Tarlós István hazaáruló: román ortodox templom épül Budapesten! A Jobbik is mélyen hallgat!


Ha valaki járt már Erdélyben, az szembesülhetett a kiábrándító, de harc feladására semmiképp nem ösztökélő ténnyel, hogy a Székelyföld kivételével nem akad olyan település, aminek közepére ne tolakodott volna be egy ortodox ocsmányság. A XVIII. századi Habsburg-világ, majd 1920 óta – az észak-erdélyi 4 éves magyar szabadság üdítő kivételével – változatlan ütemben zajlik a hagymakupolás honfoglalás. Most éppen RMDSZ-es segédlettel legújabb áldozatát, a maros-torda megyei Nyárádszeredát készül meghódítani, egyenlőre kétes kimenetellel. Máramarosszigeten az 1910-ben épült szecessziós-stílusú magyar kultúrpalota került épp a napokban jogerősen az ortodox egyház kezébe. A kultikus tér és idő meghódítására a román állam által támogatott ortodox egyház sem pénzt, sem erőt nem sajnál, nem baj ha egy településen egy román sem lakik, majd feltöltik Regátból érkezett hívekkel.
De ez mind nem elég, hogy Erdélyben RMDSZ-es cinkosság mellett épülnek az újabbnál újabb ortodox katedrálisok és kolostorok, két héttel ezelőtt a Néphazugság közölte: a fővárosi főpolgármesteri hivatal ajánlatának köszönhetően négy budapesti helyszín közül lehet kiválasztani, hol épüljön fel az a román ortodox templom, amelyről Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester december közepén állapodott meg Tarlós Istvánnal. A szennylap szerdai számában a bukaresti városháza közleményére hivatkozva azt írja: Budapest két hete tudatta a Magyarországi Román Ortodox Egyházzal, mely helyszínek közül választhat, de azokat egyenlőre titok lengi körül. A végső döntést a magyarországi román ortodoxok vezetője, Siluan metropolita az anyaegyház képviselőivel együtt hozza meg. A felajánlott négy telek közül a legkisebb 3 ezer, a legnagyobb 6.900 négyzetméteres.
Nem tudni Tarlóstól a folyamatosan elgáncsolt Bólyai és Marosvásárhelyi orvosi egyetemekért, a 2-es számú általános iskola magyar feliratokért küzdő szülő rendőri meghurcoltatásáért kaptak cserébe telket a románok, vagy az őszirózsás patkánylázadás, a gyulafehérvári gyűlés, vagy Trianon száz éves évfordulójára építik, netán az érte kapott júdáspénzből kívánja megoldani a BKV finanszírozási problémáit?
Mindenesetre, egy külföldi, ha meglátja, azt fogja mondani, milyen alapon követelik ezek vissza Erdélyt, amikor a magyar fővárosban is annyi román él, hogy katedrálisuk van. Arról nem is beszélve, ha ez a terv megvalósul, a Székelyföldön, és a szórvány magyartöbbségű településein zsinórba fognak épülni az ortodox katedrálisok. Az RMDSZ-es, nyárádszeredaihoz hasonló tanácsosok arra fognak hivatkozni a telekcserék esetében, hogy "mit akartok, itt az öt román rendőrrel, meg a pópa családjával sokkal nagyobb arányban vannak a románok, mint Budapesten, mégis a budapesti románoknak van katedrálisuk, akkor itt miért ne legyen!” Mindenesetre Tarlós ezzel még Demszkynél is mélyebbre süllyedt. Alföldivel került egy szintre.
De ami a legfelháborítóbb az egészbe, az nem is az, hogy Tarlós is beállt a nemzetet szembeköpők fideszes sorába, mert a Fidesz részéről, akárcsak a balliberálisok részéről, semmin se csodálkozunk. Az igazán döbbenetes a Jobbik csendje, amely mintha nem tudna semmiről semmit, vagy ők természetesnek tartják, hogy legyen román katedrális Budapesten. Őket csak akkor érdekli valami, ha annak zsidó vagy cigányellenes éle van? Vagy netán valami titkos közös mutyi köti őket össze Tarlóssal?

A Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség Hírszerző Szolgálata