Demszky helyett a Jobbik bitorolta Március 15-én a Petőfi teret!


Emlékezzünk vissza, Demszky és a szadesz Március 15-éken saját hitbizományaként kezelte a Március 15. Teret és Petőfi teret: ezekre a napokra foglalási engedélyt más szervezet – plane, ha nemzeti (nemzetinek tűnő) szervezet volt, esélye nem volt, hogy ott tarthassa meg ünnepi nagygyűlését. A szadesz először úgy tűnt, a történelem szemétdombjára karült, aztán átvette helyét a dékápó – viszont az "Erzsébet híd" (valójában Petőfi híd, mert ez előbb viselte Petőfi nevét, mint az eredeti Horthy Miklós híd) pesti hídfőjét az utóbbi években a Jobbik foglalta el.
Ez örvendetes fejlemény is lehetne, ha éppen nem maga az egyetlen nemzetinek csúffolt erő nem tolódna szemünk láttára balra. Kárörvendhetnénk is, de igazából valahol elszomorító, hogy az egykori jobbikos tömegnek ma már csak töredéke jelent meg. Kárörvendhetnénk a párt szempontjából, de valójában ennyi csalódott magyar ember, a MIÉP után ennyien csalódtak legalább másodszor, ha nem többedszerre, ennyi magyarban sikerült titksoszolgálati diverzióval megölni a lelket.
A beszédek és a műsor laposra, semmitmondóra és unalmasra sikerültek, Szarvas Attila színművész Petőfi "A Nép nevében" című versét hibáktól hemzsegően szavalta el, pl. a vers eredeti szövegében "a jogtalanság a legrútabb bélyeg/Isten termtményén" ehelyett nála "a jogtalanság a legrútabb bélyeg/az emberen". Az előzetes szerint Vona Gábor lett volna az első fölszólaló, de hiába vártuk gondoltuk, már annyira szégyelli a párt, hogy jobbnak látták nem szerepeltetni. Aztán kiderült: szokás szerint a végére teszik. Beszédének veleje az volt, amit mi már korábban megírtunk, hogy az Orbán-kormány a felszínen sugallt látszat ellenére valójában kiszolgáltatja az országot a német érdekeknek. Ez igaz, csak éppen erre a gyógyír nem a magyar érdekek következetes és mindenirányú képviselete, hanem az "összefogás" a rablószomszédainkkal. Vagyis a németellenesség ürügyén a Jobbik elnöke a kisantantbarátságot propagálja, tehát ezzel a balliberális oldal "nemzetpolitikáját" kívánja folytatni. Igen, a "nemzeti" oldal valójában ugyanoda van bekötve.
De ez még mind nem okozott meglepetést számunkra, ezt már eddig is tudtuk róluk. A döbbenet akkor jött, amikor a pártelnök megkoszorúzta a Petőfi-szobrot. Ha négy évvel ezelött nem azon örvendezett volna, hogy az időjárás miatt nem kell megünnepelni a Nemzet ünnepét, ha nem gyalázta volna a pártlapjában a Bethlenek, Rákócziak és Kossuth emlékét, Nagyboldogasszony Anyánk kultuszát, és ennek kepcsán még a Horthy-korszakot is nem vádolta volna hagyományzavarral, ha pártpénzen busásan megfizetett tanácsadója, a vélhetően provokátorként és ügyeletes megosztótisztként dolgozó Baranyi Tibor Imre haverja sugallatára nem propagálta volna alig burkoltan Habsburg-restaurációs-legitimista nézeteit, akkor azt mondanánk, hogy nem történt több a szokásosnál, azaz Március 15. örök főhősének , vagyis a Költőnek megint az jutott osztályrészül, mint általában ami a nagy lelkek esetében elkerülhetetlen sorsa földi ittlétük után, hogy hozzá méltatlan közéleti szereplők sajátítják ki emlékeiket, mint pl. Demszky is. De ezek után az általa való koszorúzás a költő emlékének a meggyalázása volt!
És ha már a Költő gyalázásánál tartunk, a "Szabad Föld" ünnepi számában cikk jelent meg a néhai III/III-as ügynök Kiszely István által is felkarolt de sajnos az MVSZ által is magáévá tett elmélet "alátámasztásáról", miszerint Petőfit Szibériába hurcolták volna hadifogolyként. A cikk idéz egy korabeli osrosz hivatalos levelezést, melyben azt javasolják, hogy amennyiben az osztrák császár nem teljesítené a magyar tábornokok irányában adandó kegyelemre vonatkozó ígéretét, úgy az orosz kézen lévő hadfogylokat nem szabad átadni az osztrákoknak, hanem el kell hurcolni őket szibériába. Majd a cikk másik részébe már egy osztrák hivatalosság levelét idézi, melyben javasolja a magyar lázadók Szibériába deportálását. Ha Petőfi fogságba esett volna, vagy megpróbált volna megszökni, vagy a gyenge szervezet enm bírta volna sem a hosszú utat, sem a szibériai klímát.
De az ominózus cikk legszebb része az, amikor Petőfinek egy eltűnt, de állítólag létező Bem tábornoknak 1849 augusztus 3-án kelt leveléről tudomással bír. Nos, tekintve, hogy Petőfi asegesvári csata napján tűnt el (azaz fogságba is akkor eshetett volna), amely 1849. július 31-ére esett, tehát a fogság harmadik napján aligha írhatott levelet Bemnek. Amikor a job kéz nem tudja mit hazudik a bal. Az az igazság, hogy nevetni is lehetne a barguzini mese ostobaságain, ha nem legfőbb Nemzeti Példaképünk deheroizálási szándéka húzódn meg a háttérben.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Dühös románszakértője

2017 03. 27.