A sziromlevelű Piti András, marosvásárhelyi alpolgármester év végi hajbókolása Dorin Florea előtt


Peti (azaz Piti) András, Marosvásárhely sziromlevelű alpolgármester neve nem ismeretlen olvasóink előtt: ő volt az, aki augusztusban a "Vásárhelyi forgatag" nevű magyar rendezvénynek a városban történő megszervezését elszabotálta. Amikor kő keményen helyt kellett volna állni a magyar érdekekért a betolakodó-megszálló oláhok magyarellenes polgármesterével, Dorin Floreával szemben, akkor éppen Törökországban "építette a testvérvárosi kapcsolatokat" (magyarul nyaralt a török tengerparton), a rendezvény így az ő kollaborálásával kénytelen volt kiköltözni Marosszentgyörgyre.
Nos, hogy milyen Piti ez a Peti András, álljon itt évvégi köszöntő beszédének vége, komment nélkül, és akkor megérthetjük, hogy a székely fővárosban miért a betolakodó oláhok kerültek többségbe: "A végére hagytam, és remélem, nem sértődik meg a polgármester úr, úgy vélem, az összes tanácsosok közül a legnehezebb kötelesség hárult rá. A közösség érdekében folyamatosan konstruktív vitát folytatott velünk, helyi tanácsosokkal. Természetesen, mi sokkal kellemesebb vagy könnyebb helyzetben voltunk, hisz mindazt, amit a végrehajtó (oldal) csinál, azt mi kritizálhatjuk. Gondolom, sokszor tapasztalta, hogy az észrevételeink konstruktív jellegűek voltak. Én köszönöm, hogy elfogadott bennünket, ahogy lehetett és ahogy a két alpolgármester külső feltételei engedték, hogy megvolt a bölcsessége, mindig megvolt az a határozott álláspontja az összes túlzó próbálkozásra, mondjuk úgy szélsőséges célzatúakra, minden szempontból és minden irányból. Én kérem, és remélem, és bízom benne, hogy ön továbbra is tisztelni fogja az összes marosvásárhelyi polgárt, velünk, tanácsosokkal együtt fog egy jobb jövőért harcolni, mindannyiunkért". Nos Pitikém, egyenlőre a románok jobb jövőjéért majd harcolnak azok a betelepítendő román katonacsaládok, akik a ti kollaborálásotok mellett fognak most épp a városba telepedni.

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata

2014 02. 03.