Igenis van etnikai alapú sorozás, megnyúzott kutyákkal táplálkoznak az ukrán hadseregbe sorozott magyarok! – A megszállók biztonsági szolgálata ungvári központjának elfoglalása nem etnikai incidens volt! – Titkos terv egy független galíciai és kárpátaljai zsidó állam létrehozására!


Amikor Navrasics bekérette a budapesti román követet a két új erdélyi magyar konzulátus megnyitása miatti vétó okán, hazudnánk ha azt mondanánk, azt hittük, eljött volna az ideje az elszakított területek magyar külképviseleteinek a belügyminisztérium hatáskörébe való átutalásának. De valahogy mégis felragyogott bennünk egy halovány reménysugaracska, hogy talán Fejbólintó menesztésével és utódjának kinevezésével új korszak kezdődik a Bem rakparton. Ahogy a kiváló történész Gereben Ágnes egyik tévéműsorában fogalmazott, a külügyminisztériumban és a diplomáciában mostanáig nem ment végbe a rendszerváltás, ahol a magyar külképviseletek a Kádár-rendszerben hozzászoktak, hogy a diplomácia lövészárokba behúzzák a fejüket, ha lőnek. Szíjjártó széltébe-hosszába nyilatkozott a magyar külpolitika "két új pilléréről" (a "pilléreket" nagyon szereti alkalmazni a Fidesz kommunikációja), azaz a gazdasági és kultúr-diplomáciáról, csak éppen a negyedik, legfontosabb pillér maradt el, a magyarság védelme és az irredenta. Sajnos a Kárpátaljával kapcsolatos mély hallgatással egybekötött semmittevés, a messzire hallatszó csend, és nemkülönben az újdonsült külügyminiszternek a Heti válaszban megjelent, a "független demokratikus ukrán állam" mellett kiálló írása, ezen halovány reménycseppecskénket még embrionális állapotában söpörte el.
A napokban jött a hír, hogy Kárpátalja függetlenségét kikiáltották, de ezt sem a hivatalos média, sem a valamivel hitelesebb nemzeti radikális sajtó, sem saját informátoraink nem erősítették meg. Tény, hogy a háborúról, amelyhez egyébként nekünk magyaroknak Kárpátalján és a jogbitorlással besorozott véreinken kívül az égegyadta világon semmi közünk, a cselédkülpolitikai elvárásokhoz igazodó egyetemes magyarnak nevezett sajtó természetesen tendenciózusan úgy tudósít, hogy pont a kényes magyar vonatkozásokat igyekszik, ha nem is teljesen kicenzúrázni, de jelentősen retusálni. A magyar sajtó egyrészt hazudott, amikor cáfolta azt a tényt, hogy már háromszáz magyart soroztak be, és küldtek a frontra az ukrán hadseregbe! Pedig a hír nemhogy igaz, de helyi informátorainktól tudjuk, Kárpátalja, Galícia és Észak-Bukovina területén felségjog-bitorló, etnikai alapú sorozás folyik, az összetákolt ukrán állam kimondottan a lengyel, magyar és egyéb nemzetiségű hadköteleseket kényszersorozzák (a románokat nem sajnáljuk), méghozzá etnikai tisztogatás céljából! Donyeck és Luganszk megyékből menekült ukránokat telepítenek az összetákolt ukrán állam jelenleg nem ukrán nemzetiségű területeire, akik kifejezetten provokátorként viselkednek az ottlakókkal szemben. Az oroszok ellen az ukrán katonai vezetés vagy jól felszerelt hivatásos állományt (illetve ugyancsak jól felszerelt külföldi zsoldosokat) vet be, vagy nem ukrán nemzetiségűekből besorozott legénységet küld ágyútöltelékként. Utóbbiakat szándékosan hiányosan képzik ki, elavult fegyverekkel szerelik fel, elfelejtik megfelelő élelemmel ellátni, és bárminemű eligazítás nélkül küldik ki hadműveleti területre, ahol szerencsésnek mondhatóak azok, akiket csak golyózápor ér. A sorozottak embervesztesége óriási, a cél egyértelmű: a nem ukrán nemzetiségű hadkötelesek, főként a lengyelek és magyarok kivéreztetése, a húsdarálót csak az úszhatja meg, aki tetemes vagyonnal lefizeti az illetékeseket. Magyar katonaszökevények valóságos holywood-i katasztrófafilmekbe illő elbeszéléseiből tudjuk azt is, hogy ukrán nemzetiségű besorozottak gyakorlatilag nem is nagyon vannak, és az ukrán katonai vezetés a sorozottakat annyira nem látja el élelemmel, hogy rendszeressé vált a kóbor kutyákra való vadászat, és azok elfogyasztása, de felütötte fejét a döghús, sőt az elesettek húsainak elkészítése is. A szökevényeknek természetesen a hatóságok kérlelhetetlen ügynökei elől is menekülniük kell, és beszámolók szerint a frontról olyan borzalmas élményeket cipeltek magukkal, hogy pszichológusra lesz szükségük.
Ferdített a magyarnak nevezett sajtó akkor is, amikor úgy tálalta a sorozás elleni tiltakozásokat, mintha általánosságban egész Kárpátalja forrongana. Ezzel szemben informátorainktól tudjuk, hogy csak azokon a településeken tiltakoztak a sorozások ellen, ahol a magyarok aránya vagy 50% körül, vagy afelett van. A tüntetéseket mindenütt a Kárpátalján kizárólag őshonos magyarság kezdeményezte, minden egyéb nemzetiség legfeljebb csak kisebb nagyobb mértékben csatlakozott ezekhez. (A sajtóban közölt fényképek megtévesztőek voltak, mert a magyarok sokszor ukrán nyelvű, cirill betűs transzparensekkel tiltakoztak, hogy a megszálló címzettek értsék). Kárpátalja magyarlakta területein kívül még a galíciai Ivano-Franszkban került sor nagyobb szabású tiltakozó megmozdulásokra.
A magyar tiltakozások általánossá tételét szolgálta a magyarnak nevezett sajtó azon hazugsága is, mely szerint a területbitorló ukrán állam biztonsági szolgálata ungvári központjának ostroma a sorozások elleni tiltakozás és etnikai incidens lett volna. Ezzel szemben helyi informátorainktól tudjuk, a valóság éppen az volt, hogy az ukrán nacionalista kormánypártból kivált egyik mozgalom helyi szervezete foglalta el a megszállók biztonsági szolgálatának ungvári székházát tiltakozásképpen, mivel szerintük az ukrán kabinet nem eléggé keményvonalas politikát folytat Kárpátalján a magyarokkal szemben.
Informátoraink elmondták, Donyeck és Luganszk megye az összetákolt Ukrajna éléskamrája, ha azokat elvesztik, akkor télen éhséglázadások várhatóak. Más forrásokból szerzett értesüléseink szerint a CIA és a Moszad szándékosan támogatja az ukrán keményvonalas nacionalistákat, de éppen azért, mert nem célja a jelenlegi Ukrajna területi egységének megőrzése, és a szociális és etnikai elégedetlenség végső feszítésére, és az összetákolt Ukrajna szétesésére játszik. Viszont Washington és Tel-Aviv az oroszokon kívül csak a románokat engednék osztozkodni: utóbbiak Moldávián és Gagaúzián kívül megkapnák Észak-Bukovinát, illetve Kárpátaljából lecsíphetnének néhány román nemzetiségű falut. Ezen felül az amerikaiak nemcsak Galícia és Bukovina jogos urait, a lengyeleket, illetve minket magyarokat zártak ki az osztozkodásból, de még az ugyancsak Kárpátaljára erősen ácsingózó tótokat is – pesties szlenggel élve – "le-off-olták". Az amerikai és izraeli végső titkos cél egy Galíciából és Kárpátaljából álló független állam létrehozása, ahová nemzetközi felügyelet mellett első lépésben 6 millió zsidót telepítenének át Izraelből. Ennek a független (zsidó) állam kikiáltásához pedig fel kívánják használni a Galíciában a lengyel, Kárpátalján a magyar nemzetiségűek jogos, illetve Észak-Bukovinában a románok egyáltalán nem jogos elégedetlenségét, kezdetben azt a látszatot keltve, mintha ezek a területek a "népek önrendelkezési joga" alapján szakadnának ki. Arról is tudomásunk van, hogy a terv részeként először Galícia és Kárpátalja külön-külön államként jönne létre, majd ezek idővel egyesülnének egymással. Úgyhogy mielőtt olyan nagyon elkezdenénk tapsolni a függetlenség (állítólagos) kikiáltóinak, gondolkozzunk-e azon, hogy ez nem-e a magyar állam szégyene, amelyik restelli visszakövetelni jogos jussát, és addig örüljünk, ameddig a függetlenség kikiáltása kacsának bizonyul. No nem mintha cselédkormányunkat annyira követnénk Ukrajna területi egységének szívünkön viselésében, hanem amíg a terület lakói nem veszik kezükbe saját sorsukat, addig (legalábbis elvileg) nyitva áll előttünk a történelmi lehetőség az eseményekbe való beavatkozásra.
Erről az új zsidó állam tervéről minden bizonnyal az orosz titkosszolgálat, az FSZB is értesült, és Vlagyimir Zsirinovszkijnak a világháború kirobbantására, illetve Lengyelország és a Baltikum kilátásba helyezett orosz lerohanására vonatkozó botrányos kijelentése tulajdonképpen erre a zsidó állam tervére adott orosz válasznak tekinthető (élesszemű lengyel elemzők nem véletlenül mutattak rá, hogy az ellenzéki botránypolitikust a Kreml időnként nem hivatalos szócsöveként használja). Zsirinovszkij korábban Ukrajna, illetve Románia felosztását javasolta Oroszország, Lengyelország, Magyarország és Bulgária között – e korábbi felvetése mindenképpen szimpatikusabb volt, mint-e mostani, mely viszont fenyegetőbb ránk nézve magyarokra is, és nem pusztán a lengyelekkel érzett történelmi szimpátia okán. Hanem azért is, mert ha Zsirinovszkij világháborús fenyegetése nem pusztán ijesztgetés, hanem valós szándék húzódik meg mögötte, akkor ez azt is jelenti, hogy az oroszok mindent vinni akarnak, ami valaha a birtokukban volt: nemcsak Kijevet, Harkovot, Dnyeszterfehérvárt, Kisjenőt, Lwówot (Illyvót), Varsót, Vilno-t, Rigát és Tallint, de Ungvárt, Munkácsot, Beregszászt, Husztot és Vereckét is. Vagyis ezesetben Kárpátalja visszaszerzésének végleges búcsút mondhatnánk. Ha lenne most valódi magyar külpolitika, akkor azt mondaná: eleddig, és netovább, honvédek, előre a Kárpátok bérceikig! Vereckére nem tenyerelhet rá sem Nagy-Ukrajna, sem a posztcionizmus, sem az orosz nagymedve, de a tót vagy a román sem! Mert Atilla és Árpád apánk vérével visszaszerzett ősi föld nem illethet mást, mint a Kárpátalján egyes egyedül őshonos és államalkotói nemzetfelségjogokkal kizárólagosan felruházott magyart! (Ahogy Galíciában és Bukovinában a lengyeleket).

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző szolgálata

2014 08. 24.