Magyarellenességre vágyom!


Kuti Jánosnak a "Háromszék" napilap május 25.-i számában megjelent írását szó szerint leközöljük

Nálunk a magyarellenesség csak állítólagos. Tőkés László még áprilisban írt egy levelet Viviane Redingnek, amelyben felem- legette, hogy az utóbbi időben a román közéletben "újból eluralkodott a magyarellenes gyűlöletkeltés". És a biztos asszony azt válaszolta, hogy az unió Alapjogi Chartája tiltja az etnikai és nyelvi alapon való hátrányos megkülön- böztetést. Ha tiltja, akkor meg nyilvánvalóan ilyen nincs is, mert az unió országaiban betartják az uniós szabályokat. (Szerinte állítólag csak Magyarországon nem.) Különben sincs lehetőség arra, hogy minden állítólagosan előforduló jogsérelem esetén eljárjanak – nyilatkozá. Ez bizonyítja, hogy csak állítólagos a romániai magyarellenesség. Csak állítólag nem engedik sok helyen a székely zászló kitűzését, és csak állítólag akadályozzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetem magyar karának működtetését. Csak állítólag működnek olyan tévécsatornák, ahol állandóan a magyarokat szapulják. Állítólag égettek magyar zászlót egy futballmérkőzésen, Kolozsváron. Állítólag törvénytelenek, és mindig megtámadják azokat a kiírásokat, amelyekben egy beosztás elnyerésénél olyan feltételt szab a versenyeztető, miszerint a versenyvizsgázónak ismernie kellene az ott többségben élő kisebbség nyelvét.
Csak állítólag lesz olyan területi felosztás, ahol már mindenütt kisebbségben lesznek a magyarok. Csak állítólag támadták A székelység története című könyvet. Állítólag ellenőrizték a sepsiszentgyörgyi autonómiatanácskozást. Egy felmérésből az derült ki állítólag, hogy csak azért utálnak minket, mert: magyarul beszélünk, mert autonómiát akarunk, mert etnikai pártokat alakítottunk stb.... Állítólag volt, aki azt mondta, hogy ha magyarul akarunk beszélni, akkor menjünk Magyarországra. De olyanok is akadnak, akik Ázsiába küldenek, persze csak állítólag.
Állítólag mindezt csak mi állítjuk. Lehet, hogy sokan utálnak bennünket, de hát mindenkit nem lehet szeretni. Ha sokszor szidnak vagy gyaláznak is minket, ahogy mondaná Reding asszony is: akinek nem (Red)inge ne vegye magára. Olyan állítólagos cselekedetekkel meg aztán egyáltalán nem kell foglalkoznia az uniónak, amit sokszor hallunk a híradásokban, hogy a nem uniós Szerbiában verik a magyarokat, vagy hogy Kárpátalján sorozatosan meggyalázzák a vereckei honfoglalási emlékművet. Mindezt valószínű az irántunk való szeretetből teszik, nem magyarellenességből.
Viszont például Magyarországon állítólag nemcsak állítólagos a zsidóellenesség és a cigányellenesség. Éppen ezért ezekkel a dolgokkal feltétlen kell foglalkozni. Magyarország olyannyira antiszemita, hogy ott rendezték meg a Zsidó Világszövetség kongresszusát, melyen Orbán Viktor zéró toleranciát hirdetett meg az antiszemitizmus ellen. Ezért szeretném, ha nálunk is lenne valami rendes magyarellenesség, nemcsak ilyen állítólagos, amit csak mi érzünk a saját bőrünkön, talán mert túl kényesek vagy csupán allergiásak vagyunk rá. Ha lenne rendes, becsületes magyargyűlölet, akkor a Magyarok Világszövetsége például Bukarestben megrendezhetné kongresszusát, és ott miniszterelnökünk, Victor Ponta meghirdethetné a zéró toleranciát a magyarellenesség ellen. Azon biztos felszólalna az európai biztos Viviane Reding, és elítélné az idegengyűlöletet is.

Szerkesztőségünk csak annyit fűz hozzá az íráshoz, hogy Tőkésék elmondása szerint készítettek egy adatbázist a magyarellenes megnyilvánulásokról. Na azt kellene Readingék orra alá tolni. Mert ezekben foglaltakra már nem mondhatják, hogy állítólagosak. Mármint ha a Tőkésék listája nem csak állítólagos az egyébként állíthatóan nem pusztán állítólagos magyarellenes megnyilvánulásokról.

2013 05. 28.