhatták, mert kevésbé hegyes területen erre a feladatra nyilván kisméretű, távirányítású robotharckocsikat alkalmaznának, de nem kizárt, hogy előbb utóbb a kommandós egységek szerepét is ilyen speciális feladatokra alkotott amolyan "rohamdrónok" fogják a jövőben átvenni.
Nos, a magyar katonai vezetésnek ennek a háborúnak a tanulságait levonni nemzeti sorskérdés. Az, hogy ütőképes maradjon honvédségünk, az első számú feltétel, hogy a XXI. század kihívásainak megfelelő, az iménti háború kapcsán felvázolt háromdimenziós szárazföldi hadviselés irányába vigye el Honvédségünk technikai fejlesztését és a kiképzési programot. A másik, hogy mindez önmagában még édeskevés, mert eközben minden lehetséges módon árgus szemekkel figyelni kell jogtalan zsákmányföldjeikhez foggal-körömmel ragaszkodó rablószomszédaink hadseregét is, hogy ezen a téren hogy állnak. Sajnos rossz hír, hogy ez az újfajta hadviselés nagyságrendekkel nagyobb arányban nélkülözi az élőerőt, így a harcmezőn általában még túlerőben is gyáván viselkedő román katonával szemben már nem lesz meg a "magyar virtusból" származó mentalitásbeli előnyünk. Ugyanakkor azt is át kell gondolni, hogy a haditechnikai fejlődés által felszabaduló élőerőnek milyen szerep jut majd a hadviselésben, mert azért ne gondoljuk még, hogy mostantól néhány számítógép-képernyő előtt kényelmes fotelben terpeszkedő szaki csipszropogtatás közben fogja eldönteni a háborúkat. Ha még sikerül is ilyen irányba fejlesztenünk a honvédséget, számolni kell azzal, hogy az új, háromdimenziós támadásra újfajta védekezési módok születnek, és ha haderőfejlesztésünket ész nélkül végezzük, akkor könnyen úgy járhatunk, mint az első világháború állófrontok iszapbirkózásában. Úgyhogy a haditechnika fejlesztése mellett a rablószomszédos államok területén működő kémszolgálatunkat és ezzel párhuzamosan az elhárításunkat is a kor színvonalára kell fejlesztenünk! Az információ és a dezinformáció korát éljük, az információn és dezinformáción pedig tudás segítségével tudunk uralkodni!

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnoka
Klutsik György s. k.

2021 03. 10.