Ismét a fekete március szelleme kísértett Marosvásárhelyen! – A sziromlevelűek koalíciós megállapodását már is megszegte a megszálló román kormány: továbbra sem lesznek magyar főtanszékek a MOGYÉ-n!


Bár a megszálló román hatalom helyi helytartói betiltották a székely szabadságnapi vonulást, s annak harmatgyengére sikeredett mégis magtartása után büntetést róttak ki Izsák Balázsra, a "multikulturalizmus" jegyében nyíltan magyarellenes román szervezetek szabadon, mindenféle hatósági zaklatás nélkül randalírozhatnak Székelyföld fővárosában. Mégis valahogy a hivatalos érdekképviseletnek csak a magyar "szélsőségesektől" akaródzik elhatárolódni, a betolakodókétól még véletlenül sem.
Március 19.-én reggelre Marosvásárhely Főterén, a Nemzeti Színház ortodox templommal szemben lévő plakátoló helyénél összetörték a magyar plakátokat tartalmazó részt és kitépték az összes magyar plakátot. 24 évvel korábban, a fekete március napján szintén a színház plakátozó helyét törték fel. Aznap mintegy háromszáz román betolakodó gyűlt össze szerda délután Marosvásárhelyen Avram Iancu szobra előtt, hogy felhívják a megszálló hatalom figyelmét, ne hagyja figyelmen kívül a Vatra Româneascăt, és ne hozzon "románellenes" döntéseket. A főszervező, Oproiescu Florin, a VR országos elnöke többször is hangsúlyozta, hogy „nem magyarellenes megmozdulásról” van szó, a felszólalók beszédei, a transzparensek, illetve a bekiabálások, skandálások azonban természetesen ellentmondtak ennek a kijelentésnek. A rendezvényen jelen volt Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt elnöke, illetve társszervezőként számos nyíltan magyarellenes román szervezet képviselője.
Március 27.-én ugyancsak nyíltan magyarellenes tüntetést tartottak a betolakodók a Fő téren, Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése mellett tüntetve az Új Jobboldal nevű román újvasgárdista szervezet. Transzparenseiken egyebek mellett "Besszarábia Románia" volt olvasható, illetve Nagy-Románia térképe is látható volt. Az akciót abból az alkalomból szervezték, hogy Románia 96 évvel ezelőtt egyesült a mai Moldovai Köztársaság területével csaknem megegyező Besszarábiával. A tüntetésen olyan rigmusok is felcsendültek, amelyek az egyesület magyarellenes tüntetésein is elhangzanak, így egyebek mellett azt kiabálták, hogy "Hargita és Kovászna román föld!", "Románia a románoké!", "Akinek nem tetszik Romániában, menjen külföldre!".
Szóval a sziromlevelűek alig léptek újra kormányra, máris érződik a nagy R"M"DSZ-es jelenlét – Bukarestben. Itt Marosvásárhelyen pedig a Vatráé meg az újvasgárdáé. Nembaj, állítólag 24 év kollaborálás és nemzetsorvasztás után lesz majd benyújtott autonómia-törvénytervezet, amit a román szenátus nagy többséggel leszavaz-lesavaz: Ponta ki is jelentette a sziromlevelűek készülő törvényjavaslatáról, hogy nem ismer el semmiféle etnikai elkülönülést, csak akkor mi értelme volt állítólagos érdekképviseletünknek koalícióra lépnie – persze lehet, hogy Amerika a hábrrús veszély miatt ezügyben nyomást gyakorol Bukarestre, és a megszálló román kormányfő már fogcsikorgatva, de kénytelen volt beadni ezügyben a derekát, s most csak a rivális Baszeszku ugyancsak automómiát elutasító kijelentéseire reagált (vizsont ez esetben ennek a levét is hosszútávon mi fogjuk meginni – nesze neked autonómia, nem lett e volna mégis jobb az Irredenta mozgalom?).
Meg aztán állítólag majd valamikor lesznek magyar főtanszékek a MOGYÉ-n, ami ugyan a sziromlevelűek koalíciós-megállapodásának egyik sarokpontja volt, mégis aztán egy évvel elhalasztották azok megalakulását. Lett is nagy tiltakozás belőle, legalább akkora, mint az idei székely szabadságnapi polgári gyaloglás: Péterffy Árpád visszaadta MOGYÉ-s díszdoktori címét, miután az egyetem megszálló román rektora kijelentette, hogy a magyar nyelvhasználat a könyvtárakra és a családra kell korlátozódjon, az oktatás nyelvének románnak kell maradnia. A magyar oktatók pedig az egyetem vezető testületeiből való kilépéssel fenyegetőznek – na ez aztán legalább olyan ilyesztően hangozhat a román fülek számára, mint az, hogy "uniós polgári kezdeményezés".
A legújabb MOGYÉ-s fejlemények egyik szem- és fültanúja egy internetes bejegyzés keretében emígy kommenálta az eseményt: "Összejött a vásárhelyi udmr-s állatfarm orvosainkkal egyetemben, hogy közelebbről is megtárgyalják a MOGYE ügyét. Az udmr-s Napóleon és Hógolyócska fáradt tekintetű gondterhelt képpel állt hallgatósága elé, de az is lehet, hogy ismét csak másnaposak voltak, na, szóval kiállnak Lenin-múmia elvtársék a nagybecsű doktoraink elé és elhangzik a tubi vagy nat tubi típusú sekszpíri szöveg, hogy: Uraim, fetvő zső, mer mi már megtettünk mindent, most már önök következnek. És hogy nagyobb nyomatékot adjanak mondandójuknak külön bejáratú állatfarmi disznóink, az eseményre odarendelik az összes létező táskahordó pulikutya csicskásaikat is. Mi több Péterffy személyében kapnak az ügyükhöz egy vezér baleket is, mely doktori fellépés aktiválja a további bárányi érzületű naiv orvosi lelkeket is. Mert bizony ezzel a fellépésükkel a jelen esetünkben is érvényesülni tűnő ábra értelmében orvosaink nem sokat fognak elérni, azon kívül, hogy a fizetésüket Azamfirei végre boldogan visszafaraghatja.
Nem fognak elérni semmit, de megvolt a nagy megmozdulás, amely után az udmr megint szörnyülködve fogja majd zászlajára tűzni a MOGYE ügyét, így próbálván plusz szavazatokat kicsiholni a lankadó hangulatú, jobbára mindinkább szalonna szagú, éhes magyar szavazókból. Orvosok, adjátok oda magatokról az utolsó gatyátokat is, mert kaptok majd cserébe ezüstfenyőágból ökör-plecsnit!"

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata

(2014 04. 08.)