Kisgyerekekről tépkedtek le magyar kokárdákat a betolakodó ukránok Kárpátalján!


Szombaton a pannonhalmi és győri bencés gimnáziumból látogatta meg a nemzeti ünnep alkalmából karácsfalvi testvérintézményüket 7 felnőttből és 5 kiskorú gyermekből álló pedagóguscsoportok. Először Petőfi szobrát koszorúzták meg, majd a magyar görög-katolikus templomot készültek meglátogatni, amikor egy 25 fős ukrán csoport követni kezdte őket, majd hirtelen letámadták a magyarokat, kerítéshez szorították őket, és ukrán, valamint részben angol nyelvű ordibáló, és obszcén, a csoport magyar édesanyjait becsmérlőszitkozódások közepette letépték mindenkiről a magyar kokárdát. Kivéve a legkisebb 5 éves kislányról, akit édesanyja kétségbeesetten magához ölelt. Mind a kislány, mind az édesanyja sírógörcsöt kapott a helyszínen. A csoport tagjai az esetet az ungvári magyar konzulátuson jelentették be.
A városban aznap ugyanígy jártak a miskolci Selyemréti Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói, akik a Határtalanul program keretében ugyancsak március 15. alkalmából látogattak Ungvárra. A betolakodó ukránok minden gyerekről letépkedték a kokárdákat. Reméljük volt köztük olyan is, akiknek a szüleit a miskolci szocik etették az áttelepült erdélyi magyarok lerománozásával. Most ízelítőt kaphattak abból, milyen is elszakított magyarnak lenni.
Reméljük, Fejbólintó III/III-as János külügyminiszterünknek Ukrajnával szemben is a stratégiai partnerség megőrzése lesz a legfontosabb szempont. Antall Józsefet már elvitte a bosszúállás angyala, ám Jeszenszky Gézát még nem késő leköpni és pofánverni 1993-as hazaárulásáért!

A Kárpátmedencei székely-Magyar Nemzetőrség
Hírszerző Szolgálata

2013 03. 17.